Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 11. szám - VALÓ VILÁG - Sarusi Mihály: Ők sírtak, mi sírtunk
Hajósi cserék Tudja, volt itt az a csere a Pincénél a tanyasi asszonyok meg a gazdák között, mindegyik azt adta, amilye volt, de az igazi csere itt 45-től 48-ig tartott. A sváb ki, a telepes meg a fölvidéki be! Aztán a svábja vissza, amazok meg tovább. Ja. 44 karácsonya után, 45 január hatodika táján ment az első transzport innen Halasról. Háromnapi élelmet vittek. Parancs szerint tizennyolc évestől negyven évesig a nőknek, ötven évesig, hatvanig a férfiaknak kellett menniük. Vitték, akit elértek! Ki lett dobolva, hogy jelentkezzenek a tanácsházán háromnapi élelemmel. Ha nem jött önként, akkor felgyújtják a házát, ilyen rémhírek voltak. Rémítették a népet, hogy menjen. Álló hónapig tartott a bujdoklás. Az emberek jelentkeztek, és elmentek munkára, a tanácsházra: Oroszországba. Sok elbújt, de sokat elkaptak. Jöttek éjjel... Nem gondolták, hogy elviszik őket. A nemzetőrök Kalocsáról voltak, Hajósról az iparosa, de sváb is! Meg oroszok. Volt, aki összeszedett tízet, de nem volt ki a létszám, őt is hozzácsapták. Volt disznóság. Azt mondták, hogy a háborús jóvátétel ledolgozása miatt viszik el őket háromhónapi front mögötti szolgálatra. Egy év múlva hazajött néhány beteg, tőlük tudtuk meg, hogy addigra hetven társuk már elpusztult Oroszországban. Az utolsó hazatérők 1950- ben érkeztek meg. Akik az SS-ben harcoltak, azok közül sokan csak 53-ban jöttek haza. 45 májusában nemzeti színű karszalagos fegyveresek, ja, nemzetőrök, ja, Kalocsáról, 56-ban is Kalocsáról jöttek, ja, akkor is megöltek egy svábot, és összeszedték a volks- bundistákat, és Németország amerikai övezetébe deportálták őket. A legtöbben visszaszöktek; itthon addigra kifosztották őket. K. bácsi szokta mondogatni: négyszázvalahány volksbundista volt, szalmakazalban találta meg a listát. Azt hajtogatja, eléggé meghülyült már szegény, hogy ő nem jelentette fel őket, csak felküldte a listát. . . Szalmakazal, elhiszi, hogy ilyen ostobák lettek volna a bundosok? Ekkor jött, 45-ben, az első telepes csapat, Halas környékéről a szegénység, majd 47- ben a felvidékiek. Két transzportban vitték őket: január hatodikán és január végén, mert akkor is volt razzia. Az első Krivarozsba, a másik Ogyesszába. Ott halt meg az apám, ja, Krivarozs. Apámat az SS félholtra verte, mégis elvitték. Biztos velünk lett meg a transport. Apám engem még a tanácsházán megcsókolt. . . Jobb erről nem beszélni. A bátyámat Németországba vitték, vitték családostul. A fiát megszöktette a tanácsházáról, kitette az ablakon. Vitték feleségével, kis pólyás babájával, ők aztán útközben szöktek meg. Jancsi ötszáz kilométert gyalogolt hátán batyujával, gyermekével, míg haza nem ért. Tudja, jobb, ha nem piszáljuk ezeket a dolgokat. A legjobb lenne elfelejteni. Csak nem lehet. 45-ben a honi telepeseket, 47-ben a fölvidékieket tették a kiürült, vagy éppen akkor gyorsan kiürített svábházba. Mehettünk világgá. 47 áprilisában jött a kitelepítendők névsora, most azok kerültek sorra, akiket eddig békén hagytak. Azok, akik 41 -ben német nemzetiségűnek vallották magukat. Kellett a hely, jöttek a fölvidékiek; őket meg Benes tette át a határon. A megye más helyeire telepítették a megmaradt népet, mert a Lakásból kimenni! Ekkor még áprilisban, még mindig kevés volt a ház, még mindig jöttek, és akkor a többit is kidobták. Akkor volt Pesten gyűjtőtábor, és akkor átdobták őket Németországba. 48-ban is volt ilyen. Az öt holdon aluliakat nem bántották, csak akinek szép háza, 48
