Forrás, 1983 (15. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 1. szám - SZEMLE - Füzi László: A Symposion-nemzedék dokumentumai (Bosnyák István: Szóakció II.)
A SYMPOSIONNEMZEDÉK DOKUMENTUMAI Bosnyák István: Szóakció II. Irodalmunk fejlődéstörténetének megírása elképzelhetetlen az egymást követő nemzedéki mozgalmak számbavétele nélkül. Ez az irodalom mindig többet vállalt a puszta irodalmiságnál, ezért sem nélkülözhette a közös — nemzedéki — fellépésből származó energiákat. Az itteni keretek között szükségtelen számbavenni a különböző irodalmi nemzedékeket, arra azonban érdemes utalni, hogy az elméleti-irodalomtörténeti irodalom is felkészült a nemzedéki kérdés tisztázására. Érdemes eltűnődni a felmerülő kettősségen : míg az egyes művek között csak nemzedéki alapon különbséget tenni lehetetlen — Cs. Szabó László figyelmeztet erre —, addig a közösségi fellépés tanulmányozása hangsúlyozottabban hívhatja fel a figyelmet társadalmi feladatokra, indulatokra. Mindemellett: a nemzedéki kérdés nemcsak az irodalomtörténeté, meghatározta a közelmúlt — történetinek még alig nevezhető — irodalmi mozgását csakúgy, mint a jelen eseményeit. A mostani időszak egyik tanulságává az lett, hogy a határokon túli magyar irodalmak — a hazaival sokszor rokon — nemzedéki törekvései teljesebben mutathatták meg magukat, mint az itthoniak. Hol a segítő bátorítás, hol az irodalmi élet tűrőképessége volt erősebb ... Az előbbi kapcsán Gáli Ernő és Kántor Lajos írásaira kell utalni, s arra a segítségre, amelyet ezek az írások jelentettek a romániai magyar irodalom újabb nemzedékeinek elfogadtatásában. Az utóbbira pedig a jugoszláviai magyar irodalomban a hatvanas évek elején jelentkezett Symposion-tömörülés a példa, hiszen az irodalmi élet egységét kikezdő, sokszor sarkított vita ellenére ez a csoportosulás képes volt a saját fórum megteremtésére. A magyarországi olvasó ennek a mozgalomnak többnyire csak a hírét hallotta, könyvek, folyóiratok rendszeresen nem jutottak el hozzá. Ezért is meglepő, hogy már ez a mozgalom is visszatekint — húsz évvel ezelőtti indulására, az általa képviselt nemzedéki gondolkodás sajátosságára. A visz- szaemlékezéseket az Új Symposion című folyóirat 200. száma közölte, köztük Bosnyák István Az indulásról, húsz év múltán című írását is. Bosnyák előző kötete (Szóakció I.) a Symposi- on-nemzedék indulását megelőző időszakkal foglalkozott, mostani könyvében a nemzedék történetének, szellemiségének körüljárására tesz kísérletet. A könyv élére a már említett írás került, s ez jelzi is a kötet sajátos voltát. Bosnyák — noha történeti nézőpontból vizsgálja a mozgalom indulását — maga is tagja volt ennek a nemzedéknek: a „források”, dokumentumok javarésze is tőle származik. A sajátos helyzetből fakad eljárása is: az elemző tanulmány után — az irodalomtörténész munkájától mintegy elválasztva — a saját maga által írt dokumentumokat közli. A kötet a szubjektivitásból származó veszélyt elkerüli, ezt főként Bosnyáknak a nemzedéken belül elfoglalt helye magyarázza. „Egy korosztálynak, hogy nemzedékké lehessen, szüksége van egy legyűrendő ellenfélre, egy pozitív programra és egy szervezőre” — írta Komlós Aladár. Ha elfogadjuk Lackó Miklós javaslatát, s a nemzedék helyett — hiszen ez a kifejezés egy korosztály egészét jelöli — a nemzedéki tömörülés kifejezést használjuk, akkor a Symposion-tömörülés szervezőjét joggal látjuk Bosnyák Istvánban. Bosnyák az Ifjúság c. lap Symposion-rovatának szerkesztője volt (ez volt a résztvevők első tömörülése), aztán a rovatból kinőtt, azonos című melléklet szerkesztője, majd az 1965-ben indult Új Symposion első három számának főszerkesztője, s — máig — a lap munkatársa. Elsősorban azonban a tömörülés „teoretikusa”, szervezője: küzdött a fórumok megteremtéséért, elemezte-értékelte a mozgalom tagjainak munkáit, s esszékben, tanulmányokban fogalmazta meg a mozgalom célkitűzéseit. A teoretikus-szervező Bosnyák írásai ezért utalhatnak a mozgalom egészére. Komlós Aladár meghatározására visszatérve: az írásokat olvasva az induló nemzedék programjára figyelhetünk, s a közegre, amelyben vállalták a cselekvést. A Symposion-mozgalom részese volt annak az európai szellemi áramlatnak, amely az ötvenes évek légkörének olvadása után jelentkezett. Alapvetően irodalmi célkitűzések jellemezték, de látjuk a célok távolabbra mutató vonatkozásait is. (Ennek témaköreit Bosnyák — címszavakban — teljes oldalon sorolja fel.) Irodalmi programjuk a neoavantgarde-ban realizálódott, világszemléletükre a marxi értelmű praxis követelése volt a jellemző. Az irodalom és az élet között nem láttak választóvonalat. Versük, de maga a folyóiratuk is az akció részese volt. A tematikai antiprovincializ- must hirdették, a játékosságot keresték, a költészet feladatának értelmezésében az ironikusságot emelték ki. Ez a program természetes módon találta meg ellenfeleit a hagyományosságot vállaló vajdasági magyar irodalomban. Abban, hogy a fogadtatás ellenére a tömörülés képes volt önmaga fórumainak megteremtésére, a sajátos jugoszláviai viszonyok is szerepet játszottak. Az ideológiai nyitottság mellett a nemzetiségi kötöttségek kevésbé érvényesültek. S a mozgalom kibontakozásának idején az irodalmi életben is találtak pártfogót Sinkó Ervin és B. Szabó György személyében. Érdemes azonban megjegyezni: a mozgalom a jugoszláviaiság programját a népi-nemzeti partikularizmussal állította szembe, s ez a mozgalom egészére kiható ellentmondásossághoz vezetett: alkotó és közössége végletesen elszakadt egymástól. Többek között ennek tudható be, hogy a Symposion törekvései nem váltak a vajdasági magyar fiatalok irodalmon túlmutató mozgal93
