Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 3. szám - VALÓ VILÁG - Vekerdi József: Nemzetiség vagy életforma?: a cigányság kategóriájának meghatározásához
akiknek normarendszerében negatív erkölcsi vonásoknak minősülnek. Valóságban természetesen nem erkölcsi alacsonyabbrendűségről van szó, hanem a kisközösségi és nagy közösségi gondolkozás mód összeütközéséről. Azok az elítélő megjegyzések, amelyekkel az utcákon, közlekedési eszközökön, üzletekben, intézményekben stb. megjelenő (általában többedmagukkal megjelenő) cigányok közösségi magatartását bírálja a nemcigány környezet („a cigányok tolakodók, szemtelenek, zajosak, szemetelnek" stb.), a múltbeli eltérő életformából visszamaradt, és egy ideig továbbélő hagyományokat érintik. Ebben az esetben sem cigány „faji” vagy „nemzeti” jellemvonásokról, hanem az előző életformának megfelelő viselkedés megnyilvánulásáról van szó.12 > Kultúra A hagyományos kisközösségi életforma döntő szerepet játszott a cigány népi kultúra alakulásában, amely szerkezetileg alapvetően különbözik az európai népi kultúráktól. Az anyagi kultúra vonatkozásában első pillantásra világos, hogy az anyagi ellátottság alacsony szintje nem tette lehetővé anyaghoz kötött kulturális ágak kialakulását. Faragás, hímzés, festés, agyagművesség, építőművészet szükségszerűen ismeretlen maradt a cigányságnál.43 Művészeti ágak közül kizárólag az anyaghoz nem kötött előadó- és mozgásművészet alakulhatott ki a cigány folklórban: dal, mese, tánc. Emellett a társadalmi szerkezet sajátossága is eltérő fejlődést eredményezett. A család nagyságrendű mikrostruktúrákra oszló társadalmi rendszer nem kedvez a népszokás jellegű, közösségi hagyományok kialakulásának. A paraszti kultúrákban különböző formákban kialakuló népi szórakozásoknak, összejöveteleknek, játékoknak (pl. táncház, fonó, lo- csolkodás, maskurás, regölés, betlehemes, általában a jeles napokhoz fűződő szokások) nyomát sem találjuk a cigány népi kultúrában. Ebben a vonatkozásban nemcsak közös cigány hagyományok nincsenek (közös cigány dal-, mese- és tánckincs sem létezik!), hanem külön-külön az egyes cigánycsoportok sem vettek át környezetüktől vagy alakítottak ki maguknak hasonló szokásokat, ellentétben a dalokkal, mesékkel és táncokkal, amelyeket átvesznek mindenkori környezetüktől. Ha esetleg valamely nemcigány népszokás átvétele történik, az átvett cselekvés nem válik cigány népszokássá, hanem csupán pénzkereseti forrás gyanánt szolgál, és ennek megfelelően kizárólag nemcigány közönség előtt kerül bemutatásra. Pl. a második világháborúig egyes magyar cigány- családok karácsonyi vagy újévi köszöntővel járták sorra a falusi házakat, természetbeni díjazásért. Ez tehát ugyanúgy nem cigány folklór-jelenség volt, hanem kereső tevékenység, mint pl. a vendéglői cigányzene. Az adott társadalmi-kulturális különbség érthetővé teszi, miért küszködik anyaghiánnyal a cigány néprajzkutatás. Szakemberek nem hiányoznak (hiszen éppen a magyar tudományos élet büszkélkedhet a cigány népi kultúra legalaposabb ismerőivel), azonban az eltérő életforma következtében a cigány népi kultúra fejlődése olyan módon alakult, hogy a termelő társadalmak néprajzi kategóriái nem honosodtak meg benne.44 Cigány néprajzi múzeum felállításával évek óta eredménytelenül kísérletezünk Magyarországon, mert nem sikerül kellő mennyiségű kiállítási tárgyat találni. A népi kultúra sajátos alakulása mellett az iskolai műveltséghez való viszonyt is a kisközösségi életforma szükségletei szabták meg. Az iskolázottság valamennyi eurá- zsiai társadalom valamennyi rétegében tekintélyt, társadalmi megbecsülést eredményezett. Ismeretes, hogy szegény paraszt családok fő büszkesége az volt, ha fiuk kollégiumba kerülhetett, és pap vagy tanító lett. („E fiúból pap lesz, akárki meglássa!”) A cigányság az ókortól napjainkig kívül rekedt az össztársdalmi hierarchián, saját belső hierarchiája viszont nem lépte túl a család kereteit, így nem teremtődött számára olyan közeg, amelyben az iskolázottság szükséges lett volna, és tekintélyt adott volna. 55