Forrás, 1983 (15. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 10. szám - Kocsis István: Széchenyi István (Monodráma - I.)
hogy rendjén való, de kötelesség is. (Élénken.) De már nekikezdtem új könyvemnek. Azzal, remélem, jobban meg leszek elégedve. Tizenöt órát írok naponta. Mi siettet? Ha belemelegszem az írásba, semmi sem tud kizökkenteni. Nem hallom meg, ha szólnak hozzám. És már-már bűnösen nagy a hatniakarásom! Rettenetesen nagy munkabírásomat nyilván annak köszönhetem, hogy rettenetesen fel vagyok háborodva közállapotainkon, valamint viszonyunkon a társországokhoz, mega birodalmi kormányhoz, meg dinasztiánkhoz... Ha nem írhatnék, üvöltenék, mint egy őrült. Áldott legyen a papír! Feláll, előrejön: egyre lelkesebben. Crescence-ot sikerült átnevelnem. Még nem tud magyarul, de a gondjainkból már kér törékeny vállaira. Nézem őt, és rádöbbenek, hogy jelen pillanatban magyarrá válni, a magyar-létet vállalni annyi, mint megtisztulás .. . Annyi, mint valamikor a pogány Rómában a keresztény-lét vállalása. Szimbolikus jelentése van a magyar-lét vállalásának ebben a birodalomban. Gyarló, kicsinyes, kényelmes, rablelkű önmagunk legyőzése egy nemesebb énünk által, ennek szimbóluma? Vagyis inkább: ennek lesz a szimbóluma? Három és fél évszázada a magyarságot csak csapások érik, három és fél évszázada súlyos veszélyben nemzeti létünk. Ki magyarságát vállalja, az tehát áldozatot vállal. Magyarnak lenni elsősorban vállalás kérdése. Én német kultúrán nőttem fel, szabadon választhattam, német legyek vagy magyar. Mi határozta meg a döntésemet? Könnyű, érdekes, fényes életből súlyosba, komolyba, felelősbe? Nem a vérem szava ... Bátyáim is magyarnak születtek, de semmi okom magyarnak tekinteni őket. Az kényszerített engem is magyarrá válni, ami most a német Crescence-ot? Figyelem Crescence átalakulását. Üdvözült mosollyal várja, hogy a magyarság bélyegét viselhesse a homlokán. Tudja, mit vállal? Tudja. És vállalja. A magyar-lét vállalása a lélek edzésének a vállalása. Ha a test edzése természetes, akkor miért ne volna az a lélek edzése is? Lélekedző sorsunk mint vonzerő! (Szünet.) Erős a lelkünk, mert sokszor akartak minket megsemmisíteni. Vajon nem egyszerűsítem le a kérdést? Nézzünk csak szigorúan az én lelkembe! Megfordul, fel-alá sétál; ingerültté válik. Az az előérzetem, hogy beleroppanok a vállalásaimba. Miért nem menekülök akkor? Mi tart vissza? Miért mentem el az országgyűlésre? Miért írom ezt a könyvet olyan rettenetesen nagy megváltói hittel és akarással? Gazdasági életről könyvet — politikai célzattal. Azt mondom: hitel, arra gondolok: szabadság, függetlenség. Rendben. Miért nyavalygok akkor most? Nem tudok belenyugodni Berzsenyi döntésébe. írja, hogy letette a tollat. A magyar szó legnagyobb művésze letette a tollat. Mit tehetnék érette? A magyar irodalomért most, gyorsan, azonnal mit tehetnék?! Könyvemben persze hogy megvédem a magyar irodalom Berzsenyijeit, számkivetettjeit. De vajon haszonnal-e? Elég súlyosak-e a szavaim? Van reményem hinni ebben. Lám, Sopronban a legutóbbi megyei közgyűlésen nagy tisztelettel öveztek. Beszédeket is mondtak dicséretemre. Megvallom: jól is esett. Sose hittem volna, hogy ekkora szükségem van embertársaim megbecsülésére. Nagy zavarban voltam. A tisztelet, úgy vettem ki, országgyűlési szereplésemnek szólt, főképpen adományomnak az Akadémiára. Na de új, nemzetostorozó könyvem megjelenése után mi lesz? Hiszen a szelíd szavú Lovakrul is sértődöttséget váltott ki. Megtörténhet, hogy könyvem megjelenése után megköveznek, akik Sopronban megéljeneztek? Mindegy, miképpen viszonyulnak könyvemhez; ha agyoncsapnak érte, akkor is meg kell írnom. Mert hiszek a hasznosságában! De most legalább egy hétig abba kellene hagynom az írást! A pesti dolgaim most halaszthatatlanok. Bajok az Akadémián, a kaszinóban, a lóverseny-pályán, a Híd ügye akadozik. És ünnepélyesen fel kell esküdnöm, mint Pest választott polgára. És látni akarom Crescence-ot. De legelső dolgom azért is az lesz, hogy felelősségre vonom mindazokat, 19
