Forrás, 1983 (15. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 1. szám - SZEMLE - Kovács István: Görgey István: 1848 júniusától novemberéig - Okmánytár (1848. szeptember 23. - 1848. október 16.)
mának szervezőjévé. Ugyanakkor a tömörülés művészi-alkotói törekvéseit is értetlenség fogadta. (A választott szerep ellentmondásosságára utal a kötetben közölt, Domonkos Istvánhoz címzett Bosnyák-levél, s az írásokból többször kicsendülő kétely is.) A kötetben közölt írások feladata egykor a Symposion-mozgalom érvényesítése volt. Egy mozgalom taktikája és stratégiája bontakozik ki belőlük. Találunk közöttük vitairatot, bemutatkozó írásokat, beadványokat, segítségkérő leveleket, naplórészieteket, hozzászólásokat. A műveket nem tudják helyettesíteni, de felrajzolják a mozgalom történetének hosszmetszetét. Maga a mozgalom 1962-ben indult, 1965-ben jelent meg az Új Symposion első száma. Az ezt indító nemzedék — Bosnyák mellett Bányai Jánost, Domonkos Istvánt, Fehér Kálmánt, Gerold Lászlót, Tolnai Ottót, Utasi Csabát, Végei Lászlót említjük itt — magába olvasztotta a háború után születettek — Jung Károly, Danyi Magdolna, Thomka Beáta, Szombathy Bálint — csoportját. 1974 tavaszán ez a gárda vette át a lap szerkesztését, hogy aztán újabb fiatalok — Sziveri János, Csányi Erzsébet, Vass Éva, Faragó Kornélia, Balázs Attila, Mák Ferenc — társuljanak a laphoz. A könyv „történeti” részének azonban vannak hiányai is. Bosnyák az első három szám megjelenése után megvált az Új Symposion szerkesztésétől. Ez magyarázhatja, hogy 1965 és 1967 közöttről alig van adat a könyvben. Máskor viszont a hosszmetszet egyes pontjairól részletesen is tájékozódhatunk. Bosnyák többször szólt mozgalmuk két támogatójáról, Sinkó Ervinről és B. Szabó Györgyről. (Sinkó életművével Bosnyák több tanulmányban, könyvben is foglalkozott.) Tanulságos az ún. Joáb- vitához kapcsolódó anyag közlése is. Gion Nándor Testvérem Joáb című könyvének kiadása körüli hercehurca adott ugyanis alkalmat ahhoz, hogy Bosnyák az irodalom és a politika kapcsolatáról vallott felfogását megfogalmazza. A kötet harmadik — eddig említetlenül hagyott — része a Symposion alkotógárdájának műveiről írt Bosnyák-tanulmányokat közli. A tömörülés irodalmi-esztétikai munkásságának elemzése általában a „teoretikus” feladata, s Bosnyák István vállalta is ezt a tudatosító-értelmező szerepet. A dokumentumok és a tanulmányok egybevetése érdekes kettősségre hívja fel a figyelmet. A dokumentumok ott a legizgalmasabbak, ahol a nemzedék kialakulásáról tudósítanak (a műelemzések is harcos írásokká válhatnak ebben az esetben, mutatja ezt Tolnai Ottó és Ladik Katalin értetlenül fogadott verseinek elemzése); a tanulmányok viszont akkor válnak érdekessé, amikor Bosnyák az alkotó személyiség szerepébe való belehelyezkedése után önmaga véleményét, a műhöz, a műben megmutatkozó világhoz való viszonyát tárja fel. A nemzedéki tömörülés természetrajza a Symposion esetében is érvényesült. Miközben az első nemzedék újabb generációknak adta át a lapot, változott a közösségiség tartalma is: a valamikori közös cselekvés helyére az egymással rokon, de az önállósodást is megengedő művészi törekvés került. Bosnyák István útja ebben is hasonló társaiéhoz. A nemzedék „teoretikusának” szerepét elhagyva munkáiban már az irodalomtörténészre és kritikusra figyelhetünk. „Teoretikusként” is önnön értékrendjének elfogadtatása vezette, összegyűjtött írásai is tán ezért bírnak irodalomtörténeti érvénnyel. A Symposion körüli tömörülésről eddig Bosnyák István szólt a legteljesebben . . . (Fórum, 1982) FŰZI LÁSZLÓ GÖRGEY ISTVÁN: 1848 JÚNIUSÁTÓL NOVEMBERÉIG — OKMÁNYTÁR (1848. SZEPTEMBER 23. — 1848. OKTÓBER 16.) Az elmúlt esztendőkben számos emlékirat — (emlékirat-antológia) — jelent meg 1848—49 magyar eseményeiről. Közülük megkülönböztetett érdeklődésre tarthat számot Görgey István 1848 júniusától novemberéig című memoárja. (A szerzőnek már napvilágot látott ez a munkája, de nem önállóan. Fejezetei megtalálhatók az MTA gondozásában 1916-ban kiadott Görgey Artúr ifjúsága és fejlődése a forradalomig című feldolgozásban. Ebből „emelte ki” a kötetet sajtó alá rendező, bevezetővel, jegyzetekkel és névmutatóval ellátó Katona Tamás.) Nem csupán azért, mert ez a munka — a bevezetőt idézve — „a szabadságharc korai katonai történetének egyik legfontosabb forrása”. Éppen olyan fontos tény az is, hogy a visszaemlékezés és a kötetben közzétett Okmánytárnak a jelzett hetek eseményeire vonatkozó iratai révén egy, a közvéleményünk számára ismeretlen, új Görgey Artúr alakja rajzolódik ki előttünk. Nem az, akit történettudományunk egyik-másik korszaka is megfellebbezhetetlenül árulónak kiáltott ki, s akiben az irodalmi művek egy része cinikus kapitulánst, másik része magát élő-halottként feláldozó tudatos mártírt látott. Az „áruló”, a „mártír” a maga mentségére „postázott” Gazdátlan levelekben így ír az 1849 után „ráosztott szerep” lényegéről: „...sorsának talán messze jövőre kiható balra- fordulatáért a nép mindig egyeseket tehet felelőssé, — mivelhogy a mely nemzet concret »énül« önmagára vetne, az saját nemzeti létének fonalát legott ketté szakítaná . . .” 94
