Forrás, 1983 (15. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 8. szám - Tasi József: „A népségből a nép fia…” (Beszélgetés Kardos Lászlóval életútjáról és a Bolyai-kollégium történetéről)
volt a Turulnak egy követtábora, ahol a népies baloldal felvette a kifejezetten jobboldali irányzattal szemben a harcot. Fiatal szemeim előtt egy meglehetősen polarizált világ alakult ki, amely tarka erővonalait rajzolta ki a diák-politikai életnek. Az én orientációm a népies balszárny irányába kapott tápot. Nagy frakcionálója, bűvölője volt a fiatalságnak Szabó Dezső. Mindnyájan buzgó látogatói voltunk a Szabó Dezső-i estéknek, ami számunkra töményen szállította a népi romantikát, itt-ott a szocialista problémákat is megpiszkálva. Ez a népies társaság — a fölkerülő népiek — Szabó Dezsőt bizonyos mértékig ideológiai atyjuknak is tekintették és személyes szuggesztiója alól hosszú éveken keresztül nem tudtak szabadulni. Mindenesetre világképükbe a Szabó Dezső-i nézetek is lerakodtak, és bizonyos értelemben orientáló jellegűek voltak. Alapvető orientáló politikai értékű befolyást gyakoroltak a népi származéké egyetemi hallgatók gondolkodására a népi írók. A népi írók szárnybontása [az 1928-as Ifjú szívekben élek című röpiratig visszanyúló próbálkozások után] 1937-ben történt. Könyveik ezekben az időszakokban az egyetemi ifjúság között igen széles körben elterjedtek; olvasták, vitatták őket. A népi származású társaság részére kétségbevonhatatlan súllyal jelentkező tényezők voltak; közöttük elsősorban Illyés Gyulának, Németh Lászlónak, Darvas Józsefnek és Veres Péternek az írásai voltak perdöntőek. — Mi volt a Parasztfőiskolások Közössége? — A Parasztfőiskolások Közössége az az első tömörülés volt, ahol a pre-Györffy, a Bolyai-kollégium népi származéké diáksága egymásra talált. Az előzőekhez kapcsolódom, amikor megjegyzem, hogy a Parasztfőiskolások Közösségének első gyűlései éppen az Árpád Bajtársi Egyesületekben nyertek otthont. Részint Szabó Dezső, részint a népi írók hatására a paraszt származású diákság alkalmi összejöveteleken találkozott és azokat a nehézségeket feszegette, amelyeket a népi írók tárgyaltak; döntően a földkérdést, a dolgozó néposztályok művelődésének a gondját, az egész ország szociális konstrukciójának a megváltoztatását, azután a német fasizmus előretörésével a dolgozó néposztály, illetve az értelmiség magatartását. Úgy látszik, hogy kis magból indult ki, mert az első összejöveteleken két tucat fiatalember gyűlt össze, de a későbbieken — ahogy visszaemlékszem — 50—80 fiatal is részt vett. Ez az a társaság volt, amely — hozzám hasonlóan — érzékenységet mutatott a szociális kérdések iránt. Ha valamire, akkor arra jó volt az egyetemi egyesületekben zajló élet, hogy a társadalmi nehézségeket, akár az ifjúságét, akár az egész ország lakosságáét tárgyalta, feszegette és bizonyos érzéket fejlesztett ki irántuk. A Parasztfőiskolások Közössége ezt az elnevezést 1939-re teljes egészében kialakította, de sok tényező játszott szerepet addig, amíg ebben a formában tényleg konkrét testületi arculatot öltött. Többek között az, hogy nemcsak a népi írók által indított falukutatás eredményei jutottak el az egyetemi ifjúság körébe, hanem az is, hogy ebben az időben indult el a szervezett Táj- és Népkutató Mozgalom is. Teleki Pál és Magyary professzor tanítványai, részint pedig a néprajzos Györffy professzor hallgatói szerveződtek bele az intézménybe. Mint tudjuk, Teleki Pál tanítványai, tanársegédei, akiknek a sorába Kovács Imre, Elek Péter, Kovács Péter tartozott, meglehetős szakszerűséggel fogtak a földkérdés vizsgálatához. 1938-ban a Károlyi-palotában egy kiállítást rendeztek [A Táj- és Népkutató Központ kiállítása — Budapest, 1938. nov. 21—dec. 9.], amelyik fehéren-feketén demonstrálta, hogy menynyire alapvető baj a nagybirtoknak az a szervezete és az a megléte, amely a korabeli magyar mezőgazdaságra jellemző volt, és mennyire teszi ez a nagybirtok a parasztság életlehetőségeit és a parasztság gazdasági fejlődését lehetetlenné. Ez a kiállítás botrányba fulladt, annyiban, hogy a miniszter megtagadta a tanítványait, és a ránehezedő politikai nyomás hatására a kiállítást is betiltotta. De nem akadályozta meg azt, hogy másik professzortársa, Magyary Zoltán a közigazgatás reformjának a kérdését ne vesse 76
