Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 3. szám - Marafkó László: Az idegen: kisregény
az éhenhalást kell elkerülnöm, miért kényszerpályán gürcölök, mint a nyomtató ló, ahelyett, hogy méltó módon az alkotásnak szentelhetném időmet? És mindezért még alázatosan hálát is vártak volna.. Martinovics a rácsos ablaknál állt, melyen egy parányi üveg kitörött. A Franciskánus kolostor kövei sugározták a hideget. A budai hegyekből lesikló februári szél átjárta a cellát. Martinovicsnak megengedték, hogy saját ruházatát használja, de letartóztatása még a nyáron történt, s éppen csak a kezeügyébe kerülő holmikat kapkodta össze. Jobb kezét és bal lábát láncolták egybe, így lilásvörösre dermedt kezét nem tudta a kámzsája alá dugni. Mozogni nem akart, mert zörgött a lánc, s ez a kis zaj is úgy hasított az agyába, mintha kést forgattak volna benne. Reggel óta fájt a feje, hiába nyomkodta homlokát a hideg falhoz. Matattak a zárban, az osztrák őrtál ló nézett be. — Apát uram! — Sprechen sie ungarisch? — kérdezte meglepetve Martinovics. — Tót volnék én, uram, onnan tudok magyarul. Azért szólok, mert kérdőre fog vonattatni. Hamarost itt lesz a director Németh János úr. Az őr sebesen kifordult és kulcsával szöszmötölt. Kis idő múltán léptek és tisztelgés zaja hallatszott a folyosóról. Megint matatás a zárban. Martinovics megfordult: a királyi jogügyigazgató állt az ajtóban. Ösztövér, vérmes emberke. Végigjártatta szemét a cellán, megvizsgálta a Martinovics kezéről lefelé ereszkedő láncot. — Quod est nőmén (Neve)? — Ignatius Martinovics. — Quot annorum (Született)? — Hét hónap után mi szükség erre, domine director? — Quae conditio (Állása)? — Fogoly vagyok. — Már nem sokáig — szólalt meg magyarul Németh is. Martinovics szeme megrebbent. — Persze, sok múlik a vallomásán, apát úr — tette hozzá gyorsan a jogügyigazgató. És szigorú ábrázatot öltött. Aztán gyorsan összedörzsölte a kezét. Nem számított ilyen hűvösségre. — Vallomással kezdtem vizsgálati fogságom letöltését Bécsben is, pedig arra nem is kértek. Nem tudom, mit vallhatnék még be? — Akkor miért kérte a nádor úr őexcellenciájához írott levelében, hogy a vizsgálat Bécsben folytattassék le? — Ezt honnan veszi, domine director? — Apát uram leveléből. — Ügyvédem átadta a levelet? — Nem pontos a megállapítás. Jobbnak látta nem továbbítani a kérelmét. Martinovics fejét hullámokban öntötte el a fájdalom. — Kötelessége lett volna. Ügyvédi kötelessége. — Egy felségsértő beszél kötelességekről? — Domine director, a magyar törvények szerint felségsértésnek csak az uralkodó elleni valóságos támadás minősíthető, nem tudom hát, minő törvények alapján illet váddal. — Azt bízza rám, apát uram. És ne kívánja megnehezíteni hozzátartozói életét. — Azok ártatlanok. — Éppen azért. Kazinczy Ferenc úrnak sem esett jól, midőn ifjonc öccsét behozattuk. Apát úrnak is vannak testvérei, nemdebár, számosán? Német báván fel röhögött. 9
