Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)

1984 / 5. szám - Kardos G. György: Római pillanatok: útirajz

másik szállodát, amit a magyarok nem szoktak ajánlani, amikor a salétromos falon megpillantottam egy emléktáblát. A felirat arról tanúskodott, hogy római tartózkodása során itt szállt meg a nagy spanyol író, Miguel de Cervantes Saavedra. Ez az emléktábla eldöntötte a sorsomat, ha jó volt Cervantesnek, én a magam szerény ouevrejé- vel mit akadékoskodok?! S az sem volt utolsó szempont, hogy Dérynék majd odahaza elmondhatom: „Rómában abban a szobában laktam, ahol Cervantes a Példás elbeszéléseket írta, a vécém ablaka Giordano Bruno szobrára nézett.” Az az igazság, hogy a vécének nem is volt ablaka, és a lehúzó sem működött, a szobában pedig reménytelenül csöpögött a vízcsap. Valószínűleg már Cervantes idejében is csöpögött. De azért felemelő érzés volt, ha az ember arra gondolt, hogy csupán néhány lépésnyire ettől a csöpögő vízcsaptól égették meg 1600-ban Giordano Brúnót, aki az anyag törvényeit kutatta, akárcsak a Via del Biscione-i kárpitos. Giordano Bruno eretnek tanaiban az anyagi elv elsőbbségét hangsúlyozta a formaival szemben, hirdetvén, hogy az anyag a formák sokaságát hozza létre önmagából. A szobor előtt arra gondoltam, hogy Cervantes — aki 1616-ban halt meg —, még láthatta a lángok lobogását, s talán éppen az Albergo del So/e-ból indult el, hogy egy hosteria teraszán ülve tanúja legyen a látványnak. Ez a gondolat igen meghatott. Goethe érezhetett hasonló áhítatot,amikor Rómába érkezésének első napjaiban ezt jegyezte fel a naplójába: ,,Mindaz ami eddig csak üres szó volt a számomra, írott hagyomány, egyszerre élő valóságként fogant meg bennem.”

Szerettem volna, ha bennem is minél előbb fogan meg élő valóságként az írott hagyomány, ezért kezembe vettem az útikönyvemet, amely hét napra beosztotta nekem Rómát és egyetlen délutánba sűrítette a Campo dei Fiori t, a Piazza Navon át, a Via Giuliát és a Teatro di Marcellót. Módszeres ismerkedésem Rómával a Campo dei Fiorival kezdődött — s mivel éppen dél volt, amikor kiléptem a szállodából — rögtön meg is csodálhattam, hogyan tűnik el a térről a nyüzsgő piac, a bódék és standok százaival. Mintha a Tolbuhin téri csarnokot délutánonként koncertteremmé vagy teniszpályává alakítanák át. Giordano Bruno szobrának talapzatáról piaci hulladékot söpörtek össze a Municipale alkalmazottjai és a filozófus sötét csuklyája alól meg- rovóan tekintett a kék farmerekre, melyeken — éppen a legdomborúbb helyen — a Jézus márka volt látható. „Engem kövess!” — népszerűsítette a plakát a szemközti házfalon ugyanezt a márkát egy telt női fenéken, amit az inkvizíció Giordano Bruno korában igencsak zokon vett volna. Amíg a piacot bontották, az egyik ház ablakából egy férfi, hajhálóval a fején, leszólt egy másik férfinak — aki zsebre dugott kézzel ácsorgóit a tér túlsó oldalán —, s elpanaszolta, hogy már három napja nem tette ki a lábát a házból. Mi történt? — kérdezte a férfi a tér túlsó oldaláról. Erősen megfázott. Ebben az évben ő is sokat betegeskedett — legyintett a férfi, a tér túlsó oldalán. Legalább a felesége kiszolgálja rendesen? Nem jó asszony. Olyan kövér, hogy már alig szuszog. Mindenért veszekszik. Nála ilyen nincs — mondta a férfi a tér túlsó oldalán. — Nála az történik, amit ő akar. A hajhálós férfi az ablakban azután arra kérte a másikat, a tér túlsó oldalán, hogy hozzon fel egy üveg bort. De ne a szemben levő trattoriából hozza, ott köpni való bort mérnek.

Mindent értettem, amit közöltek egymással, még az árnyalatokat is. Pedig egy hangot sem ejtettek. Nem is lehetett volna hallani a piaci lármától. Az arcukkal és a kezükkel beszéltek egymáshoz, hunyorgó szemmel, kifordított tenyérrel, az orruk fintorgatásával, levegőbe böködő ujjakkal. A Campo dei Fiori közönsége bizonyára még a tájszólást is fel tudta volna ismerni, lehet, hogy a hajhálós férfi az ablakban tresta- verei tájszólásban panaszkodott a feleségére, aki kövér és nem törődik vele. A férfi a tér túlsó oldalán pedig azzal a római dallammal válaszolt, amelybe még ősi szabin ízek keverednek.

14