Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 6. szám - Gráfik Imre: "Olyan az élete, mint a hajóhúzó lóé...": adatok a dunai hajózás folklórjához
GRÁFIK IMRE „OLYAN AZ ÉLETE, MINT A HATÓHÚZÓ LÓÉ" Adatok a dunai hajózás folklórjához Közép-Európa s hazánk történetében a Duna megkülönböztetett helyet foglal el. A legnagyobb folyónk adta víziút, különösen a történeti múltat tekintve — a szárazföldi úthálózat és a vasútvonalak kiépítése előtt—, mint a szállítás természetadta formája ill. módja meghatározó szerepet kapott a vonzáskörébe eső terület, országrész, időszakonként az egész ország gazdasági, s következésképpen társadalmi fejlődésében. A Duna mentén jelentős kereskedelmi központok alakultak ki, s váltak gyakran a kulturális s a politikai élet központjává is. A Dunán lebonyolított folyami szállítás és kereskedelem a XVIII. század végétől a XIX. század utolsó harmadáig szinte egyedülállóan uralkodó volt, s ez időszakban teljesedett ki a folyami szállítás, a vízi közlekedés népi gyakorlata: a fahajózás. A folyami szállítás irányultságát tekintve kétféle lehet, úgymint vízfolyással megegyező és vízfolyással ellentétes. A hajózási szakirodalom az előzőt völgymenetnek, az utóbbit hegymenetnek nevezi. A népi gyakorlat a kifejezőbb ereszkedés ill. vontatás megjelöléseket használja. A két tevékenység közül természetesen a vontatás kíván bonyolultabb technikai-technológiai megoldásokat, valamint munkaszervezeti formákat. A vízi szállító eszközök (a legkülönbözőbb alakú és méretű hajótestek) vontatása egészen a XIX. század első évtizedében megjelenő kísérleti vontató gőzösökig a folyók partjáról történt. A szállító hajókat a partról egyaránt húzhatták emberek, ill. vontathatták állatok. E vontatási gyakorlat még a hajózás mechanizálása után is, az 1880-as évekig versenyben tudott maradni a gőzhajózással. A Duna mentén a folyami szállításhoz kapcsolódó hajóvontatás— mint azt az utóbbi évtizedek néprajzkutatása feltárta — nem elhanyagolható rétegét érintette a lakosságnak. A hajóvontatók társadalmi-gazdasági szempontból rendkívül differenciált rétegét adták a folyómenti települések társadalmának. A nincstelen napszámosoktól kezdődően a bérföldet művelő fuvarosokon át egészen a vagyonos vontató dinasztiákig; a csak szállítással és közlekedéssel foglalkozóktól, a kisebb és hagyományos mezőgazdasági üzemet fenntartókig; a robot ill. kényszermunkát végzőktől a szabad vállalkozásé, szervezett hajóvontatókig. Természetesen e réteg életét is — mint minden munkavégzésben és életmódban szorosabban összefonódó közösségben élő emberét — gazdagon egészítette ki a hagyomány, a szokás, a hit minden tevékenységet átható, nem ritkán szabályozó ereje, s bizonyos folklórvonatkozások, -jelenségek, melyek ha nem is alkotnak elkülönült egységet, fel-fel villantanak bizonyos— tartalmi és formai szempontból egyaránt jellemző vonásokat a hajóhúzók, hajóvontatók életéből, Az alábbiakban a Duna mentére szorítkozva —• a teljesség igénye nélkül — idézünk fel példákat a szóbeli, népköltési hagyomány; a szokások, hiedelmek, népi tudatforma és a tárgyformálás, népi díszítőművészet területéről. 32
