Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 6. szám - Nagy Olga: Értékrend a mesében
szemszögéből lehet és kel! elbírálni. Ezt a megközelítést elfogadhatjuk, ha arra gondolunk, hogy maga az erkölcs milyen viszonylagos és megítélésében kulturális és főleg társadalmi körülmények játszanak közbe.12 Ide kívánkozik az, amit a furfangos kópéval kapcsolatosan írtam: „Ha olykor ellenérzést kelt is harcmodora, arra kell gondolnunk, hogy a tetteivel példázott küzdelmet mindig az eltiport vívja azeltiprókkal szemben. Ha alakját így értelmezzük, akkor nemcsak viszolygásunk szűnik meg, de a mindenkori hősöknek kijáró rokonszenvvel viseltetünk iránta.”13 A FURFANG: MINT ÉRTÉKRENDI TÉNYEZŐ A ravaszság és a furfang a legrégibb időkben is értékrendi szerepet töltött be. Odüsszeusz, a görög kópé végső soron maga döntötte el Trója sorsát ötletével, amely mindennek mondható, csak etikusnak nem. S noha olyan hatalmas erők vonultak fel, mint az olümposzi istenek, a végső győzelmet a furfang hozta meg. A mitikus mese hőse is igen sok esetben folyamodik cselhez. Ha például a sárkánnyal vív és erejük egyenlő, akkor a hős a fölötte szálló hollónak vagy sasnak ígéri a sárkány húsát, ha a csőrében hozott vízzel eloltja a sárkány lángját vagy őt megitatja. Van olyan változat is, amikor a hős szerelmese, aki ott szurkol mellette, a hősnek cipót, vizet ad és az így nyeri vissza lankadó erejét. Még világosabban tűnik ki a hősnek immár nemcsak ravaszsága és ügyessége, de „inkorrektsége” is akkor, amikor a sárkánynak megígéri, hogy egyetlen fejét meghagyja, ha bizonyos titkot elárul; amikor pedig a sárkány elárulja a titkot, a hős leüti a sárkány utolsó fejét is. Ez majdnem minden „sárkányos mesében” (ahogyan Jakab István és felesége nevezte a tündérmeséket) így történik. Ehhez a mesemondó rendszerint nem fűz kommentárt. Én azonban minden esetben megkérdeztem: helyes és szép do- log-e az, hogy a hős nem teljesíti ígéretét. Csurka János mesemondó szerint az ördöggel mindenképpen el kell bánni, azokat semmi okkal nem szabad kímélni. Neki van egy meséje, mely szerint a hetedik pusztában, ahol a táltos fiúkat avatják, az avatáson ott vannak az ördögök és sárkányok is, akiket neki kell majd elpusztítani. Sőt: a BN. 315 mesetípusban (Hűtlen anya vagy nővér) a mesehős épp azért kell nagy bűnhődést elszenvedjen, mert megtartja a szavát és megkegyelmez az ördögnek, aki később az anyjával szövetkezve az ő életére tör. Czifra János koronkai mesemondó kérdésemre azt mondta, hogy ő maga sem tartaná meg a sárkánynak adott szavát, mert a hősnek Istentől rendelt kötelessége a sárkányokat elpusztítani. A gonosszal végezni kell, mert elég, ha egy fejét meghagyjuk, s a többi is újra kinő. Ravaszsággal ésfurfanggal győzi le a hős a gonoszt akkor is, amikor ráveszi a sárkány feleségét, az elrablóit királykisasszonyt, hogy szerelmet színlelve szedje ki a sárkány erejének titkát és azt árulja el neki, hogy elpusztíthassa. A szavahihetőség hiánya, a sziszegés, a csalafintaság, a zsarolás és egyéb abszolút erkölcstelennek elkönyvelt taktikai eljárások a mesehős számára egyetlen lehetséges megoldásként fordulnak elő a mesében, azt bizonyítva, hogy a mese etikája szerint a hősnek, aki mégiscsak véges erejű ember, bármilyen eszközzel szabad küzdeni a mitikus erejű ördögökkel, sárkányokkal szemben. Valójában — és ez más vonatkozásokból is kiderül — a hős nem „erkölcsös”, nem jó, nem a lovagi erényeknek alávetett vitéz, hanem eltiport ember, akinek joga van eítipróival szemben bármilyen eszközt felhasználni. Még cselesebb a hős, amikor a boszorkánnyal szemben kell küzdenie. A boszorkány, a sárkánnyal ellentétben, sohasem vív nyílt harcot, hanem alattomosan álcázza magát, elrejti gonosz szándékát. A hős a boszorkányt csakis ravaszsággal győzheti le. Magát 64
