Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 3. szám - Marafkó László: Az idegen: kisregény
Bécstől még inkább.” Lipótnak hirtelen rosszkedve is lett, mert eszébe ötlöttek a jelentések, amelyek a múlt év, 1790 eleje óta naponta érkeztek hozzá a magyar nemességtúlfűtöttségéről. Az a főispán, Sztáray Mihály attól sem riadt vissza, hogy kijelentse: a magyaroknak fel kell készülniük az uralkodóházzal való szembeszállásra. A Graeven huszárezred már-már zendülést kezdett a magyar vezényleti nyelv bevezetése érdekében. Az a nagyhangú kapitány, Laczkovics hogyan átkozódott és fenyegetőzött. Lipót letette a röpiratot és belelapozott a könyvecskébe. Nicsak, Martinit bírálja, pedig ő nagy tekintély volt József császár alatt. Az uralkodó rosszkedve enyhült. Csengetett. — Az a lembergi tanár itt van? — Órája várakozik, felség — mondta a titkára. — Kéretem. A titkár mozdulatlanul állt az ajtóban. Lipót kérdőn nézett rá. — Felség, a paróka . . . — Ó, persze— legyintett és maga illesztette fejére a rizsporos hajkoronát. Martinovics határozott léptekkel érkezett, de a császárhoz vezető szőnyegen félúton letérdelt, lehajtotta fejét: — Felség, kimondhatatlanul hálás vagyok ... — Ugyan, kedves dékán úr, foglaljon helyet itt, a kereveten — és Lipót az átellenben levő helyre mutatott. — Felség, számomra ez az audiencia is megerősíti azokat a híreket, amelyek felséged toscanai nagyhercegségének áldásos negyedszázadáról szólnak. — Azok legendák, nem hírek. — Felség, mindig csodálattal tekintettem azon uralkodókra, kiknek udvarában a segíteni kész bölcsességet olyan szellemek képviselték, mint Diderot Katalin cárnőnél, avagy Voltaire és La Mettrie II. Frigyesnél. — Kiváló nevek, bár utóbbiakat e helyen említeni, kissé profán, nem gondolja, dékán úr? Martinovics zavarba jött, mert nem tudta, a filozófusokat avagy Frigyest nem kellett volna említenie. — No, de hagyjuk ezt, gondolom, nem ezt kifejteni jött Schönbrunnba — és Lipót jóindulatúan várt. — Felség, ha környezetemben, botor elmék közt dicsekvésnek tűnhet önérzetem, balgaság lenne itt, az utolsó lehetőség kapujában titkolnom, beadványom írásakor a fenti filozófusok példája lebegett előttem. — Bár a névsorba kívánkozása nem vall szerénységre, mindenképpen őszinte. Tanulmányoztam beadványait. A röpirat célját most nem értem: májusban véget ért az országgyűlés, törvények születtek ... — Felség, így igaz, de a diéta körüli nagy görögtűzben az Oratio a legteljesebb visszhang nélkül maradt. Abban reménykedem, hogy felséged figyelméből szerény tervezetemnek mégis lesz némi haszna. Miként néhai József császár őfelsége ... Lipót egy kézmozdulattal félbeszakította: — Dékán úr, boldogult bátyám halálakor Magyarország örömmámorban úszott, s halála előtt a császár visszavonta minden jelentős reformintézkedését. — Felség, csak a nemesség és a papság üdvrivalgása hallatszott el Bécsig. — Dékán úr attól a magyar nemességtől várt volna reformokat az országgyűlésen, mely nemzeti jogokról és magyar nyelvről szónokolt? S még csodálkozik, hogy röp- irata nem talált megértésre? Röpiratokból egyébiránt egész gyűjteményünk van. Olyanokból is, amelyek nem nyomattattak ki. 17
