Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)

1984 / 1. szám - A Siesta szanatóriumtól a Svájci villáig: Kabdebó Lóránt beszélgetése Bodor Pállal

zenélőkútja muzsikált... Volt a szobornak egy pesti másolata is, nagyapám dolgozó- szobájában; nem tudom, mi lett vele. Lehet, hogy nagybátyám kivitte Amerikába.

Kérdeztél Grozáról. Valamikor 46-ban, a választási előcsatározások során Groza a temesvári Capitol moziban készült beszédet mondani. A Rosalia kápolna közelében, Groza leányának tőszomszédságában lakott egy nálam három-négy évvel idősebb „grundhaverem”, fecsegő fiú, vasgárdista családban nőtt fel, és a Maniu-párti ifjúsági szervezet tagja volt. Kikotyogta nekem nagy büszkén, hogy merénylet készül Groza ellen. Azonnal rohantam szólni. És egy nappal a gyűlés előtt a párt emberei megszállták a mozit és meggátolták a merényletet. Groza megtudta, milyen szerepet játszottam ebben, és nem felejtette el. Amikor 47 elején fölkerestem, hogy adjon interjút (vagy üzenetet a magyar diákokhoz) szívesen ráállt. Estére beszéltük meg a találkozót a leánya lakásán. Egy órával a találkozó előtt azonban sürgősen vissza kellett térnie Bukarestbe. Később több ízben találkoztunk. Egyszer Tompa Lászlót, a költőt kísértem Bukarestbe: iskolatársa volt Groza Péternek — aki a 70. születésnapja alkalmából tüntette ki. Tompa még nem járt a fővárosban, románul jóformán egyáltalán nem tudott, s ez volt első repülőútja. Az írószövetség engem rendelt melléje. A repülőn beszéltem a légikisasszonnyal: biztosítson nekünk elöl két szomszédos helyet; nagyon féltem, hogy Laci bácsi rosszul lesz. Fontoskodva és nagyképűen magyaráztam neki a repülés szabályait... Végül is a szép szál, öreg költő óriási élvezettel repülte végig az utat Kolozsvártól Bukarestig, én pedig, a nagy világfi, szünet nélkül rosszul voltam és hánytam. Bukarestben (némi szállodai kaland után: szobánkat csak egy szekrény választotta el a mézesheteiket töltő ifjú pártól — amitől a szemérmes Laci bácsi nagyon zavarba jött) fölmentünk a Nagy Nemzetgyűlés épületébe, ahol akkor egész csoportnyi embert tüntettek ki. Utána hármunkat — Eugen Jebeleanut, Tompa Lászlót és engem Groza hazavitt magához ebédre. Több órát töltöttünk a villájában. Sziporkázó elbeszélő volt — mindent tudott, amit a Mikszáthtól Caragialeig terjedő skálán meg lehetett tanulni. S ha már itt tartunk: órákon át szavalta Arany János verseit. Évekkel később, az „Arany János ünneplőihez” intézett nyílt leveléről írott cikkemre magyar nyelvű episztolában válaszolt; ebben arra is voltak utalások, hogy a nemzetek, nemzetiségek egymásra találásáig göröngyösebb, hosszabb út vezet, mint gondoltuk volna. .. Hogy miről mesélt? Arról, hogy hogyan folytatta rezzenetlenül a családi ebédet dévai házában, amikor a vasgárdisták rátörtek; később, elnök korában, miképp lépett be házasságon kívül született leánya esküvőjén hívatlanul a kolozsvári Mariánum kápolnájába, és állt meg, amint illik, leánya háta mögött az oltárnál; miképp döntötte el a budapesti Operaház bukaresti díszelőadásán, hogy még aznap este fogadást ad az együttes tiszteletére, és hogyan ropta éjszaka a csárdást az akkor még kezdő Házy Erzsébettel; de elmesélte azt is, hogy miként tisztázott poharazgatás közben igen kényes ügyeket Titóval, avagy miképp győzte meg egyik moszkvai találkozásuk alkalmából Rákosit, hogy engedje ki az internálótáborból volt osztálytársát — mellékesen: volt hadügyminisztert — hogy az részt vehessen Erdélyben az érettségi találkozójukon ... Elmondta aztán, hogy a rádió elnökének szemrehányást tett, miért nem hallani már a műsorban igazi jó román és magyar nótákat; mert már nincsenek jó prímások — védekezett az; erre Groza maga szedte össze a legjobb „bandákat” az országból — s magnóján meghallgathattuk fölvételeit, amiken együtt énekelt a cigányokkal... Ez az ember szeretett és tudott élni — és szenvedélyes híve volt a román-magyar megbékélésnek, barátságnak.

... Most azon gondolkodom, vajon hogyan lehetne kiégetni az ember leikéből kacér hajlamunkat a panaszkodásra. Magamon tapasztalom, hogy panaszkodván, hencegek.. . Átnéztem, visszamenőleg néhány esztendőre, néhány interjúmat, vallomásomat, naplójegyzetemet — állandóan azon siránkoztam, hogy a menedzselés,

37