Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 3. szám - Marafkó László: Az idegen: kisregény
új fegyvereket, melyekre a hadseregnek a jelen európai helyzetben, mikor változatlanul a franciák jelentik a monarchiára a legnagyobb veszélyt, nagy szüksége lehet. Korábbi léggömbkísérletem kiváló alapot nyújtana olyan repülőalkalmatosság megépítéséhez, mely külön féle ágyúkat és bombákat vihet magával, s általa a legerősebb várak és erődítmények egynapi ostrom után bevehetők volnának. Az optika törvényeinek alkalmazásával rövid idő alatt elkészülnék egy gyújtótükörrel, mellyel nagy távolságból léggömböket lehet megsemmisíteni, de általa egész hajóhaddal és hadsereggel sikerrel lehetne szembeszegülni. Feleséged jóindulatát remélve kérem, hogy a folyamatban levő vizsgálat idejére Budáról ismét Bécsbe helyeztessek, ahol ténykedésem valódi jelentőségét jól ismerik, s részrehajlás nélkül bírálják el vélt bűnösségemet.” Martinovics újraolvasta a levelet, s elöntötte a düh, mitől a feje ismét lüktetni kezdett. „Csak nem fogok könyörögni! Hiszen megvannak azok az eszközök, amelyek jobb belátásra bírják azokat a vízfejeket Bécsben." Megragadta a tollat. „Feleséged és a monarchia iránti hűségem bizonyságaként szeretném őszintén feltárni azt a bizalmas megállapodást, amelyet korábbi franciaországi utam során olyan személyekkel kötöttem, kik ma a konvent tagjai. Szóbanforgó személyek a szervezkedés megindításakor nemcsak pénzbeni támogatást nyújtottak, de olyan garanciákat is kilátásba helyeztek, melyek személyem sértetlenségét hivatottak biztosítani. Az osztrák uralkodóház és a Franciaország közti viszony további elmérgesedésének megakadályozása, az értelmetlen véráldozat elkerülése céljából méltányosnak tartanám a személyem elleni eljárás mielőbbi megszüntetését. Ellenkező esetben ez országokra csak újabb megpróbáltatások jőnek . . # * ífr Sándor Lipót nádor letette a levelet és felnézett. Németh János már leste a pillantását. — Addig nyújtják a vizsgálatot, míg ez a Martinovics egészen megbolondul — mondta. — Pedig egy elítélt bolond szánalmat, s nem elrettentést kelt. Ért engem, director úr? — Igenis, excellenciás uram! De bátorkodom excellenciád tudomására hozni, hogy ez lehet szimulálás is. — Ugyan Németh, csak nem gondolja, hogy valaki színlelésből, nem is leplezve, fenyegeti az uralkodót? Ahelyett, hogy mentené az irháját, össze-vissza hord hetet-ha- vat, hogy még jobban magára haragítsa?! — Excellenciád nem ismeri még eléggé azt az embert. A kihallgatáskor engem is becsmérelt! — Hallatlan merészség, Németh uram. Valóban hallatlan! Németh gyorsan megjuhászkodott, mert érezte a szavakban bújkáló csipkelődést. — Director uram, ennek a pernek elrettentőnek kell lennie. Ameddig őfelsége e helyre rendel, nem akarok lázadó és szervezkedő magyarokról hallani! — Igenis, excellenciás uram! A levelet csatoljam a vádirathoz? — Hogy képzeli, director uram? Martinovics az uralkodónak címezte, s mi el is juttatjuk őfelségének. Mindenesetre helyesen tette, hogy engem értesített. Ezt a továbbiakban is elvárom. * * * „Lembergben a kevéssé megnyerő arcú, alacsony, vézna, igénytelen és mégis büszkén feszengő papocska a társalgásban egyetlen kellemes vagy tanulságos szót sem ejtett ki, folytonosan önmagáról, tehetségeiről és érdemeiről beszélt, dicsekvése a szemtelen11
