Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 1. szám - A Siesta szanatóriumtól a Svájci villáig: Kabdebó Lóránt beszélgetése Bodor Pállal
óránk is. Erre azonban 1940-ben, antoneszkánus rendeletre, már csak azok járhattak, akik igazolták, hogy színmagyarok. A piaristák egyébként igazán nemzetiségi békére neveltek: az iskolát magyarok, németek, románok, szerbek, zsidók, bolgárok stb. látogatták— de még a fasizmus legkeményebb korszakában is ritkán szikráztak fel közöttük nemzetiségi, vallási konfliktusok. Külön szerencsém, szellemi többletem, hogy noha református vagyok (a budapesti Kálvin téri templomban kereszteltek volt meg), katolikus iskolába jártam. Nemcsak arról van szó, hogy latinul imádkoztunk és a latinoktatás elég igényes volt; a katolicizmus fontos szellemi élményem. (Egyébként a marxista filozófia néhány alapművét, első ízben a rend legidősebb tanárától, a klasszika-filológus Nagy Auréltól kaptam kölcsön; erős és hajlékony az a szerzetesrend és az az egyház, amelynek ilyen elitje van ...) Románul végeztem tehát a líceumot; azt, hogy („mégis”?) magyarul kezdtem írni, természetesen elsősorban az otthoni, a családi szellemi légkörnek és magatartásnak köszönhetem. Édesanyám is írt, szegény a Színházi Életben debütált, a fényképével együtt közölt afféle úrilány-verssel. (Különben egykét éves koromban az én fényképem is megjelent a Színházi Életben, valamiféle A baba és a gyermek című fotó-verseny anyagában ...) Édesapám pedig közgazdasági újságíró is volt. (Amikor egyszer a huszas években hosszabb angliai tartózkodásáról érkezett haza, Londontól Bécsig végigvitatkozta az utat egy amerikai közgazdásszal. Bécs előtt az amerikai átadta apámnak a névjegyét: szívesen látná bármikor maga mellett az Egyesült Államokban: ha egyszer majd így dönt, jelentkezzen a névjeggyel a bukaresti amerikai követségen. Apámnak 1933-ig eszébe sem jutott kivándorolni, de akkor munkanélküli lett. Felment a követségre a névjeggyel; úgy kirúgták, hogy a lába sem érte a földet, szélhámosnak nézték. Az amerikai közgazdász ugyanis —az Egyesült Államok egyik minisztere volt...) Szellemi, érzelmi, s mi több: szakmai sorsom alakulásában döntő szerepe volt Temesvár szalontai származású református esperesének, Debreczeni Istvánnak; ez a kiváló szónok, művelt, nemes lélek s ízig-vérig demokrata magyar, aki hittantanárom is volt — az anyanyelv s nemzeti kultúránk szerelmes szeretetét oltotta híveibe. Arany János hétköznapjai című könyvét a hatvanas évek elején adta ki a Gondolat Kiadó. A fasizmus Temesváron főleg a német nácizmusra és a vasgárdára épült. Persze egyáltalán nem állítom, hogy nem lettek volna magyar fasiszták is... A nagy létszámú német líceum, a Banatia Hitlerjugendbe beszervezett diákjai gyakran vonultak fel zenekarral, dobszóval ... A 40-es évek elején a politikai konfliktusok a barnainges és a nem barnainges fiatalok között valóságos utcai tömegverekedésekben lobbantak fel. Szép emlékem, hogy a fasizmus ellen föllépő fiatal seregben valóban vállvetve verekedtünk: románok, magyarok, szerbek, zsidók — de náciellenes németek is! Az Egy lány aki nincs című kötetemben közölt Fél élet című, 1975-ben kiadott, meglehetősen önéletrajzi fogantatású regényemben írom meg, hogyan és miért radikálizálódott ebben a világban egy kisebbségi fiatal. Most, hogy válaszul kérdéseidre meg kell fogalmaznom sorsom alakulásának hiteles okait, rádöbbenek: mennyi az ellenőrizhetetlen, hallomásból belém ülepedett ismeretem. Azaz: hiedelmem . . . 1943-ban, tizenhárom éves koromban iskolatársam, Roth René beszervezett egy antifasiszta önvédelmi sejtbe. De, hogy szociáldemokrata édesapja, dr. Roth Ottó, nagynéném volt vőlegénye valóban elnöke lett volna az első világháború utáni kérészéletű bánsági köztársaságnak — s, hogy egyáltalán: volt-e ilyen? — azt bizony, most hökkenek rá, nem is merem határozottan állítani... 1944-ben René bátyját, Rollandot is közelebbről megismertem. A bombázások elől szüleim egy szerbek lakta bánsági faluba, Lukarecre menekítettek. Márcsak azért is biztonságos hely volt, mert a szerbek gyűlölték a nácikat, a vasgárdistákat, Antonescut. Jó részük megjárta Amerikát; ha a csendőrök beléptek a kocsmába — ahol persze vadul politi29
