Forrás, 1983 (15. évfolyam, 1-12. szám)

1983 / 8. szám - Sinka István: De enyém ám a hősiesség, Szent-Mihálykor, Magyar tűnődések, Két tulipán (versek)

és onnan térünk, ha megvénűlünk pihenni vissza a földbe.

így van.... De mond már: ugyan hova mennénk?

Hogy más úr is van?... De zsarol, az is zsarol ... s aki lázad, más úrnál is lakot,

mint itt: kihányják szegényt a szélbe s bámúlhat, mint tyúk a torsra

— az ilyennek sok vergődés, vergődés és halál a sorsa. . . .

így beszélt a vén bivalyos s szavátúl a vérem forrt, és lázítottam: égesse fel, gyújtsa fel az egész majort.

Vessen rá üszköt s szomorún nézze, hogy a tanya lobog.

Szép volna e bús, vad játék . ..

Mint mikor a gyermek zokog, olyan lenne: könny és harag.

— A folyton tartó ütéseknek, a szíven örök nyoma marad.

És olyan nehéz e fekete nyom, hogy unokák után unokák nyögnek bele egy századon.

Lázítottam a bivalyost, s úgy szórtam bele a lázat, hogy a szeme bogarán már lángoltak a cselédházak.

Lángoltak és porig égtek, tűzbe veszett sok ócska lom, s a cselédházak cselédvackán füstölt a póri fájdalom ...

Egy kasznárnak se láttam soha szeme tükrin ilyen képet.

Én indultam a sőrék után . . .

Boncos még az úton állott, de mögötte a két bivaly már csörgette jelként a jármot.

— Isten álgyon! — intett felém

s mentünk ... két táj fele, két úttalan: én az egyik, és ő, aki szavaimtól lett nyugtalan.

Hogy Boncos János hova lett aztán, sejtem csak és ideírom:

50