Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)

1984 / 4. szám - MŰHELY: 200 ÉVE SZÜLETETT KŐRÖSI CSOMA SÁNDOR - Terjék József: Bölcsőjét kereste a magyarnak

hanem csak hogy abba a kimondhatatlan gyönyörűségbe része lehessen, hogy azt a nehéz kérdést, melybe sokan az íróasztaluk mellett, némelyek pedig Ázsiában is bújdokolva vizsgálódtak: ő fejthesse meg. Uram segild ötétI” Gyarmati Sámuel az, aki minden bizonnyal ösztönzi Csornát arra, hogy az utazásának irányai közé ,,Muszkaország részeit, Finniát, s talán Lapponiát” is felvegye,s előbb tanuljon egy kicsit szláv nyelvet is. Kenderessy pedig 100 arannyal siet e tanulmányút megvalósításának fedezésére. így kerül Csorna 1819. februárjában Temesvárra, ahol jelentősebb délszláv nemzetiség él. Szeptember végén írt levelében már magától értetődő módon jelenti, hogy az ószlávot megtanulta, „minden lexikon ( —szótár) segítsége nélkül bátran olvashatom", a különböző dialektusokat pedig ennek segítségével már nem nehéz megérteni. Még egy villámsebes látogatást tesz Horvátországba, Zágrábba, s november elsején indul vissza Nagyenyedre. Immár egy újabb nyelvtudással, a szlávval felvértezetten. Ha jól számoljuk, akkor a tizenharmadikkal.

Érezhetően nagyon siet, még a tél beállta előtt el akar indulni. Mintha tartana attól, hogy le akarják beszélni az útról, vagy tán meg is szándékoznak akadályozni tervét. Hiszen nincs útlevele, s reménye sem arra, hogy belátható időn belül ilyet szerezzen. 1819. november 23-án Nagyenyeden ideiglenes határátlépőt kér, s 28-án már ott áll a Vöröstorony-szorosnál a magyar határátkelőhelyen.

* * *

Nagyon nem volt kitől elbúcsúznia, hiszen egykori iskolatársai, ha mint diákok osztoztak is Csorna lelkesedésében, fogadkozásában, most már „felnőtté” váltak, s belenyugvóan, természetszerűen elhelyezkedtek lehetőségeik szerint egyházi pályán mint lelkészek vagy mint iskolamesterek, államigazgatási állásban vármegyéknél, városokban, mások gazdasági elöljárói tisztségeket töltöttek be uradalmakban, s legrosszabb esetben is egy gazdag nemesi családnál házitanítóskodtak. „Filiszter leszek magam is” mondja a ballagási ének megjóslóan, beletörődőén. Csornát is meghívták Máramaros- szigetre lelkésznek és iskolamesternek még göttingai utolsó évében, ő azonban nem tudta feladni ifjúi nagy terveit. Ellenkezőleg, elhatározása immár az elhivatottságig fokozódott. Nem is tehet másként, neki meg kell keresnie a magyar őshazát, ez az ő foglalatossága, ezt jelölte ki számára a sors. Hiszen ő látja ennek a tettnek óriási súlyát, mások nem. A magyar nemzet jövőjéről, önbecsüléséről, hitéről van szó. Ezt jelenti az őshaza, a testvérnépek fellelése. Gyökereket, eredeti egyéniségünket, talán könnyelműen elhagyott ősi otthonunkat, társainkat. Mint a hazatérő, tékozló fiú fogja a visszamaradt testvéreket megölelni, s szólni: „végre magyarok közt vagyok". Egy évi utazás után Teheránból a nagyenyedi professzorokhoz írt levelében így jelenti be utólag út- nakindulása kiváltó okát:

„Látván, mennyire különbözzék nemzetünk mind nyelvére, mind karakterére, mind öltözetére nézve minden más európai nemzetektől; micsoda nagy bizonytalanság uralkodjék az egész tudós világban nemzetünk eredeti lakhelye, elszármazása, régibb történetei, nyelvünk más nemzetek nyelvével való atyafisága felett; továbbá micsoda helytelen vélekedései legyenek a külső íróknak, akik sem nemzeti nyelvünk természetivel, sem a nemzet karakterével és szokásaival eléggé esmeretesek nem lévén, csupán a nevek hasonlatosságából ítélvén akarták megmutatni nemzetünk elszármazását és régibb történeteit; utoljára látván, mennyire elté- velyedtenek légyen némely tudós hazánkfiai (jóllehet a nyelv atyafiságát helyesen állítják) a külső írók tekintete után indulván nemzetünk eredete megítélésében, és hogy mind tulajdon vágyódásomnak eleget tegyek, mind pedig nemzetemhez való háládatosságomat és sze- retetemet megmutassam, számba nem vevén a fáradtságomat és megtörténhető veszedel69