Forrás, 1983 (15. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 9. szám - Kőváry E. Péter: A zsabai láma avagy: Öt leosztás pókerben (elbeszélés)
jó nagyanyám tartott az iskolai szünidők alatt,amikor a szüleim ide kiadtak bennünket az öcsémmel. Igazán jókat életemben én bizony csak a zsabai tanyákon ettem. — Már megbocsáss, de hogy hívták a nagymama őnagyságát, ha meg nem sértlek? — Hagyd ezt a tempót Balázs, már kértelek! Egyébként Gecsei lány volt, pontosabban Gajdács. — Csak nem a Zsofa-nyanya, akit a Kóti bácsi vett feleségül? — De éppenhogy az. — Ne haragudj Dávid, de akkor mi tulajdonképpen, hogy úgymondjam, rokonok lennénk, miután az én anyám édes unokatestvére volt, mint Gitye lány a Kóti bácsi unokaöccsinek, aki Csépányból magyarosított Csengerire. . . Mélázva áll Dávid, nem követi a családfa mind szövevényesebbé sarjadzó ágasodását. Szemében gyerekkori tüzek melege, heve... — Ó azok a tepsis-krumplik! Felsóhajt Gargyáék Balázsa is. — Na és a puhára főzött morzsolt kukorica, jól megmákozva, cukrozva? Hogy a vajas-cukros kenyérről ne is beszéljek. — Akkor ti kulákok voltatok, mert öreganyáméknál csak a vizes-cukros kenyér járta. Meg azok a jó fokhagymás pirítósok, vasárnap reggel víziciberével. — Nem voltunk mi olyan nagy gazdák Dávid kérlek. Csak tudtuk mi a jó. Jó friss kenyérre kenni a disznózsírt, akkor megolvad rajta, egy kis só, vöröspaprika meg köménymag rá, phű. . . annál nincs jobb. .. — Hagyd már abba, mert összefut a nyál a számban. Fordul vissza a képhez. Nyílik az ajtó, Bozsedáré jön elöl, elkapva a fiú utolsó szavait, látván, hogy Dávid a festmény előtt áll, szempillantás alatt tőgyet talál a szarvak között. — Mostmár nem kell, hogy csurogjon a nyálad, amint hallom mennyegző leszen és Ragats elvtársnő, ahogy hallom. . . — Balázs ezt a képet vitesd el légy szíves hozzánk! — Igenis — ugrik a főpincér, távozik sebbel. Tanácstalan a társaság. Bozsedáré bíborszín arcát dörzsölgeti, régen volt frissen borotvált, most az. Eszenyi Jóska stuc- colt bajszát cibálgatja. — Mibe számítod meg nekem ezt a festményt, Vendel bátyám? Az igazgató hamuszín arccal áll a háttérben. Dadog, nyel, nyekeg, fújtat majd kivágja váratlan: — Legyék nászajándék! — Akkor viszont a vendégem vagy ma! Tessék foglaljatok helyet. Mindenki a vendégem. — Tényleg még nem is gratuláltunk. Dávid leinti Eszenyi Jóskát, Bozsedáré doktorhoz intézi szavait: — Hát Endre bátyám? — Tőle jövök. Nagyon rossz bőrben van. — Balázs! — kiált nagyot Eszenyi Jóska, de rászól Dávid, a Góleáth: — Hagyd csak, mától ő a fogadó vezetője. Már intézkedtem. Végszóra gördül a zsúrkocsi be. Szőke csoda libeg mögötte. Töltött galamb, gömbölyű combok, rövid szoknya, blúzát kunhalmok feszítik szétfele, és előrefele. — Mi ismerős! — szív nagy adag levegőt a téeszelnök magába. — Mit parancsolnak az elvtársak? — csilingel a pincérnő hangja. — Vendel bátyámat kérdezd Irénkém — mutat az öreg igazgatóra Dávid. Tarsoly Vendel remegve rendel: — Kólát! Kipukkad belőlük a nevetés. 23
