Forrás, 1983 (15. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 8. szám - A szárszói konferencia négy évtized távlatából (Tizenkét résztvevő vallomása, tanúságtétele - sajtó alá rendezte: Győrffy Sándor)
már tudjuk, hogy ehhez idő kell. Az aranykorra idő kell. Egyébként Lenin már annak idején figyelmeztetett rá, hogy két-három nemzedék is kevés egy új társadalom felépítéséhez. Kodály Zoltán 100 éves tervet javasolt, a „legyen a zenei műveltség mindenkié” program megvalósítására. És hát most már nekünk is bele kell törődni abba, hogy ha az aranykor álma, ígérete többségünkben — azt hiszem, majdnem mindnyájunkban — megmarad, de megvalósítását örökül majd fiainkra és unokáinkra hagyjuk. De Szárszón mindenki lépett egyet előre, balra. Ki-ki a maga korábbi pozíciójához képest, előre a magyar népfront összekovácsolódása, a nemzeti és társadalmi felszabadulás, —a demokratikus és szocialista átalakulás forradalmi programjának kidolgozása és megértése felé. így él a szárszói konferencia a volt résztvevők nagy többségének emlékezetében, mint erről 1973-ban Szárszón újra meggyőződhettünk—és reméljük,egyre inkább a nemzeti köztudatban és a történetírásban is. FITOS VILMOS Gondolom, mindnyájunk emlékezetében frissen él a szárszói konferencia, pedig már csaknem 37 éve ennek a történelmi jelentőségű nagy népfrontos találkozónak. Azok a népi írók, akik akkor előadást tartottak, vitatkoztak, már túlnyomó részben nincsenek közöttünk, de hatásukkal, alkotásaikkal ma is élnek, sőt egy-egy művük ma kezd igazán hatni. A vitákat is eldöntötte a történelem. Ma már nyilvánvaló, hogy Erdei Ferenc reális és logikus marxista programja helyes volt, de Németh László aggodalmait is igazolta — sajnos — a történelmi tapasztalat. Éppen ezért itt az ideje annak, hogy feloldjuk azokat a feszültségeket, melyek akkor a viták során keletkeztek. Gondolok itt azokra a vitákra is, melyeket a diákegység- mozgalmi vezetők élén én folytattam Kardos Lászlóval és a Györffy-kollégistákkal. Hogy helyesen tudjunk ítélni, figyelembe kell venni néhány alapvető tényt, adottságot. A Györffy-kollégisták körülbelül ötvenen voltak, mi, a diákegység-mozgalom, a Magyar Ifjúság Nagybizottságához tartozó különféle diákszervezetek tagjai — sok ezren. A Györffy-kollégisták mindnyájan parasztok, munkások, kisemberek fiai, a mi diák- szervezeteink tömegeinek csak néhány százaléka munkás és szegényparaszti származású, a többség különféle középrétegek gyermeke, de nem jelentéktelen a felső úri körök és nagypolgárok gyermekeinek száma sem. Igen komoly hányada ennek a diákságnak vallásos gondolkodású volt, jelentős részük vallásos egyesületek tagja. így mások voltak a Györffy-kollégisták feladatai és mások a mi feladataink. A Györffy- kollégisták nyíltan kitűzhettek forradalmi célokat maguk elé. Nekünk, a mi diákszervezeteink vezető rétegének és ezen belül is az irányító belső körnek lassan, óvatosan kellett előre haladnunk. Hiszen a diákság túlnyomó részét származása és neveltetése ellenére kellett szembefordítani a hitlerizmussal és a fasizmussal általában, megismertetni velük a magyar nép problémáit és őket a magyar nép ügye mellé, a haladás szolgálatába állítani. Először csak érzelmileg, azután cselekedeteikben is. Ezért indítottunk annyi lapot, ezért adtuk ki és propagáltuk a népi írók műveit, ezért rendeztük az irodalmi és zenei estek százait, ezért szerveztünk vitaesteket és különféle munkaközösségeket, ezért adtunk ki röpcédulákat és ezért énekeltük a népdalokat stb., stb. Csak nagyon szívós, következetes munkával és végtelen türelemmel érhettünk célt. És a munkánk nem volt eredménytelen. Hiszen a Szegedről, Szent-Györgyi Albert professzor kezdeményezésére indult diákegység-mozgalom lassan minden egyetemen és főiskolán kialakította a maga önigazgatásos, valóban diákszervezeteit. És a különféle korábbi diákszervezetekben az általunk szervezett ellenzéki mozgalmak lassan, szinte mindenütt átvették a vezetést. A szárszói konferencia idején a korábbi diákszervezetek 29
