Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 5. szám - Egy előítélet háttere: Kardos G. Györggyel beszélget Bakonyi Péter
kát), a németek mégis mindenütt kiragasztották a zsidóellenes plakátokat, tehát ezeket a sztereotip Stürmer-figurákat, amint azok szerb asszonyokat és gyerekeket fojtogatnak. A szerbek viszont értetlenül álltak a képek előtt, nem is tudták, mit jelentenek. Nem volt meg hozzá a történelmi-gazdasági-politikai háttér és a zsidóüldöző múlt. A rajzok alapján a szerbek inkább a törökökre gyanakodtak, mert a keleti típusú, kaftá- nos török képe valóban élt bennük. Viszont a cári Oroszország falvaiban dúltak pogromok. Millió féle elnyomás mellett még a szerencsétlen muzsikok között is a zsidók voltak a legvédtelenebbek, legszegényebbek. Semmi értelme sem volt bántalmazni őket, mégis megtették. Ne keress itt logikát. A koldusszegény zsidók ablakait betörték, feleségüket megerőszakolták stb. Politikai manipuláció volt az egész. Egyrészt, hogy valamennyit levezessenek a más irányú társadalmi feszültségekből, másrészt, hogy a hatalom zsarolhassa a gazdag péter- vári zsidó bankárokat. Azoknak kellett megfizetniük a szegény zsidók életéért. A harmincas évek német gazdasági csodájának is mi volt az alapja? Elvették a zsidó vagyonokat. Semmi különösebb értelme nem volt az antiszemitizmus újjáélesztésének (az ideológia más irányba is terelődhetett volna), de kellett a pénz: roncsokban volt a náci pártkassza; plusz a külföldi pénzek is özönlöttek a zsidók életéért Németországba. — Itthon hasonlóképpen. — Igen. Gazdasági válság, társadalmi feszültségek, munkanélküliség. Levezetőnek kapóra jött a hivatalos és törvényekkel is szentesített antiszemitizmus. Kellett a zsidó vagyon zsarolása, a feszültségoldás, kellett a munkahely a keresztény kurzus embereinek, az új, mindenre alkalmas középosztály megteremtéséhez. — De ez az ideológia máskülönben kiváló embereket is magával ragadott. Miért? Egy már akkor is nagy író, akinek jó szándékáról, tisztességéről később meggyőződhettünk, úgy zuhant bele a korszak előítélettengerébe, hogy nacionalizmusról szóló könyvében ilyen (ma már szinte) mosolyogtatóan hamis, de ugyanakkor gyalázatoson igazságtalan képtelenségeket ír. Például: „Nagyon jellemző, hogy sok asszimiláns németből és zsidóból kijön italos állapotban a „büdös magyar”. (Mert hiszen ez éppen a jól elterjedt „büdös zsidó" kifejezés kifordítása, és többféle ok miatt is aligha képzelhető el jellemzőnek.) Vagy azt írja másutts ,,. . . ugyanezek a népek (lásd magyar, német, szláv, román), még ha ideológiai befolyó: nem lép is közbe, még ha antiszemitizmus nincs is, a zsidóval szemben általában biológiai ellenszenvet éreznek. Ne értsük félre, nem csupán fiziológiai ellenszenvet! Lehet a zsidó tisztább, finomabb, sőt szebb is, mégsem kell a vérnek és az ízlésnek". Hát ilyenekkel és hasonlókkal van egy fél könyve tele. A másik felében pedig alapvető szociális és humán igazságokat fogalmaz meg. Mi termelte azt a kettősséget? — Az, amiről már szó volt, a vesztes háború utáni nemzeti történet-költés, és a kor szelleme, amelyben a kispolgár és a kisember számára ez az ideológia volt a legszimpatikusabb és a legmobilizálóbb. Nem lehetett nem belemenni ebbe a hangulatba. (Akiknek mégis sikerült, azok között vannak azért a legnagyobbak). Olyan rokonszenves volt a Habsburg-uralom alól végképp felszabaduló magyarságnak (amikor az országnak nincs se hadserege, se pénze, csak öndicsérő öntudata), hogy ez egy nagy nemzet, nagy nép. És jött újra a dalia-elmélet, mindenki lelkesedett, s a nacionalizmus mellett az antiszemitizmus is sokakat elragadott. Sokan, akik akkor jártak iskolába, és nem túlzottan művelt emberek, a mai napig is azt tartják, azt fogadják el, amit akkor tanultak. Pedig nézd meg a te lefon könyvet! Telis-tele van magyarosított nevekkel. Tótból, románból, németből. Ki lehet találni, hogy melyik mi volt. Mennyit keveredett már ez a nép! (Ugyan már a hét ősi törzsből négy nem is volt magyar eredetű. Aztán meg a 32
