Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 1. szám - A Siesta szanatóriumtól a Svájci villáig: Kabdebó Lóránt beszélgetése Bodor Pállal
— Milyen érzés Bukarestben élni magyar írónak? — Bukarestben, vagyis, ahogy Méliusz József mondaná: a magyar irodalom legdé- libb-délkeletibb műhelyében . . . Először is: másnyelvű közegben élünk, ami óhatatlanul kihat nyelvünkre, élményvilágunkra —, színezi, gazdagítja, de természetesen ki- szikkasztja a szánkat, szomjúságot ébreszt — ezért sietünk majd mindannyian újból és újból Erdélybe. Ezért élek én az év nagy részében a hajdani Háromszék, most Kovászna megyében, Árkoson; megszívom magam, töltekezem a nyelv ízeivel és azoknak az embereknek a melegével, gondjaival, akikről írok. Bukarest azonban egyben jelentős szellemi központunk. Mindenekelőtt ott működik az a csoda, amelyet Kriterion Kiadónak nevezünk: a romániai magyar szellemi élet legfontosabb műhelye. De Bukarestben jelenik meg a 150 000 példányos Előre, A Hét, az Ifjúmunkás, a Falvak Dolgozó Népe, a Jóbarát, a Művelődés. Magyar részlege van az „Albatros” (ifjúsági), és aCreangá (gyermek) könyvkiadónak. És sorolhatnám tovább: a televízió és a rádió magyar szerkesztőségét, a magyarnyelvű Hivatalos Közlönyt, és így tovább. Ez az erős szellemi góc sokmindenért kárpótol bennünket: van műhely-légkör, van kivel beszélni... A hídszerepünk — mert házon belül is lehet hidat építeni, és néha kell is, nemcsak országok között —, ott szinte kitapintható. Ilyen kettős ez a mi bukaresti életünk; ennek, őszintén mondom, sok előnye és szépsége is van. — Az irodalmi életben viselt különböző funkcióidból következik, és hát tudjuk is, hogy számtalan kapcsolatod volt, hivatalos és baráti, magyarországi írókkal, irodalmi élettel. Tudnál erről említeni valamit? — Előbb talán egy anekdotikus történetet. .. 1955 tavaszán Beniuc kérésére én voltam Hubay Miklós és Hegedűs Géza romániai tolmácsa-kísérője; a mamajai International szállóban gyanúsan elkényeztettek bennünket — s csak az elutazásunk pillanatában derült ki, hogy Géza bácsit Magyarország inkognitóban utazó miniszterelnökének nézték. Hegedűs András volt ugyanis akkoriban Magyarország miniszterelnöke... No de visszatérve a kérdésedre. Sosem igyekeztem „felfelé” ápolni kapcsolataimat. S ha a véletlen a jelentős személyiségek közelébe sodort, elnémultam. Rövidesen megjelenő olvasónaplómban* megírom, hogyan ismertem meg Bukarestben Déryt, milyen drámai helyzetben mutatott be Szabédi Kolozsváron Illyés Gyulának — akkor éppen durva sajtókampány zajlott ellenem, s bizonyára vigaszképpen, ennek ellensúlyozására dicsért engem Szabédi mértéken felül Illyésnek; megírom, milyen kapcsolatba kerültem később kiadóvezetőként Illés Endrével, azt viszont aligha írom már meg, miként készítettem interjút Illés Bélával, hogyan ismerkedtem meg Háy Gyulával, Bölöni György- gyel, Darvas Józseffel, Dobozy Imrével, Simon Istvánnal, Nagy Lászlóval, Belia György- gyel, Váci Mihállyal... Ezek a találkozások csak nekem voltak fontosak ... A legutóbbi időkig nekem sosem volt „sajtóm” Magyarországon; a Kortárs, az Új írás, a Kritika stb. még a nevemet sem írta le. Ebben némi szerepet játszhatott a visszavonultságom, a magam menedzselésére való alkalmatlanságom is. Én itt kevés íróval, szerkesztővel tudtam többé-kevésbé felszabadultan beszélni, és azokat sem zavarom sokat. Őket sem én választottam, hanem a véletlen, avagy a tisztségeimmel járó megbízatásaim, utazásaim . . . Sajnos, mivel általában inkább én szorultam rájuk, mint fordítva — bizony elegendő volt egyetlen, barátságtalannak vélt mellékzönge, hogy (egyiket-másikat) soha többé ne keressem meg . .. * Szélmalomjáték, Tallózás régi és újabb feljegyzések között. Megjelent a Magyar Népköztársaság és a Román Szocialista Köztársaság közös könyvkiadási megállapodása keretében 1983-ban, a Kriterion könyvkiadónál Bukarestben. 40
