Forrás, 1983 (15. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 8. szám - A szárszói konferencia négy évtized távlatából (Tizenkét résztvevő vallomása, tanúságtétele - sajtó alá rendezte: Győrffy Sándor)
közül csak a legitimista Szent István Bajtársi Egyesület nem tartott velünk, mert erre a szervezetre nem is tartottunk igényt és a Hungária Magyar Technikusok Egyesülete, mely a legreakciósabb ún. bajtársi egyesület volt. De itt is működött jelentős ellenzéki mozgalmi szervezetünk. És hogy ez az átszervezés, átnevelés nem volt formális jellegű, az kitűnik például a plakátakció tervéből. A német megszállás után az ez ellen tiltakozó plakát szövegét az összes hozzánk tartozó diákszervezet vezetői név szerint aláírták. Az akció maga nem sikerült, mert a rendőrség lecsapott a nyomdára, de ez nem változtat az akció vállalásának jelentőségén. A második konkrét eredmény: az ellenállói mozgalomban részt vevők viszonylag nagy száma a mi sorainkból — teljes egységben a Györffy-kollégistákkal. A harmadik — és történelmileg talán a legjelentősebb —: a felszabadulás után nem volt a diákszervezetekkel semmi probléma. A MEFHOSZ-ból lett a MEFESZ és zökkenő nélkül alakultak ki a kari demokratikus diákszervezetek. Ezeket az eredményeket nem szabad lebecsülni, hiszen a demokratikusabb társadalmi berendezkedésű szomszéd országokban a felszabadulás után a régi diákszervezetek ellenkezése sok összeütközésre vezetett. Kardos László szárszói felszólalásában számon kérte tőlünk — legalábbis mi így értettük —, hogy a Kállai Miklósék által szervezett lillafüredi ifjúsági találkozón nem álltunk ki egyértelműen a nép ügye mellett. Kardos Lászlót mi csempésztük be a találkozóra. Ő ott, mint a szárszói válaszomban mondottam: ,,bölcsen hallgatott”. Nekünk pedig hasonló okokból „bölcsen” kellett beszélnünk. Mindnyájan nem hallgathattunk. Az ügy érdeke akkor az volt, hogy az általunk kezdeményezett korhatárrendelet bevezetése után a tényleges diákszervezetek kapják meg a korábbi diákegyesületek helyiségeit, vagyonát és ne például a Társadalmi Turul, a végzettek jobboldali, fasiszta jellegű szervezete. Ezt sikerült is elérnünk. De gondoskodtunk arról — Kardos Lászlóval egyetértésben —, hogy valaki közülünk (név szerint Barabás Jenő) a nép problémáit összefoglalóan is felvesse, éspedig meglehetősen élesen. Azután nemcsak mi voltunk azon az ifjúsági találkozón! Voltak ott hozzánk nem tartozó diákszervezeti vezetők is, akiknek magatartásáért mi nem felelhettünk. Ezt különben Kardos László is elismerte. Mint később mondotta, nem is nekünk szánta a bírálatot. Végül is: lett volna-e egyáltalán értelme Kállay Miklóséknak forradalmi céljainkat kifecsegni? Hiszen nekünk nem őket kellett meggyőznünk! Előttük inkább leplezni kellett magunkat, ahogy azt Kardos László is tette hallgatásával. Az utóbbi években történészek és irodalomtörténészek több cikkben, tanulmányban és könyvben foglalkoztak a felszabadulás előtti egyetemi és főiskolai ifjúság haladó törekvéseivel, szervezeteivel, a diákellenállási mozgalommal. Ezekről a kérdésekről korábban nem sok szó esett és ha esett is, többnyire hamis értékelések torzították el a valóságos összefüggéseket. Minden új könyv, tanulmány tisztázott valamit. Meg kell említenünk közülük Bodolay Géza, Petőcz Pál, Kristó Nagy István, Győrffy Sándor, Vitányi Iván, M. Kiss Sándor cikkeit, tanulmányait, Illés Jenő cikksorozatát a Magyar- országban, Balogh Edgár és Fehér Lajos visszaemlékezéseit, Gazsi József könyvét a Görgei-zászlóaljról (Fények a Börzsönyben), a NÉKOSZ-ról megjelent hatalmas dokumentumanyagot Kardos László összefoglaló értékelésével. Külön ki kell emelnem Pintér István tanulmányait. írásaiban egyre közelebb kerül a történelmi valósághoz. Különösen nagy jelentőségű „A haladó egyetemi hallgatók mozgalma a szovjetellenes háború idején” című tanulmánya. Nagyon várjuk Vitányi Iván és M. Kiss Sándor könyvét a diákellenállási mozgalomról. És Petőcz Pál is adós még a Táncsics-zászlóaljról írott könyvével. 30
