Forrás, 1983 (15. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 8. szám - Medvigy Endre: Sinka István, a lángoló cselédházak és az ügyészség
Olykor természeti képbe bújtatja elégedetlenségét: „Leng a piros páré / — levele mint a vér —Dózsa szekerén ül, verseiben ezer év könyörög, lázad, vádol és kér. Véres jelek hirdetik a várt változás közeledtét, azt az időt, mikor a nép a történelem sodrába lép és a nyarat, miről még nem szabad beszélni. (Fénylik Magyarország, Kék füstök és síró szelek, Ötszázévben jónéhányszor, A varnyú riadója ...) Sinka mindvégig erőteljesen kötődik a népi mozgalom valamennyi orgánumához, de a harmincas évek végén és a negyvenes évek első harmadában olykor jobboldali újságoknak is ad a verseiből. Ez közismert tény. Az árnyaltabb kép kedvéért el kell mondjuk: a költő 1943. márciusában, a Hotodosokról írva egyértelműen elhatárolja magát a szélsőjobboldali sajtótól, Matolcsy Mátyás Új Európájától és Oláh György Egyedül Vagyunkjától. 1943 nyarán még tovább lép, Két kő között cikkével maga ellen fordítja a szélsőjobboldal haragját. A zöldingesek felháborodását jól tükrözi A Népben megjelent, Bűvös körben a Fekete Bojtár című Sinka-ellenes támadás (1943. június 17., 4. o.): „... gátlás nélkül gyalázkodhatsz a „Hűség Házáról”, majd néhány nemzetiszocialista vezető torkán végigsivittatsz (!) a nyílt gyanúsítás borotvaélével: hogy merőben idegenszellemű mindahány, meg hogy egyik sem alkalmas a százbajú magyar problémák megoldására.” Sinka István Két kő között című, szélsőjobboldalról hevesen bírált írása 1943. júniusában, több mint két hónappal a szárszói találkozó előtt, Fitos Vilmos Magyar Élet folyóiratában lát napvilágot. A szabad szellemű, szókimondó írás az augusztusi történelmi jelentőségű táborozás őszinte vitáinak az előzményei közé sorolható. Sinka így képzeli a jövő társadalmát: „... Ez a szocializmus az ezer év óta eltagadott népi milliók elpengetett szabadságáért, jussáért és jogaiért elégtétel kell hogy legyen az érette küzdők és az érette élők javára ... Ez a szocializmus a népi millióknak épít hajlékot.” A cikk részben a harmadik oldal gondolatvilágában fogant. Sinka István az 1943-as szárszói találkozón érdeklődéssel hallgatja az előadásokat, de a vitákban nem szólal fel. Mégsem tétlen szemlélő! A találkozó érzelmi, hangulati ki- teljesedése Sinka István nélkül elképzelhetetlen. Este, a tábortűznél, a fiatalok unszolására felolvas három ügyészség tiltotta verset: a Magyar hatodosokát, A pór megszólal a magyar úriszék előtt című panaszt és A vádló hangját. A három forradalmi hangvételű költemény lehet ösztönös alkotás, mégis, mintha összecsengene Erdei Ferenc, Darvas József, Jócsik Lajos és Nagy István tudatosan baloldali beszédeivel. 1943 nyarának reményei hamar szertefoszlanák. Az olasz kiugrást nem követi Magyarország pálfordulása. A világégés új áldozatokat követel. Sinka az ország hadba- lépésétől a béke napjáig az idegen érdekekért viselt, értelmetlen háború ellen szól verseiben. (Ahol virágzott a köles, Elesett, Ének a Don hőseiért, Fábián Mihály honvéd eltűnt, Simon Virág, Szemes Lajkó siratása ...) Magyar apokalipszis című tanulmányában Csoóri Sándor is kitér az említett versekre: „Az irodalom, amely ezekben az években is kivételesen érzékeny maradt a nemzet és a társadalom parázsló kérdései iránt, alig emlegeti a frontot. Sinka néhány elégikus, vagy balladás versébe belekerül a Prut, a Don, a frontok megzavarodott népe; érezni lehet a versekben a sajgást, a fájdalommal keveredő iróniát.” Sinka a Magyar tűnődések vershármasában is közösségféltését, béke- és szabadság- vágyát fogalmazza meg. A hármas kompozíció a Sinka-balladák és siratok Csoóri Sándor megfigyelte háborúellenes vonulatához is közel áll. Az első versben az egyéni és a társadalmi méretű szembeszegülés kilátástalanságán tűnődik Sinka. Ilyesmin ekkortájt nem tanácsos töprenkedni, így az utolsó versszakot nem engedélyezi a háborús cenzúra: 58
