Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)

1984 / 3. szám - Marafkó László: Az idegen: kisregény

— Megint a régi: az őszi köd, nedvesség meghozza ezt a rossz kehet, fuldoklást. Hajdanán azt sem tudtam, mi a betegség, most meg előre megmondom, melyik hónapban mi következik.

Martinovics széket húzott az ágy mellé, anyja sárgás, törődött arcát vizsgálgatta, fogta a kezét.

— Bécsben élsz, kisfiam? Olvastam leveledet. Bécsben — sóhajtott. — Nem vagy ott egyedül, kisfiam? Ez az örökös vándorlás, Lemberg, most meg Bécs. Igaz, ez közelebb van, mint Lemberg, de nekem mégis messze.

— Évi kétezer forint a jövedelmem, jól élek, sose éltem ily jól. Udvari vegyész lettem.

— Apátok vérét örököltétek. József, a bátyád is, hol az egyik határon, hol a másikon. Bár a katona oda megy, ahova rendelik. De azt hittem, hogy te, isten szolgájaként, meggyökerezel valahol.

— Hagyjuk ezt, kedves anyám, úgysem javíthatunk a múlton.

— Én csak jót akartam — anyja szemét elfutotta a könny. — Akarhat egy anya rosz- szat a fiának? Miből taníttattalak volna, ha nem fogadnak be a rendházba?

Martinovics gyomra összeszorult.

— A mindenható majd megbocsát. Neked is, nekem is — mondta anyja, és elfordította a fejét.

— Mi járatban vagy Budán?

— Anyámat kívántam látni.

— Nincs nekem hiányom semmiben, a nővéreid mindig eljönnek, gondoskodnak rólam.

— Eztán többet járok haza Bécsből

— Miattam ne törd magad.

A bútorokból, a ruhák közé tett levendulából, a szekrény tetején szikkadó almákból rég nem érzett illatok lengték körül. Martinovics ólmos fáradtságot érzett, az álmosság a gyomrát görcsbe húzó feszültséget is lassan kioltotta.

Másnap átment Pestre. Az egyetemet nemrég ide költöztették át Budáról, s ő Hoffmannal szeretett volna találkozni, ha egyszer a császár a lelkére kötötte.

Boltíves folyosókon kongtak a léptei. Benyitott a könyvtárterembe — a sötétre pácolt, körbefutó, rézkorlátos pallón egy férfi böngészett.

— Professzor Hoffmannt keresem — mondta Martinovics.

A savószemű, sovány férfi fentről vizslatta:

— Rendelkezik velem — mondta.

— Bécsből jöttem, közös ismerőseink ajánlották figyelmembe kegyelmedet.

— Közös ismerős? — és a férfi elindult lefelé. — Kérhetek, beszélni németül — tette hozzá.

Martinovics németül folytatta.

— Akikhez eljutottak az elvakult nemességtől védelmet kérő pesti polgárok levelei.

— Gotthardi küldte? — kérdezte ingerülten Hoffmann.

— Úgy is mondhatnám.

— Igen vagy nem?

— Miért ily izgatott, professzor Hoffmann?

Hoffmann dühösen félbeszakította:

— Menjünk innen. Az utcán jobbra, a harmadik sarkon talál egy könyvkereskedést. Ott várjon rám.

Martinovics nem tudta mire vélni a titkolódzást, de engedelmeskedett. A könyvkereskedő elébe sietett, de látva határozott szándékát, magára hagyta. Csakhamar meg22