Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)

1984 / 3. szám - Marafkó László: Az idegen: kisregény

Laczkovics mentegetőzve hadonászott a kezével.

— Megint gyónjam meg bűneimet, amit Graeven-huszárként elkövettem? Nem kenyerem a könyörgés, különösen nem lassan deresedő fővel. Akkor inkább már mindenhonnan kivert csikasz leszek.

— Ugyan János, jobb ajánlást senki nem adhatna rólad, mint amit magad mondtál az imént.

— Legyek spion?

— Jó, nevezzük így. De gondolj már boldogult József császár hiábavaló huzakodására a vármegyékkel. Ha az ország boldogulásáról van szó, akkor inkább a titkos tanácsosság, mint a szilaj magyar átkozódás. És ne hidd, hogy azok közt, akik a józsefi reformok ellenében fennen hirdették vérségi jogon szerzett jussaikat e honban, nincsenek, kik az estélyeiken elhangzottakat másnap már tovább ne adnák a császár bizalmasainak. Hallgass rám, János. Kihallgatást kérek őfelségétől, részedre, bizonyíthatod hűségedet, s megbizonyosodhatsz jobbító akaratáról.

Gotthardi nem tagadhatja meg tőle ezt a segítséget, nem szabad embereket elveszíteni. Még olyanokat sem, akiket csak laza pórázon lehet tartani, ám híreik néha fontosabbak, mint a mindig nyüzsgő-forgóké.

* * *

Gotthardi ujjait ropogtatta. Asztalán három jelentés feküdt: az egyikben Martinovics a budai jezsuiták szervezkedését érzékeltette erős színekkel, a másikban Hoffmann — bár burkoltan — de rosszallását fejezte ki Martinovics könnyelmű látogatása miatt. A harmadikban arról volt szó, hogy Martinovics Pesten találkozott a Graeven-huszárok volt tisztjével, Laczkoviccsal.

— Mi szükség volt e kompromittáló találkozásra, kedves Martinovics uram? — kérdezte Gotthardi.

— Nem kerestem az alkalmat, ráadásul gyerekkori ismerősöm a kapitány. Kitérni előle otrombaság lett volna. Egyébiránt nem kevesebbet kérek, mint ön: bizalmat.

— De kedves Martinovics uram, nem azt kértük, hogy új delikvenseket, hanem új információkat szerezzen a számunkra. S akkor se olyan embert kellene megkörnyékeznie, kit a császár személyes utasítására tartóztattak le ? múlt évben.

— Laczkovics mélyen csalódott a diéta után. Faltörő kosnak érzi magát, kit bezúzott koponyával otthagytak az ellenségnek.

— De mire alapozza reményeit, hogy a kapitány megváltozott? A gyerekkori jópajtásságra?

Martinovics kifakadt:

— Nem gondolja, Gotthardi, hogy olyan módon kér számon tőlem, ami megengedhetetlen? Hát ha törik, ha szakad, elérem, hogy amit ígértem, létrejöjjön: Laczkovics őfelsége előtt számolhasson be megbánásáról és ajánlhassa fel szolgálatait.

— Kedves Martinovics, azt hiszi, a császár hetente fogadja az ágenseket. Helyesebben, jövendő ágenseket.

— Feledékeny, Gotthardi. Ön ajánlotta a figyelmembe: nem jelentésfirkász tucatembereket kell megnyerni őfelségének, hanem potentátokat.

— Kedves Martinovics uram, ha ön bizalmat, én több együttműködési jószándékot kérek — és Gotthardi az ujjait ropogtatta.

Martinovics bosszúsága még távoztában sem enyhült. Ha Gotthardi a jezsuitákról szóló beszámolóját kifogásolja, szava sem lett volna, hiszen jórészt korábbi ellenszen25