Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 4. szám - MŰHELY: 200 ÉVE SZÜLETETT KŐRÖSI CSOMA SÁNDOR - Terjék József: Bölcsőjét kereste a magyarnak
tását emeli ki, mint tervének fő tényezőit. Az eddigi életrajzírások ebben Eichhorn professzor hatását emelik ki, teljesen indokoltan. Az újabb adatok tükrében, feltételezhető, hogy fontos ösztönzést jelenthetett Csorna számára a szakirodalom olvasása is, legalább is egy kortársi feljegyzés ezt támasztja alá: „azt is kijelentette, mi vette rá oly nagy és távoli utat tenni. Göttingában léte alatt a maga korában alkalmasint első rangú tudós orientalista báró Sacy Szilveszternek, a keleti históriára és literatúrára tartozó munkáit s emlékiratait olvasván, azokból meggyőződött, hogy az arabsok lévén a középidő legmível- tebb népe.... — a középidő históriájának alapos ismeretét egyedül azoknak írásaiból lehetne meríteni, s így bizonyosan nemzetünk eredetéről, atyafiságáról, és régibb viszontagságairól is náluk alkalmasint új adatokat és felvilágosítást kapni; ez okból az arabs nyelv tanulására adó magát, s annak elemeivel már Göttingában Eichhorn útmutatása alatt megismerkedett; remélvén, hogy Konstantinápolyban, hol hihetőleg szép és gazdag arabs kéz- iratgyüjteménynek kell lenni, azon nyelv tanulására fordított fáradtsága bővön meg lesz jutalmazva, s ott céljára vezető sok addig ismeretlen kútfőket fog a világnak megnyitni.” (ifj. Szilágyi Ferenc: Körösi és hírlapi ellenőr: Múlt és jelen 1842/60. sz.) Úgy látszik tehát, hogy Göttingában a legnagyobb hatást Silvestre de Sacynak (1758—1838), a francia arabisztika és iranisztika kiemelkedő professzorának a munkái tették Csornára. A fáklya, melyet Németországban gyújtott, azonban mégiscsak más volt, mint az arab források ígérete. Erről egykori göttingeni diáktársa ad számot: „Fő jellemvonása, eleme, éltetője Kőrösinkek volt, a keblében lángolt hazaszeretet. Hazája dísze, fénye, dicsősége — volt szíve vágyainak, élete törekvéseinek fő célja. — Különösen egy forró vágy dagasztotta kebelét, melynek említésénél arca kigyulladt, szemeiben némi ihle- tettség, felmagasztaltság tükröződött, a forró óhajtat: »vajha nemzetünk homály fedte eredetét földeríteni sikerülne!« s csodálkozását fejezé ki azon, »miként még addig senki nem vállalkozott, ki nemzetünk első hazáját, bölcsőjét fölkereste volna, miképp maga a nemzet ezt oly kevés figyelemre, gondra méltatta«. Miknek gyakori emlegetése homályosan sejdítet- te velünk azt az óriási tervet, amelyet agyában főzött.” (Ungi Márton: Egy pár töredék vonás Körösi Csorna Sándor képéből, Vasárnapi Újság 1860, 316. I.) 1818. július 29-én saját kérésére távozási bizonyítványt kap,sőszön már újra Nagy- enyeden t; láljuk. Bizonytalan célú lelkesedéssel indult; érett, megalapozott, s így önbizalmában is megerősödött tervvel érkezett haza, telis-teli áradó hazafisággal, a tapasztalt élmények és megszerzett tudás beszámolási vágyával, baráti fogadtatásba való részesítésének reményével. Megértő készség helyett többnyire azonban csak fejcsóvá- lás fogadja, hitetlenség, tohonyaság. Keserűen panaszolja: „Sietnem kell e földről, hol még az érettebb emberek is tele vannak előítéletekkel. Megtámadtak mindenfelől, hogy úti tervemmel hagyjak fel, mert kivihetetlen, s hogy eszelősség szüleménye. És én keblemben fiatal éveim óta táplált vágyaimat értek feláldozzam; amire tizenhárom élő és holt nyelvet szereztem meg, mire annyi nélkülözés és sanyargatással készítém el testemet; soká viasko- dám balítéletjeik ellen s utóbb béketűrésem rovásán végződött” (Újfalvi Sándor emlékira- t; i, Kolozsvár 1941.). Bizony-bizony, még legközelebbi barátai között is van olyan, aki nem is titkolja véleményét: „fanatikus bolond”, hangzik a rövid ítélkezés (Gyulai Lajos naplója, 1840. aug. 30-i bejegyzés). Szerencsére vannak, akiknek éppen ellenkező a véleményük. Mindenekelőtt Ken- deressy Mihály, kormányszéki tanácsos, Erdély művelődési életének kiemelkedő pártolója, az ázsiai származás lelkes híve, minden nemzeti érzést ápoló ügy odaadó mecénása. És még valaki, elismert tudós, Gyarmati Sámuel, a finn-ugor nyelvrokonság elméletének megalapítója, aki levélben számol be egyik tudós barátjának erről a találkozásról: „Egy olyan ifjú ember támadott hazánkban, ki magát a haza gyönyörűségeire egészen feláldozta. Ez Körösi, egy Háromszéki székely ifjú.” „Kész sok esztendőkig mind e fáradtságát azon nemes vizsgálódásra feláldozni, semmi más jutalom reménysége nélkül, 68
