Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 3. szám - MŰHELY - Kökény János: 1919 izzásában: gondolatok az Optimisták írójáról
csak a cselekvésben, hanem az elvi, erkölcsi alátámasztásban is azonosult a forradalom céljaival, messianisztikus módon várva harcunktól a hozzájárulást ahhoz, hogy a világ munkássága világtörténelmi hivatásának tudatára ébredjen. Ahogy a veszély nőtt, Sinkó is „megtalálta önmagát". Az osztályharcot — Lukács György Taktika és etika című művének gondolataival párhuzamosan — etikai érvekkel igazolta: a forradalmi erőszakot a testvéri, az erőszak nélküli világként várt kommunizmus megvalósításáért vállalta. A népgyűlést követő konszolidáltabb időszakban azonban rohamosan fokozódni kezdtek morális kételyei. Ezekhez az első kecskeméti alapmotívumot Vén András vörösőr korábban (a vörösőrség május 5-i lefegyverzésekor) bekövetkezett halála jelentette, de a meghatározó élményt a szentkirályi per hozta. Ebben május 18-án hangzott el az ítélet. Sinkó elérte, hogy senkit sem ítéltek halálra; a kirótt börtönbüntetéseket felfüggesztették, s a feltételesen szabadnak nyilvánított elítélteket — mint megtévesztetteket — nevelési szándékkal felvilágosító előadások meghallgatására kötelezték. Sinkó későbbi önvallomásából tudjuk, hogy már a proletárdiktatúra kikiáltása után két lelkiismereti parancsot kezdett érezni: Az egyik: „inkább vesszen egy a közösségért, mint a közösség egyért”. A másik parancs „minden ember élete szentségének és szabadságának tiszteletben tartását követelte”. Most egyre inkább az utóbbit kezdte élete alapérzésének érezni. Az emberélet abszolút értékének felfogását megerősítette gondolkodásában a per élménye (s ez a felfogás hatott vissza negatívan az ítéletre). A gyakorlati forradalmi politika követelményei és erkölcsi nézetei ezután távolodni kezdtek egymástól. Lelki vívódást jelentett számára, hogy erősödő etikai aggályai ellenére — önmaga legyőzésével — szolgálni tudja a forradalmat. Minderről későbben önvallató hitelességgel számolt be. 1920-ban írt máig kiadatlan önéletrajzi munkájában, Az útban (melynek címe okkal egyezik meg utolsó kecskeméti cikkének címével) a városparancsnok a harc nélküli világ érdekében hirdeti a harcot az erőszak ellen szóló nazarénus vitapartnerével szemben. Az 1934-ben befejezett Optimisták ban már — művészi többlettel — önmagát megkettőzve, saját gondolatvilágának kettős pólusát a regény két szereplőjének (Bátinak és Blahának) nézeteként jeleníti meg. Az 1935-ben írt Szemben a bíróval naplószerűen, tömören összegezi e kettős felfogását. Hogyan bontakozott ez ki kecskeméti publikációiban? A változás meglátható már a per alkalmából írt A proletárdiktatúra és a proletár című cikkében és a tárgyaláson az ítéletet követő beszédében. Nézetei között a munkásosztályt illetően újból s erőteljesebben megjelenik a hiány jelzése. Hiányolja az osztály tevékenységét a diktatúrában, s kevesli a proletariátus egyéneinek az osztályt „elevenné tevő” tudatosságát, áldozat- készségét. Az önfegyelmezéstől, a proletárakaratok egyesülésétől és a végcélnak szem előtt tartásától várja a proletárdiktatúra eredményességét s ennek eredményeként már feleslegessé válásának lehetőségét is. A harcoktól a „harctalanságba”, a szolidaritás és a szeretet társadalmába elvezető utat reméli. Korábbi írásainak, beszédeinek jelzésszerű bibliai utalásai a per végén elmondott beszédében kezdenek keresztényi tartalommal megtelni. Itt a dolgozók felépítendő új világát már Krisztus világával azonosítja. Úgy jellemzi ezt a világot, hogy ebben „nem lesz puszta szó az ige, hanem testté vál, elevenséggé az emberek szívében”. Ebben a világban a felszabadult emberek anyagi életfeltételeit intézményesen biztosítják, „hogy a lélek, a Krisztus feltámadhasson”. A kommunizmust tehát a kereszténység nyelvére fordítja le: annak céljait a krisztusi világ céljaival azonosítja. Az osztályharcról mint megszüntetendőről szól, helyét mindinkább a pozitív erkölcsi tulajdonságok megkövetelése veszi át. A marxizmusnak a kereszténység nyelvére való lefordítása ismétlődően kezd megjelenni gondolatvilágában; mindjobban Dosztojevszkij etikai magatartásáttekinti útmutatónak. E nézettel Sinkó Ervin 1919-ben nem állt egyedül az európai és a magyar szocialista irodalomban, de a kecskeméti munkásmozgalmi felfogásban sem. 1917—1919 szocialista 72
