Forrás, 1983 (15. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 10. szám - SZEMLE - Barna Gábor: Tanulmányok egy moldvai magyar falu és Kolozsvár helyneveiről
nincs többé normatív ereje a földművelői mesterségnek. A házasélet is nagyfokú individualizálódást mutat, ami a házastárs megválasztásának lehetőségében nyilatkozik meg, és abban is, hogy tisztán egyéni ok miatt lehetséges a válás. Az egyéniesedésnek további példásan beszélő tényei: a nemzetségi család teljes felbomlása, a községi, szomszédsági közösségek lazulása, az állandó munkaközösségek széthullása stb. Az egyén egészen más társadalmi meghatározások között él, mint a múlt század második felében. Senki nem érezhet önmagára kötelező cselekvési szabályokat azzal a szigorral, mint amilyennel azelőtt érzett. Teljesen erejüket vesztették a rendi kollektivitások konvenciói, s jelentősebb cselekvések előtt minden osztálybeli egyén a lehetőségek egész sorozata közül választhat. Az egyén azonban természetesen nem védett többé, hanem — aki azelőtt kollektív előírások útján járhatott — kiszolgáltatottja a társas összefüggések erőteljes változásainak.” (24—25.) Az ilyen s ehhez hasonló fontos részek idézése még folytatható voina. A Makó társadalomrajzát mindazoknak, akik érdeklődnek a magyar paraszttársadalom átalakulása iránt, el kell olvasniuk. A könyvnek Erdei egyéb, már régóta „klasszikus” művei mellett is van újdonsága, érdekessége. A kéziratot Erdei Sándor rendezte sajtó alá, az utószót Kulcsár Kálmán írta. Kár, hogy a sajtó alá rendezés elveiről, a végleges szöveg kialakításának szempontjairól nem kapunk tájékoztatást, s így nem lehet tisztán látni: a többször átírt, átjavított szövegnek végül is melyik változata került kinyomtatásra. Pedig erről vagy a sajtó alá rendezőnek, vagy az utószó írójának (esetleg a sorozatszerkesztőnek, Tóth Ferencnek) mindenképpen szólnia kellett volna. Persze, örüljünk annak, amit kaptunk; az sem kevés. A könyvet Makó város Tanácsa VB Művelődési Osztálya adta ki A Makói Múzeum Füzetei 27. számaként. (Makó, 1982. [1983] 96 lap.) LENGYEL ANDRÁS TANULMÁNYOK EGY MOLDVAI MAGYAR FALU ÉS KOLOZSVÁR HELYNEVEIRŐL A magyar tudományosság, s ezen nemcsak a közvélemény szerint elsősorban érdekelt nyelv- tudományt értem, kiemelten fontosnak tartja a földrajzi nevek mielőbbi gyors és szakszerű ösz- szegyűjtését, publikálását. Évtizedekre tekint vissza már e központilag is támogatott tudományos kutatás, amelyet sürgetővé tesz a szocialista gazdaságnak a táj korábbi képét gyökeresen és gyorsan átalakító hatása, amely tagosításaival, táblaösszevonásaival stb. szükségtelenné teszi és feledésre ítéli pl. egyes dűlőneveinket, halmok, vízfolyások, erdők, dombok és bizonyos emberkéz alkotta tárgyak (tanyák, útszéli keresztek stb.) nevét. Szintes fölösleges hangsúlyoznunk, hogy e helynevek nemcsak a tájékozódást szolgálták, hanem kialakulásuk, történetük, használatuk alapos szaktudományos elemzése révén a táj és a tájátalakító emberi közösség életének, történetének, gazdálkodásának egy-egy fontos szeletét is megismerhetjük. Sok tudományág használhatja tehát a földrajzi neveket forrásaként. Különösen fontosnak tartjuk a mai magyar országhatárokon kívüli magyarlakta területek földrajzi neveinek összegyűjtését, nemcsak szigorú értelemben vett szaktudományos szempontok miatt, hanem az ott élők történeti tudatának és népi-nemzeti önérzetének megerősítése miatt is. Éppen ezért minden elismerés megilleti a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem Magyar Nyelvészeti Tanszékcsoportjának Névkutató Munkaközösségét, amely értékes kiadványsorozatában lehetőséget teremtett egy moldvai magyar falu és Erdély „fővárosának”, Kolozsvár földrajzi neveinek közzétételére. A két település sok mindenben különbözik egymástól. Kolozsvár a Kárpát-medence egyik legnagyobb múltú városa, amely nemcsak Erdély, hanem az egykori Magyar- ország életében is nagyon fontos gazdasági és művelődési szerepet játszott, míg a moldvai Magyarfalu pár száz lelkes kis település, lakói csángó—magyar parasztok, akik sohasem éltek a magyar ország ke reteken belül, s akik a magyar népterület legkeletibb települését lakják. Égy félévszázada mindkét település egy állami keretben, kisebbségi magyarként él, nem sokat tudva egymásról. Földrajzi neveik gyűjteményét a Romániában is ható gazdasági tényezők mellett az teszi még érdekessé, hogy e hatások mellett erősen érvényesül a többségi és államalkotó román nép hatása a helynevek kialakítása, átvétele és átalakítása, megváltoztatása terén. Halász Péter, a moldvai Magyarfalu helyneveinek összegyűjtője, nagynevű elődök (pl. Petras Incze János, Domokos Pál Péter, Lükő Gábor, Mikecs László, Kós Károly és mások) munkáját folytatja. Magyarfalui helynévgyűjtésével Szabó T. Attila korábbi írását teszi teljesebbé. A Magyarfaluból lejegyzett 191 helynév közül 70 az újonnan leírt és közzétett név, amelyeket a számok segítségével könnyen lehet azonosítani és a térképen elhelyezni. A bel- és külterület kútjainak, utcáinak, falu részeinek, vizeinek, hegyeinek és erdőinek jórészt magyar nevei jelzik azt a folyamatot, amelynek során Magyarfalu — román nevét a közelmúltban Ungureni-ről (= Magyarfalu) Arini-re változtatták — csángói életterüket a természettől birtokba vették és magukhoz hasonlították. Magyarfalu (Ungureni, Arini) Bákó megyében (jud. Bacau)fekszik és Gaiceana községhez 92
