Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 6. szám - Halász Péter: "Hogyan ment ki tátám a nyomorúságból?"
ked, azt én es megmondom. Né, én ezt a lovat lassan hagyom —aszondja —, s te gyere utánam. Tátám reaállott. A pap elől lóháton, s tátám gyalog utána. Felmentek az Iszkiput- hoz . . . úgy hittük mi, ott vót egy feteke templom, olá templom. Felmentek oda, a lovat bécsapta, a szóga békötötte, s ő bément a templomba. Azt mondta tátámnak: — Gyere bé! Elővette a könyvet s kinyitotta. Tátám így tartotta a könyvet, s a pap elvasott belőle. De ahogy kinyitotta a könyvet, a templom kócsát felakasztotta oda a könyvre. S aszond- ta: — Gondolj, kire bánkódol, hogy ellopta a pénzedet! Tátám gondolt egyre. Nem! Aszondja a pap: — Nem! Vétkezel, gondolj másra. Tátám gondolt másra — megent nem. Addig-addig, hogy az összes szomszédra gondolt már, s a kócs nem esett le. Aszondja: — Tisztelendő úr, nincs többet akire gondoljak, én az egész szomszédságra gondoltam — aszondja — akire bánkódtam, s nincs több akire gondoljak. Nem tudom ki lopta el a párámat, s végeztünk. — Nem, nem — aszondja a pap —, nézd csak. Még csak gondolj. Csak gondol a sógorára. Mikor a sógorára gondol, akkor a kócs leesett. Mikor a kócs leesett, akkor tátám összecsapta a kézit, a pap összecsapta a könyvet, s tátám bőgni fogott, hogy nem igaz, me neki a sógora, s majd’ egy udvaron lakunk s az nem lopta el. — Te ember, neked lehet testvéred es, gyere csak vissza — mert tátám ment el bőgve —, gyere csak vissza. Tátám visszament, kinyiccsák a könyvet, visszaakajsza a kócsot. No, gondolj csak, de mind csak arra. Tátám, esént gondolt, mind csak a sógorára. S a kócs esént leesett. Háromszorig. Akkor a pópa összefogta a könyvet s azt mondta: — Lehet testvéred, lehet sógorod, lehet szomszédod, lehet atyafiad —a te pénzedet ez vette el. A pap bé a templomházba, tátám bé utána. A pap leült az asztal mellé. Aszondja a tátámnak: — Hát nem megmondtam ki vette el a párádat? Ereggy haza! — Hát tisztelendő úr, bár egy frankot aggyak . . . — Semmit sem veszek el. Mert nekem ezt az Isten jába atta, ezt az elmét, s én neked jába attam. Énnekem nem lehet a párát elvegyen, azt nekem vétek. Tedd el a párádat s menj. Tátám felemelte az asztalnak az abroszát s a lejt oda bészúrta. De a pap számát vette. Tátám elbúcsúzott, megköszönte s amikor kiment az útba, a pap rikojcsa52 a szógát. — Eriggy csak s azt az embert hozd vissza. Visszaviszi tátámat. — Métt hívott vissza a tisztendő úr? — Hát magad ide ezt a lejt métt tetted bé? — Hát tisztelendő úr . . ., bár annyicskát tisztelendő úr . . . bár egy lejt. — Nem lehet. Én ezt neked megmondtam, s te vedd el a lejedet innen. S azétt hoztalak vissza, ha olyan erőst le akarsz mondani a lejről, én szógálok neked két misét. Ötven pénz egy mise. Egyet, hogy az Isten segéljen téged meg, hogy szerezd ki azt a pénzt, s ne üsmerd meg honnat; s egyet, hogy az Isten őt úgy segélje. Nem átkozom — aszongya — me vétek, de az Isten úgy segélje őt meg. S ni, akkor az egy lejt elveszem. Tátám megcsókolta a kezét s eljött. Mikor hazajött tátám, akkor itthon megfente a kést, átalment a hágdosón — me mondom, hogy majd’ úgy udvaron éltek —, hogy vágja el a sógorát. De az öreg közreál lőtt: — Hogy csinálnál te az életemben53 emberhalált? — Apóka álljon félre, vágjam el. Hogy jött ő bé a házamba? S én azétt dolgoztam a 88
