Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 6. szám - Nagy Olga: Értékrend a mesében
varázseszközökkel vagy varázserejénél fogva saját erejéből bolhává, macskává stb. változtatja, titokban kilesi, kihallgatja a boszorkányt, megtudja titkait, szándékát és úgy védi ki a rosszat, amit a boszorkány rázúdíthat. A boszorkány vagy lányai kúttá változnak, a hős testvérei vagy társai isznak a kútból és meghalnak vagy a hős közbejöttével megmenekülnek, de a hős megszabadul, mert megtudta a titkot. A hősnek semmiféle erkölcsi „gátlása” sincs, amikor semmiféle eszközt nem tart kivetendőnek a boszorkánnyal szemben. A gonosznak fondorlattal, ravaszsággal való legyőzése benne van a keresztény ideológiában is, miszerint a gonosz mindig ravasz, álcázza magát, kísérti az embert. Éppen ezért hasonló taktikai módszer segíthet az embernek abban, hogy a gonoszt legyőzze. Arról sem feledkezhetünk meg, hogy a ravaszságot, a cselvetést az állatok létért való harcában is láthatjuk, és ezt embernél, állatnál egyaránt az önfenntartó ösztön diktálja A FURFANGOS HŐS Eddigi példáimat a tündérmesék köréből választottam, annak szemléltetésére, hogy már a mitikus erejű vagy mitikus segítséget igénybe vevő hős is rászorul a furfangra. Afurfang igazi megtestesítője azonban maga a furfangos hős: a Till Eulenspiegel, Csalóka Péter, Päcalä stb. nevű hősök. A tréfás mesének, melynek hőse a furfangos kópé, eszmei szerkezete és világlátása nem különbözik a tündérmeséétől, hiszen ugyanúgy hősközpontú; a hős rendkívüli, csak éppen ez a rendkívüliség más. Ellenfele nem a sárkány vagy boszorkány, hanem a földesúr, a gazda, a király és így tovább, de ezek gonoszsága nem kisebb a sárkányénál, a hősnek nincs mitikus származása, nincsenek jegyei vállán, homlokán; magától vagdal- kozó kardja sincs; nincsenek csodálatos segítőtársai és eszközei. Ezek helyett rendkívüli esze és furfangja segíti, és ez a társadalmi tapasztalásban erősödött. Világa a valóságos világ és ez valóságos harci eszközöket kíván. Nos, ez a deheroizált „hős”, aki valójában a kisemmizett szegény ember, amikor a királyt, a gazdag embert, az urat olyan rendkívüli fölénnyel veri, csalja, bünteti, vagyonától megfosztja, maga pedig szegényből gazdag lesz, szolgából hatalmas és így tovább, valójában új értékrend alapján született és alakult, amely már csak a furfangban lát olyan esélyes harci fegyvert, mely a kiszipolyozott szegény népet segítheti. Megtörtént az ősibb mitikus rend teljes átváltása: a mitikumban, a csodában már nem bízó nép megalkotta a sok évszázados kiábrándultság eredményeképpen azt a Csalóka Pétert, aki érette és az ő nevében már az új értékrendet képviseli a világban. Se szeri, se száma azoknak a tréfás meséknek, melyeknek hőse csavaros eszével vágja ki magát. S bizony nem átallja a butákat, hiszékenyeket is becsapni. A hős egy megszáradt lóbőrt vagy egy szarkamadarat „szerencsemondó madárnak” mond és mert kileste az asszonyt, aki a szeretőjének főzött ételt eldugta, az asszony férjének „megjósolja”, hogy hol van a jó étel-ital. Végül pedig száz aranyért eladja a száraz bőrt vagy madarat a hiszékeny gazdának. A másik, aki drága pénzen adja el a „hajnalcsináló kakast” az együgyű falusi elöljáróknak; a „mennyből jött ember”, aki jó pénzért hajlandó elvinni a mennybe az együgyű özvegy adományát meghalt ura számára; János, aki a kapzsi papot csalafintasággal leszegényíti, valamennyi ugyanazt a maga esze által boldoguló szegény embert ábrázolja. Amikor még az ördögöt és az óriást a cingár és szánalmasan gyenge fizikumú kisember olyan fölényesen győzi le csavaros eszével, akkor még nyilvánvalóbb, hogy a népi képzelet nemcsak a nyers erő, de a mitikum fölött is kimondja a végső ítéletet: nem ér semmit. Többet ér az emberi értelem. Még pontosabban már csak ez ér valamit. Furcsa módon, a szélsőséges átváltás jegyében egyfajta mitizálás történt, de ez már az emberi 65