Forrás, 1983 (15. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 8. szám - Sinka István: De enyém ám a hősiesség, Szent-Mihálykor, Magyar tűnődések, Két tulipán (versek)
csontja fölött csűrhe futkos vígan, egy pusztai síron ... Mikor a sorsom nagyon bánt, gondolok rá ma is sokat s úgy képzelem tűzcsóvával riasztja a majorokat. Szinte látom: fut a tűzzel, lobogtatja a kezibe. Pedig szegény holt fáradtan hullt a pusztulás csendjibe. Vak álmaimban én is futok egyre még a sőrék után. Szívem itt ver Budapesten, de a lelkem siet bután, ám nem a Lenkey úton, hanem vissza Várad fele társ nélkül az országúton. Budapestről szó se essék: itt a barátaim laknak, s övéké a hír és a fény, de enyém ám a hősiesség. (1938 körül) SZENT-MIHÁLYKOR Járomszeg nyolc volt, kettő nincs meg; a cselédházról, ahol laktál eltűntek a fakilincsek; egy ekekulcsot a vakrozsda szétmart... és o négy ökröd is be-be szökdösött a rozsba. Ezért itthagyod három tyúkod s viheted a perepúttyod, — szól a kasznár Mihály-napkor. S a cseléd, mint a fafejőke hallgat és áll... hogy merne szólni: a kasznár félisten előtte. Aztán az erdész is zajong: — loptad a fát fagyos bitang s most reszkess úgy, mint a nyárfalomb. Tán azt hitted az elmúlt télrül, hogy Mihály-napra majd elévül? Szegény cseléd, remeg a szája, ölelgetik a csúnya rémek, az, hogy árván kell nekivágni, mint őszi dongó a messzeségnek. Az életét, hogy kifosztják lassan,... minden sorsnál halálosabban. Ám mit tehetne mást kínjában, mint topog két nagy csizmájában. Mert számolni kell Szent-Mihálykor, annak, kit a major kivet — s minden megtartott számadásnál a temető közelebb siet. Jön, bólint. . . ökörnyál a fáin, — övé mindig a végső szó az idegen grófok tanyáin. Hisz Mihálynapkor egyben, másban kezdődő levélhullás van. 1939 51
