Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 12. szám - Erdei Ferenc: Mire való nálunk a népfőiskola?
Erdei Ferenc Mire való nálunk a népfőiskola? Most népfőiskola-mozgalom dúl az országban,s mindenki, aki látott egyszer északi népfőiskolát, vagy éppen „népnevelés” útján szeretné „fölemelni” a népet, az most mind népfőiskolaügyben apostolko- dik.Egyszer már volt ilyen népfőiskola-hullám, s akkor néhány szerény tanfolyamnál többet nem eredményezett. Most nagyobb erővel indult a zajlás, s most már minden apostola valami nagyot akar belőle csinálni: „eszmét”, „rendszert”, „intézményt”. Egészen más forrásból a mi sorainkban is már régebben fölmerült valami ilyesminek a gondolata; annak idején Németh László a parasztifjúság Eötvös-kollégiuma formájában vetette föl az eszmét és arra gondolt, hogy együtt dolgozó kis csoportban kellene a legtehetségesebb parasztfiatalokat bevezetni a magasabb kultúrába és szellemi életbe. Most azonban, hogy országos áramlat lett a népfőiskolamozgalomból, mi is belekerültünk a hullámba és már-már ott tartunk, hogy kevés híján minden együtt van egy ilyesféle tanfolyam megrendezéséhez. Amikor azonban számunkra is komollyá vált a dolog, elérkeztünk oda, hogy nézzük is meg komolyan ezt a dolgot és mielőtt belekezdenénk, vessünk számot magunkkal, hogy mire való és mire is jó az egész népfőiskola? Az északi példákat mindenesetre hagyjuk, s legfőképpen tegyünk le arról, hogy népfőiskolák által dán vagy finn parasztot csinálhatunk a magyar parasztból. Ezek az északi példák nagyon különös esetek és csak a maguk helyén van értelmük, nem pedig lemásolni való minták. Ott ugyanis nem az történt, hogy egy időből kiesett és végképpen válságba jutott parasztságot igyekezett egy hasonlóképpen avult és válságba került középosztály népfőiskolák által fölemelni, hanem az alkalmas történelmi időben maga a parasztság úgy reagált a ráköszöntött válságra, hogy néhány — de vele tökéletesen szolidáris „középosztálybelivel” — saját akciójával maga segített úgy magán, hogy gazdaságilag a szövetkezetekkel és kulturáliter a népfőiskolával maga szabadította és emelte föl magát. S akkor az ilyen önsegítésnek kedvezett is az idő. Akkor a liberálizmus idején a parasztság, ha volt ereje és öntudata hozzá, még csaknem egyenlő versenytársként vehette föl a küzdelmet a polgári osztályokkal mind a gazdasági élet, mind pedig a kultúráiét területén. Igaz, hogy ehhez okvetlenül szükséges föltétel volt, hogy mind jogilag, mind társadalmilag már fölszabadult légyen. Mindez így volt északon, de nem így van minálunk. Mi ebből az időből kiestünk, egyszerűen azért, mert a lehetőségek idején a magyar parasztság jogilag éppenhogy szabad volt, de gazdaságilag és társadalmilag még tökéletesen jobbágyforma. A mi parasztságunk tehát ehhez hasonló önsegítésre már képtelen és az sem segít rajta, hogy akadnak olyan értelmiségi szószólói és vezetői, akik tökéletesen szolidárisak vele, már csak azért sem, mert ma már nincsenek meg sem az egyenlő versenyfeltételek, sem a szükséges szabad lehetőségek. Hasonlóképpen hagyjuk a parasztság megmentésének és fölemelésének az eszméjét is, ha a népfőiskolával akarunk valamit kezdeni. Olyan népfőiskolák, amiket a maga helyét és szerepét sem tudó „középosztály” csinál a parasztságnak, semmiképpen nem fogja sem megmenteni a parasztságot, sem pedig fölemelni. Mindazonáltal lehetne beszélni a parasztság fölemeléséről, helyesebben fölszabadításáról, csakhogy ez már nem népfőiskolaügy, sőt még csak nem is egyszerűen népnevelési kérdés, hanem egy mélységesen komoly politikai kérdés, amit a parasztság nélkül senki nem fog megoldani, a parasztság pedig ezer és egy ok miatt ma képtelen ilyen megmozdulásra. Sommásan tehát úgy állunk a mi parasztságunkkal, hogy sem az idejében való társadalmi önsegély nem segítette a magyar parasztságot, sem pedig olyan politikai rétegek részéről, amely valóban fölemelte volna, s most itt áll az önsegítés idejét már elmulasztva, politikai mozgalomra pedig éretten ugyan, de tehetetlenül. Ez az állapot a tökéletes válság. Válság nemcsak úgy, hogy nem látszanak a kivezető utak, hanem úgy is, hogy a valaha jól funkcionáló parasztállapot tökéletesen zavarba, ellentmondásokba és a végső lehetetlenülésbe került. A mi parasztságunk válságainak a tünetét tüzetesen elemezte a falukutatónak nevezett irodalom, arról most nem szükséges példálódzni — éppen a múlt számunkban volt erről a kérdésről Kovács Imrének egy cikke —, ellenben az most a kérdés, hogy mit tehet ebben a válságban akár az, aki a parasztság soraiból emelkedett társadalmi és szellemi öntudatra, akár az, aki más tájakról érkezett el a parasztsághoz. Ez az a pont, ahol a népfőiskolának egészen különös értelme és szerepe lehet országunkban. Ma a parasztság úgy reagál a válságra, hogy menekül ki merre lát. Egyik Amerikába, a másik a hazai Amerikába, a harmadik megbecsültebb mesterségek felé, s nem kevesen a másvilágbeli élet narkózisát (A Kelet Népe 1940. 9. számából) 25
