Forrás, 1983 (15. évfolyam, 1-12. szám)

1983 / 8. szám - A szárszói konferencia négy évtized távlatából (Tizenkét résztvevő vallomása, tanúságtétele - sajtó alá rendezte: Győrffy Sándor)

nak nem sikerült, az most nekik sikerülni fog. „Mert vannak olyan idők — idézi Veres Pétert —, vannak olyan idők, amikor az uralmi rendszerek meginognak. A nagyhatalmú vezetők elvesztik a fejüket s a népen a sor, hogy megtalálja a magáét. Ez az idő megint olyan idő. A magyar dolgozó népnek résen kell lennie, hogy megragadja saját sorsát. A parasztságnak szövetkeznie kell a szocializmust valló ipari munkássággal és a legjava értelmiséggel.” Azt hiszem, jól ragadta ki Milotay Veres Péter írásaiból a lényeget

Veres Péter volt a konferencia legtöbbször felszólaló résztvevője, ő mondta a zárszót is. És ha arról beszélünk, hogy nem volt „összhang” — hát Veres Péter zárszavát mindenki elfogadta Szárszón. Lehet, hogy nem mindenki értett vele mindenben egyet, de elfogadtuk a zárszót és nem véletlen, hogy ő mondta a zárszót. Tehát a sokszínű tábor elismerte őt a jövendő új, demokratikus Magyarország egyik reprezentánsának. Sajnos, a szárszói konferenciáról szóló utolsó műve befejezetlen maradt, de értékítéletei, még töredékes formában is, úgy gondolom, segítik a magyar történetírást. Ajánlani lehetne a magyar marxista történészeknek, hogy többet forgassák, hogy végre jelentőségének megfelelően, ellentmondásaival együtt lássuk és láttassuk Szárszót.

„A nyilasok és az úri fasiszták Hitlerhez, mi a Szovjetunióhoz húztunk” — és itt a ,,mi”-be beleérti Veres Péter nemcsak Nagy Istvánt és önmagát, Németh Lászlót is. „Bethlenék és Kállayék a liberális polgárokkal együtt a nyugati angolszász hatalmakhoz húztak”. „Szárszón nem ügyeskedő stréberek beszéltek. A határozottan forradalmi koncepció volt az egyik irányzat: Nagy István, Darvas József, Erdei Ferenc. Amelyiknek a patriotizmusa, népi-nemzeti elkötelezettsége — ide értem a magamét is — nem volt haloványabb, mint a másik részé (tehát Németh Lászlóé). Akinek a koncepciója valamilyen becsületesen vallott nemzeti reformizmus, amelyben azonban a háború után hatalomra kerülőktől való félelem is ott lappangott. Vagyis amit itt harmadik útnak neveznek, az nem volt azonos a nyugati polgári harmadik úttal.” Ezt a harmadik utat egyrészt képviselték mint angolszász-barát, konzervatív irányzatot Bethlen Istvánék és Kállay Miklósék: nagytőkések, liberális polgárok és földbirtokosok — és képviselte egy másik változatát a szociáldemokrata párt, bizonyos értelemben a kisgazda pártnak is egy paraszti demokráciát akaró része ebbe az irányba húzott. Németh László nem! A szárszói konferencián elítélte az „angolszász” utat. Neki a legbensőbb célja, vágya, kívánsága nem a polgárság, mint osztály uralma és nem a polgári rend védelme volt.

„Mi lehetett az én szárszói politikám? Hitből, alkalmazkodásból, ha tetszik, de: balra nézz, magyar! Hitler megbukik, bukjon is meg. És ezt a konferencia elfogadta. Mi akart itt lenni? A valóságos népi Népfront” — így Veres Péter. Németh László írta még 1943-ban erről a Veres Péterről: „Az ő erős, bizakodó alakja körül kellene az új Magyarország három nagy osztályának, értelmiségnek, parasztságnak és munkásságnak összeforrni. Én legalább nem tudok senki mást, aki mind a három osztály szeretetét ennyire kivívta és megszolgálta volna.”

„A háború kimenetele már nem volt kétséges” — írta később, 1967-ben, visszatekintve Szárszóra. — „A ránk virradó szocializmusnak kívántam olyan vezetőt, mint Veres Péter.” Utána tréfás önkritikával hozzáteszi: „A történelemben nincs kontroll, nem tudhatjuk, hogyan alakultak volna a magyar szocializmus első évei Veres Péter alakja körül. S minthogy azóta ő maga is feladta politikai becsvágyát, már nincs is jogunk őt a múlton követelni. Bár engem még ő sem tud hitemből kimozdítani, hogy lett volna olyan vezető ő is, mint mások.” Ha arra gondolunk, hogy az elmúlt 10 évben 35 kötete jelent meg Erdei Ferencnek, Veres Péternek és Németh Lászlónak, és nulla kötete Rákosi Mátyásnak, Gerő Ernőnek és Farkas Mihálynak — hát van valami ebben a Németh László-i gondolatban és azt hiszem, a következő évtizedben sem lesz máshogy.

27