Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)

1984 / 5. szám - Egy előítélet háttere: Kardos G. Györggyel beszélget Bakonyi Péter

szlávok, a svábok.) Juhász Ferenc apja valaha sramlit játszott egy vendéglőben. Iparos ember volt, de a fia azért nagy magyar költő lett. És kinek jutna eszébe, hogy Joseph Conrad lengyel volt és nem angol, vagy hogy egy nagy francia költő, Apollinaire Lengyelországban született. Róluk nem mondana le a nemzet semmi kincsért sem, legfeljebb az adataikat beírják az életrajzukba. A nevek zavaráról jut eszembe egy Gábor Áron nevű haditudósító a II. világháborúból. Egyszer egy német tiszt utánaérdeklődött: „Ez az Áron, ez nem zsidó?” „Nem”. „Hát a neve?” „Magyarországnak vannak olyan vidékei, ahol gyakran adtak és adnak bibliai nevet az újszülöttnek. Olyanokat, mint Dávid, Ábrahám, Áron, Mózes stb.” „És hogy hívják eigentlich maguknál a zsidókat?” „Hát úgy, hogy Hermann, Adolf, és más ilyenek.”

De a humoron túl, persze a soknemzetiségű országoknak megvannak a maguk belső bajai, nem kellenek akkor még a zsidók is. Nézd meg például az Egyesült Királyság országait! A skótok most újból bevezették a kelta nyelvet az iskolában, gyűlölik az angolokat, az angolok a walesieket, a walesiek az íreket stb. Tehát Nagy-Britannia, de egész Európa tulajdonképpen egy előítélet tengerben úszik e pillanatban is.

A háború alatt, amikor angol katonák között éltem, a kocsmákban állandóan részegen zokogó skótokat láttam, merthogy ezek a „rohadt” angolok odatelepítik a „rohadt” lengyeleket Skóciába, csak azért, hogy a skótoktól elvegyék a kenyeret; mert a „rohadt” angolok így, a „rohadt” angolok úgy, mást nem is lehetett hallani. Vagy ültünk a kantinban, bejött egy ausztrál katona, és azt kiabálta: „Minden angollal kifelé!”, és kezdődött a verekedés, mert az ausztrálok is gyűlölték az angolokat.

— Én nem vállalkoznék rá, hogy a hét törzs magyar voltát vitassam, de elkanyarodtunk a témánktól...

— Igen, részben. Mert nálunk is csaK kocsmai szinten folyik a zsidózás vagy a „nemzetizés”, de összehasonlíthatatlanul enyhébb fokon (háborús pszichózis és feszültség nincs). Nincs tehát probléma abból, hogy valaki szerb, vagy tót, vagy németajkú, vagy zsidó. Szelíd, békebeli antiszemitizmus, nacionalizmus itt-ott létezik. Beszélnek róla. Elhangzik, hogy büdös zsidó, rohadt cigány, de sokat talán nem ártanak ezek a kiszólások ma. Tény, hogy a cigányozás erősebben él a többinél, erősen tartja magát, mert a cigányok asszimilálódtak a legkevésbé, tehát még mindig egy kicsit idegen testként élnek, és a magyarság sohase tudta befogadni az idegen testet, mindig viszoly- gott attól, hogy más is jelen legyen, mint a saját szokása, természete, temperamentuma, rítusa.

— Sokan ezt így mondják: Menjenek vissza a cigányok Indiába/

— Igen, ez az, de Olaszországban például senki sem üldözi a cigányokat, nem küldik őket sehová, sokkal jobban tolerálják őket, mint mi, ahogyan annak idején a zsidókat is.

— Elég személyes a beszélgetésünk ahhoz, hogy megkérdezzem: milyen a Te viszonyod a cigányokhoz?

— Nincsenek előítéleteim — a cigányokkal szemben sem. Legfeljebb csak azokkal a cigányokkal szemben, akik mindenkiről feltételezik, hogy velük szemben előítéletei vannak. Most el fogom vulgarizálni, nagyon primitíven: Ha a lányom holnap bejelentené, hogy a vőlegénye cigány, és hozzá akar menni feleségül, akkor egyetlen szavam sem lenne ellene.

— De abban egyetértünk, hogy nem minden apa lenne ilyen joviális és nagylelkű.

— Ezt én is tudom, de én nem vagyok hajlandó belemenni semmiféle előítéletességbe senkivel szemben sem, egyetlen néppel szemben sem. Csak hátrány származhat belőle. Kicsiben is, nagyban is. Az emberben is, a társadalomban is. De hogy mennyire

33