Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)

1984 / 4. szám - Berkovits György: Burkai Mátyás nevezetes napja: elbeszélés

get, hát persze, mondja Burkai, én nem iszom éjjel, legfeljebb, és nevet, legfeljebb egy kis svéd körtét, Bélát rázza a röhögés, Vilmos körtét mi, kérdezi, hát ördögöd van, és átnyújtja azt a bizonyos üveget Burkainak, hát akkor igyál egy kis Williams-et, igyál csak öreg, ne sajnáld magadtól, isznak, és akkor Béla azt mondja, hogy hát baszd meg öreg, most éjjel fejeztem be egy szobrot, gyere föl, ugorj el, nézd meg, majd holnap, mondja Burkai, most éjjel ugye nem lehet, holnap, mondja, úgy négy óra hossza múlva, holnap, Béla ingatja a fejét, nem, nem, az nem lesz jó, az már késő, késő, mondja, késő, most kell azt megnézni, dehát miért, értetlenkedik Burkai, ne dilizz Béla, ugyan öreg, mosolyog Béla, ne bomolj te, mondja Burkai, majd holnap reggel nyolckor, az már késő, mondja Béla, jó, akkor hétkor, az még később, mondja Béla, nana, így Burkai, most éjszaka van, hát ki nem szarja le az éjszakát, mondja Béla, egyszerűen csak arról van szó, hogy a Nap elbújt, dehát ki nem szarja le a Napot, bújocskázzon, ha akar, gyere öreg, cihelődj, na, és akkor Burkai felöltözik, a pizsamájára fölveszi a farmerjét, és indulnak megnézni a szobrot, Burkai nézi, nézegeti, tapogatja, hát ez igen, jelenti ki, ez igen, öreg, nahát ilyet, most már alig bírja nyitva tartani a szemét, indulna vissza, haza, öreg, mondja Béla, ezt még meg kell hallgatnod, Sztravinszkij, nem, ellenkezik Burkai, nem, nem, hajnalodik, Kisesztert tisztába kell tenni és átvinni megszoptatni, ugyan öreg, mondja Béla, csak ezt a Sztravinszkijt még, na jó, egyezik bele Burkai, forog a lemez maximális hangerővel, szól a Sztravinszkij, mint egy folyamatos detonáció, na, milyen a dombormű, öreg, kérdezi csak úgy mellékesen Béla, hát öreg, jó, ordítja Burkai, ordítja, mert hallani csak így lehet, megy a Sztravinszkij, jó ez öreg, jó lesz ez, de mégis milyen, kérdezi Béla, hát mit mondjak, ilyet még életemben nem láttam, sírni volna kedvem, tényleg, gondolod öreg, gondolom, mondja Burkai, ilyet a régi görögök se, még eszükbe se jutott, ugyan, ez komoly, kérdezi Béla, hát persze öreg, ilyet még soha senki... s akkor Béla elpatkolt. .., illetve akkor még azt mondta Béla, hát öreg, akkor én befejeztem, de mindent ám, most már nincs mit csinálnom, most az jön, hogy vagy beverem egy rendőr pofáját, segítesz ugye öreg, naná, két rendőr pofáját verjük be, mondja Burkai, vagy öngyilkos leszek, öreg, segítesz ugye, hogyne, mondja Burkai, az leszek én is, vagy elmegyek a lengyelekhez, jössz ugye öreg, hát azt még nem tudom, húzódozik Burkai, azt még meg kell beszélni Eszterrel, igen és elhívom Zsigmondot is, és akkor hárman megyünk, mondja Burkai . ..

És Béla meghalt valóban, fölmondta a szíve meg a mája a szolgálatot. Zsigmondot meg elütötte egy autó.

De ne kalandozzunk el, nolens volens, maradjunk annál a nevezetes napnál.

Burkai kiment a konyhába, egész nap nem evett egy falatot sem, anyjától származó sült disznóhús rejtőzködött egy fazék zsírban, azt vette elő, s közben egy férfiasán erős zöldpaprikáról álmodozott, meg kibámult az ablakon, az idő egyre borúsabbra változott, még jobban feltámadt a szél, kilépett az erkélyre, nyugtázta, hogy a szélirány megváltozott, most keletről fújt. Gyerekkorában háromszor látta a Szabad szél című nagyoperettet, dúdolni kezdte a fő slágert belőle: „Szél, szél, szállj keletről hozzánk, szél szél, új világot hozzál ..

A telefon megcsörrent ismét. — Halló! Szia apu — hallatszott Kiseszter kedves hangja —, vége a felvonulásnak, láttam a Kádár Jánost, de csak őt, Brezsnyevet nem, hat léggömböm volt, de négy elpukkadt, maradt kettő, de arra vigyázok, hazaviszem, aztán vettünk fagyit, meg Donald rágót, adtál reggelit a Moncsicsiknak, mind a háromnak, az Áginak tejet, a Gabinak kakaót, a Bumbinak meg teát?, nem tévesztetted el?, most itt vagyok a nagyinál, este megyek haza, legyen vendég. — Milyen vendég? — kérdezte Burkai csendesen. — Hát a Bea, a Bea jöjjön, és aludjon is velünk. — Majd meglátjuk Eszterkém — mondta Burkai visszafogottan —, gyere hamar kicsi, várlak.

18