Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)

1984 / 3. szám - MŰHELY - Kökény János: 1919 izzásában: gondolatok az Optimisták írójáról

irodalmában általános jelenség volt a tévesen értelmezett kommunizmusnak a krisztusi kereszténység megújhodásaként való megjelenítése, illetve a kereszténységnek a kommunista eszmével való párhuzamos értelmezése, nemegyszer azonosítása. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy Sinkó éppen a kommunista eszme hatására közeledett a kereszténységhez. (A két eszmevilág rokonításában, azonosításában ekkor találkozott Buday Dezsővel, aki fordított úton, a kereszténységtől érkezett el a kommunizmushoz). A külső hatást vizsgálva, megállapíthatjuk, hogy a kecskeméti szocialista sajtó és Sinkó ilyen hangvételű írásai az adott történelmi pillanatban objektívan pozitív szerepet játszottak — különösen a városi munkásságnál politikailag kevésbé iskolázott, a kereszténység hitvilágán, a bibliai képeken nevelkedett — agrárproletári, kisbirtokosi rétegek eszmei közelebb hozásában, megnyerésében.

Az erőszak nélküli világ képe most már állandóan ható jellemzője Sinkó etikai szemléletének. Megtalálhatjuk május 21-i erőteljes hangú pártnapi beszédében és Munkásigazgatás című cikkében (Magyar Alföld, 1919. június 4.) egyaránt. Ehhez kapcsolódik új elemként a burzsoázia és az osztályharc differenciáltabb megközelítése: A háborút és a nyomort jelentő burzsoáziát — hogy ne legyen többé háború és nyomor a földön — meg kell semmisíteni, de mint osztályt. Ezt csak másodsorban kell a ma még elkerülhetetlen erőszak eszközével megtenni — így fogalmazódik meg Sinkó értelmezése a proletárdiktatúra egyik feladatáról —, ezt elsődlegesen a proletárideológiának a bur- zsoá ideológia elleni harcával lehet elérni. Proletáregység című írásában ehhez már a meggyőzést ítéli a legjobb módszernek. A város politikai gyakorlatát is érezhetjük az osztályharcnak ezen leszűkítésében. Sinkó most nem a burzsoázia általános fogalmával, hanem nap nap után birtokos gazdákkal, polgárokkal, kispolgárokkal állt szemben. Becsületére válik, hogy noha egyre terhesebbnek érezte a városvezetői munkát, végig lázas igyekezettel végezte. Valóban az egyéni ügyekben is a legnagyobb gondossággal és „tapintattal” járt el. De eközben is szem előtt tartotta a dolgozó szegénység érdekeit. Meg-megújuló küzdelmet folytatott az ellátási nehézségekkel. Sokat tett a folyamatos kereskedelem, a központi elosztás, az arányos ár-és bérrendszer, a nyugdíjak és segélyek, a városba került menekültek életlehetőségeinek biztosításáért, a pénzügyek rendezéséért, a hadsereg és a polgári lakosság elszállásolási és lakásgondjainak megoldásáért. Az agrárproletárok és a törpebirtokosok számára háztelekosztást tervezett. Elképzeléseinek megfelelően indultak meg a városi kisbérietek meghosszabbításának előmunkálatai: a város engedélyt szándékozott szerezni ahhoz, hogy a városi földek egy részéből kiskerteket, munkáskerteket létesítsenek.

Sinkó Ervin ezt a munkát a tanács működésének — a Kormányzótanács rendeletére történt — június 3-i elindítása után még 2 hétig folytatta: az új intéző bizottság élén kormányzótanácsi biztosként intézte a város ügyeit. A vezetés e változásával össze- függő június 4-i cikkében már erősen kezdetnek értelmezi a proletárdiktatúrát, mely még nem eredményezte a munkásosztály felszabadulását, csak egy új osztálytudat kialakulásának a lehetőségét teremtette meg, amelynek végső fokon „az erkölcsi ember öntudatával” kell egyenlővé lennie. Aktuális mondanivalójában a munkásságot képviselő munkástanácstól — Lukács Györgyhöz hasonlóan — az osztály tudatosodásának két fokozatát kívánja meg: az egyének tiszta erkölcsiségében is megnyilvánuló osztályöntudatot és a „világ megváltására”, azaz az összemberiség felszabadítására való elhivatottságot. Vele szemben támasztott — ma is megszívlelendő — követelménye az áldozatkészség; a munkásvezetés példájával is nevelje az osztály öntudatlan tömegeit! A diktatúra „kezelésének”, „tempójának” kérdéséről a kommunisták— és a szociáldemokrata centrum, illetve jobboldal között kibontakozó országos vita idején Sinkó- ban (újból ötvözve kettős hitét) az emberi életet vigyázó kommunista forradalmár szólal meg. A burzsoázia című cikkében (Magyar Alföld, 1919. június 7.) Szentkirály példá73