Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)

1984 / 1. szám - SZEMLE - Füzi László: Egy vállalkozás dokumentuma: Jakabos Ödön: Indiai útinapló - Kőrösi Csoma Sándor nyomában: [könyvismertetés]

reshettük . . . jakabos levelezését is körültekintő gondossággal rendszerezte, nemegyszer másokat is segített abban, hogy megtalálják azokat, akiket rokon érdeklődésűnek tartottak.

De magyarázhatjuk-e az útinapló megkésését azzal a gazdag társasélettel, amely Jakabos Ödönt indiai utazása után körülvette? Aligha, hiszen Jakabos társas kapcsolatainak gazdagságát éppen az indiai út biztosította, ahogyan előadásainak középpontjában is utazása állt. A könyv utószavában Gálfalvi György idézi Jakabos Ödön egyik feljegyzését: „Már magam sem kezdem hinni, hogy kinyomtatják a naplómat. Félek is ettől a lehetőségtől. Én tudom, hogy gyenge. Félek, csalódni fognak bennem az emberek.” A kétely hátráltatta volna az útibeszámoló elkészültét? Sokkalta inkább arról lehet szó, hogy az a sajátos metamorfózis, ami az Indiába készülődés előtt is lezajlott, az út befejeztével újólag lejátszódott. Gálfalvi György — már említett utószavában — meggyőzően bizonyítja: az indiai utazás terve előbb alakult ki, mint az, hogy ezt az utat Körösi Csorna nevével kapcsolja össze. Jakabos már betegen indult útnak, útjának megpróbáltatásai minden bizonnyal siettették is betegsége eluralkodását. Mikor hazatért, felismerhette: jelképes vállalkozása, heroikus erőfeszítése uralja életét, az ő élete elválaszthatatlanul ezzel a példával kapcsolódik össze. Azzal, hogy véghez vitte a vállalkozást, életét is beteljesítette . . . Betegségét ismerte, a számadással azonban a végsőkig várt. Életének maradék évei, napjai veszítették volna el értelmüket, ha útja Írásba foglalásával megelőzi egészsége romlását. Mikor kórházba szállították, már elkészült a napló nagyobbik részének rögzítésével. 1979 októberében halt meg, a hátralévő részt halála után felesége, Molnár Mária tisztázta az utazás során írt feljegyzésekből. A vállalkozás dokumentuma — Jakabos Ödön indiai útinaplója — így vált, változott egy élet foglalatává. Mindaz, ami az ő életéből a közösségre öröklődik, benne foglaltatik ebben a könyvben.

A könyv középpontjában az az eltökéltség áll, amely a vállalkozás véghezvitelét segítette. Jakabos Ödön a számos kínálkozó lehetőség közül a leginkább rá jellemzőt választotta. írhatott volna színes élménybeszámolót India nevezetességeiről és sajátos világáról — ezt meghagyta azoknak, akik könnyedén, minden nehézség nélkül utazhatnak. Megírhatta volna az útja során fellelt dokumentumokra támaszkodva Körösi Csorna Sándor indiai tartózkodásának kevésbé ismert vonatkozásait. Ezt a lehetőséget is elvetette: a dokumentumokat legépelte, magával hozta, iratai között a szakemberek rendelkezésére állnak. Érdekes lélektani írás is születhetett volna a tolla nyomán, ha a sajátos körülményeknek önmagára gyakorolt hatását vizsgálja . . . Jakabos Ödön azonban nem törekedett sem szak- sem szépírói teljesítményre, még iró sem akart lenni. Könyve írásakor is hű maradt vállalkozásához. Gondolkodása középpontjában is a vállalkozás — az ő kifejezésével a nekivágás — állott. „A nekivágás — és itt nemcsak az utazásra gondolok — lépés álmaink, terveink, célunk, önmagunk megvalósítása felé, akár a legnagyobb áldozatok árán is. Aki erre képtelen, örökre elszalasztott lehetőségeit sirató félember marad” — mondta Gálfalvi Györgynek. A vállalkozás megvalósítására törekedett, a világot is aszerint látta, hogy menynyiben segítette célja elérésében. Ha az utazás tanulságait, vagy a tágabb körű áttekintést keressük a könyvben, akkor aprólékosnak tűnnek a napról napra nagy pontossággal rögzített feljegyzések. Ám ha arra a magatartásra vagyunk kíváncsiak, amely útja során jellemezte Jakabos Ödönt, nagyon is fontosnak érezzük a könyvben rögzített pontos feljegyzéseket.

Útnak indulásakor hátizsákjában — a már említett öt dolláron kívül — egy váltás fehérnemű, székely ruha, tornacipő, kötszer, pár darab konzerv volt — mindez kevés a több hónapig tartó utazáshoz. Idegen környezetbe került, csak leírásokból ismert világ törvényeit kellett megismernie, kiszámíthatatlan nehézségekbe ütközött, s közben úgy kellett cselekednie, hogy vállalt célját is elérje. Az utazások során mindig a legigénytelenebb lehetőséggel élt, ha kellett tiz kilométereket gyalogolt, s ha nem volt más megoldás, akkor szabad ég alatt aludt. Igaz, Dardzsi- ling volt útja fő célja, de mielőtt eljutott volna Dardzsilingbe, körbejárta Indiát. Sajátos szemléletet alakított ki, amire utal dardzsilingi feljegyzése is: „Valószínű, hogy az én helyemben sokan egyenesen a Körösi Csorna Sándor síremlékéhez siettek volna. Én nem. Úgy tettem, mintha egészen más okok miatt jöttem volna ide. Visszagondoltam arra a pillanatra, amikor először tettem a lábam India földjére, és elindultam éppen ellenkező irányba, délre, aztán nyugatra, északra, és csak két és fél hónappal később kanyarodtam Kelet-lndia felé, akkor is nagy kerülőkkel, és mégis idejében ideértem .. ” Ehhez a megfontoltsághoz és türelemhez kapcsolódott az a magatartás, amelyet az utazás során alakított ki. Alkalmazkodott a körülményekhez, ha ez az alkalmazkodás segíthette az előbbrejutásban, a váratlan eseményeket azonban nem tragédiaként fogadta, újabb terveket dolgozott ki, kereste az ismételt nekirugaszkodás lehetőségét. A terv megvalósítása Így is hallatlan erőt és önfegyelmet igényelt. Nehéz lenne itt számbavenni azokat az akadályokat, amelyekre az utazás előkészítése során mégcsak nem is gondolhatott — kezdve a beutazási engedélyek megszerzésének nehézségeitől egészen addig, hogy több ezer kilométeres kerülő megtételére kényszerült . . .

A könyv kétségtelenül legérdekesebb része dardzsilingi tartózkodásának leírása. Nem tekinthetjük véletlennek, hogy az érzelmek is ezt a részt uralják leginkább. Dardzsilingben elkészítette a temető és a Körösi Csoma-síremlék részletes leírását, majd egy buddhista kolostorban tanulmányozta a tibeti tudományosság és vallás alapjait képező Kahgyurnak és Sztangyurnak a lapjait. Később, már Kalkuttában az Ázsiai Tár94