Forrás, 1983 (15. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 4. szám - SZEMLE - Szajbély Mihály: Utasi Csaba: Vonulni ha illőn
kincsrablók nyomába ered az újságíró, telefonokkal zaklatják, megfenyegetik, hogy hagyja abba vizsgálódásait, ne sértse meg a műkincsekkel üzletelőket, mert akkor... Ebben a részletben válik még tisztábbá előttünk ezen ügyek egyértelműen „rablás” volta, „krimibe” illő mozzanatai. A Nemzeti Múzeum munkatársaival készített interjú, cikk kapcsán bűnügyről is olvashatunk. De sajnos fel kellett függeszteni az érmékkel üzletelő elleni vádat, mert az illető illegálisan külföldre távozott. Az értékeket magával víve. Az eldózerolt sírok, az elrablóit műkincsek, az eltűnt budapesti szobrok ügyét feltárni — — nem öncélú búvárkodás, tudóskodó látványosság. Az igazi újságíró úgy akar feltárni, felfedezni, hogy azzal használjon. És Kiss Károly valóban így végzi mindennapi munkáját, különböző „ügyeket” indítva el, műkincsvédelmi, régészeti munkát segítve. Hisz nem a Kék fény nyomozói munkáját akarja magára vállalni, hanem a „rablást” nyilvánosság elé hozva — megvédeni, s a további veszteségeket csökkenteni szeretné ebben a békében folytatott vér nélküli harcban. A pilisszentléleki pálos kolostor romjait szakértő módon ásták ki és vitték el azt, amit lehetett. A tettesek egyértelműen bűnt követtek el. A pannonhalmi műkincsrablás is figyelmeztető volt mindnyájunk számára. De a hozzá-nem-értés és a felelőtlenség is legalább akkora kárt okozhat, így például e cikkek írója hivatkozik az izsáki, balázspusztai honfoglaláskori sír semmivé válására. Természetesen kapcsolódnak az előbbi műemlékvédelmi problémákhoz a skanzen, a mesterségesen egy helyre telepített műemlékfalu kapcsán felvetett nézetek. Hollókő úgy tudta megőrizni a maga jellegzetes arculatát, hogy a század elején porig égett falu egészét tudták úgy-ahogy megmenteni. De az újságíró szenvedélyét érezve az olvasó is hozzáteszi a maga felfedezéseit, élményeit; mert hova is lett a kis Vas megyei faluban, Velemben a műemlék-jellegű ház, hogyan rontotta el az idegenforgalom hasznát remélve a tulajdonos? . .. Vagy hogyan vélekedjünk a szentendrei skanzen odatelepítésének, környezetváltozásának tényéről? A táj és a falu elszakadása nem jelenti-e az értékek túlzottan mesterséges, csaknem természetellenes megóvását? Legtöbbet azonban a maga környezetével foglalkozik az újságíró, hogyan alakul Óbuda, miként veszti el a régi hangulatos városrész Krúdy Gyula által megörökített emlékeit? Az óbudai építkezés, a rombolás és az építés több cikkben tér vissza. S mivel a lapokban, a Magyar Nemzetben különböző időpontokban megjelent újságcikkekről van szó, ott szükséges volt bizonyos adatok újraközlése, megmagyarázása, melyek itt a kötetben már feleslegessé váltak. S talán nem tűnik az irodalmi nézőpontú olvasó eltorzult látásának az, ha felvetjük azt a hiányérzetünket, hogy milyen szívesen olvastunk volna az óbudai házak megőrzése kapcsán többet az irodalmi, így a Krúdy-emlékek megőrzéséről ... De természetes az, hogy Kiss Károly következetesen halad a magyar történelmirégészeti központú vizsgálódásai útján. Valóban felejthetetlenek voltak a Magyar Nemzetben hajdan olvasott Kiss Károly-cikkek, melyek merész kalandra hívták az olvasót Árpád sírját keresve. Elkísértük az újságírót szakadó esőben a mohácsi csatamezőre, a különböző területen felfedezett sírok, csontok megtalálásának örülve. De ki felejtené el a ma már múzeumi rendbe és gyönyörű környezetbe helyezett budavári szoborleletet, Zolnay László munkájának eredményeképpen? A napjainkban túlzottan divatossá vált krimi hívei pedig nem kis érdeklődéssel figyelmeztettek Kiss Károly írásai nyomán a Habsburg-sírok rejtelmeire, a nádor-kripta különös történeteire. S a történetek, az írások mögött rejtőző szerzőre is figyeljünk, Kiss Károlyra, aki a költő szenvedélyességével, a tudós szakirodalmi tájékozottságával és a publicista használni akarásával kíséri el olvasóit a kunbá- bonyi aranylelettől Bercsényi franciaországi le- leszármazottjaiig. (Szépirodalmi, 1982.) SZEKÉR ENDRE UTASI CSABA: VONULNI HA ILLŐN A kötet furcsa címét a mottóként olvasható rövidke vers magyarázza: „Vonulni ha illőn / Meg nem tanulhattál / Csak kergetni / Kopott ábrándokat / Hajítsd el kelevézed / És lessed / kihűlt istenek szemében / Lessed halálodat”. Szerzője nevét Utasi nem fedi fel; „Ismeretlen költő verse 1976-ból” — olvasható zárójelben a mottó alatt. Ám azok számára, akik forgatták annak idején a Versek éve 1976 című antológiát, a költő nem ismeretlen; ott ugyanis Utasi Csaba neve áll a szerzőt megillető helyen. Név nélkül, a mostani kötet elején újraközölve nemcsak a kevéssé ismert lírikus, hanem a jól ismert teoretikus-kritikus kétségtelen (ön)iróniával megfogalmazott, titkos ars poeticájává is válnak e sorok. Pályatársaitól, a hatvanas évek elején indult, illőn vonulni soha meg nem tanult első Sympo- sion-nemzedék többi kritikusának munkásságától Utasi írásait mindenekelőtt a vajdasági magyar irodalom melletti elkötelezettsége különbözteti meg. Még kortársai közül például Bányai János igen sokat foglalkozott a mai magyarországi irodalommal is (nem is beszélve a valamivel később indult Thomka Beátáról), addig Utasi energiájának legnagyobb részét a délvidék magyar irodalmának szemlézése kötötte le. Mostani kötetének nagyobbik részében is a jugosz87
