Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 11. szám - VALÓ VILÁG - Sarusi Mihály: Ők sírtak, mi sírtunk
déki volt még a Haladás, a Kossuth is, a Táncsicsban már nagyobbrészt hajósiak dolgoztak; a hajósiak közül azok lettek téesz-tagok, akik a háború előtt mint gazdasági cselédek dolgoztak a környező birtokokon. Később a hajósiak, amikor már nagyon muszáj volt, a hajósi gazdák inkább az Új Barázdába léptek be. Még hogy a föld a téeszcsébe ment, akkor még a beadás! A termény jó részét be kellett szolgáltatni az államnak. Úgy kifosztották az embereket, hogy zsír se maradt, nem tudtak sóba-vízbe főtt krumplin és száraz ételen dolgozni. A fiatalság inkább elment az iparba, állami gazdaságokba dolgozni, az itteni állami gazdaság az érseki uradalomból lett. Most is dolgoznak a Hosszúhegyi Állami Gazdaságban vagy ezren hajósiak, mert a téeszcsében nem kapott az ember pénzt, nem tudott ruházkodni. Ja, volt gyapotföldünk is, például a József Attilában tíz hold gyapotültetvény virított. Az volt a legszebb tábla, azóta se láttunk errefelé ilyen csodát. Később, még mindig 56 előtt, jöttek a válogatott intézkedések. Át kellett térni a tehenek napi háromszori fejősére, össze kellett gyűjteni a mangalica elhullott szőrzetét, meg a lósörényt, és javasolták: már ne haragudjon, de így volt: a disznószart etessük fel a tyúkokkal; biztos, hogy még az se vesszen kárba. 52 táján a József Attila téeszcsé tagsága egy rendes fölvidéki gazdaembert választott elnöknek, hamar le is csukták. Ráfogtak a főnökök mindent, talán még azt is, hogy elárulta a hazáját, kapott két és fél évet. A második szomszédomat a kalocsai járásbíróság húsz forint értékű széna ellopásáért három hónap börtönre ítélte. Egy másik téesz- tag meg, öt kis gyermeke volt, felháborodásában, hogy nem kapott munkaegységelőleget, beverte a csoport irodájának az ablakát — négy hónapot kapott. Az ember abban az időben még kenyeret se tudott venni a gyermekeinek a kolhoztól kapott fizetésből. Annak könnyű volt innen elfutnia, aki nem a sajátját vitte a közösbe! A gazda nehezebben vált meg a téeszcsétől, sehogy se akaródzott neki új helyre menni — gyárba, építkezéshez, bányába! Ezt, még így is, inkább a sajátjának érezte. Ebben talán az is benne volt: Hátha ... De azért ha az elnök azt akarta, hogy menjen a munka, maga állt az élre, hogy a tagság legalább utána csinálja. Persze ez a múlté. Ma a téeszben egy ember átlagosan évente ötvenháromezer forintot keres, ehhez jön, kinél hogy, a háztáji kisgazdaság: még egyszer ennyi. Otthon gyógynövény, szőlő, bor, disznó . . . Meg aztán. Ja, minden a miénk. Az, jól hallotta. Tudja, az ember megelégedne azzal, amit a téesztől vagy a gazdaságtól kap, dehát az kevés, kell hozzá a háztáji, itthon az emberek az asszonyukkal összehozzák a dolgokat. Nézze, Hajóson ha reggel látja a munkásokat, rájöhet arra, hogy legalább egy zsákot mindenki visz magával. Ez így van. Na, de nem is hozza ezt vissza üresen! Tudok én olyan famíliáról is, ahol egy szál takarmányt nem vettek vagy kaszáltak, mégis felneveltek három nagy bikát. Az lenne a jó, ha a téeszben megkereshetnénk a pénzünket. Norma meg teljesítmény ... Az a baj, hogy nem értünk mi ahhoz. Fát, szőlőt. Ki mit. Erliksz khért ajszr! Minden a miénk! Arra mondják: ha minden a miénk, akkor senki se vigyáz rá. De ha az enyém, akkor mindenki vigyáz rá. Például az állami gazdaságra mondják, de ugyanígy a téeszre. Akkor most mért adják bérbe a kocsmákat? 47
