Forrás, 1983 (15. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 8. szám - A szárszói konferencia négy évtized távlatából (Tizenkét résztvevő vallomása, tanúságtétele - sajtó alá rendezte: Győrffy Sándor)
ségtelenüI be van írva egy tarkább s emberszabásúbb szocializmus. Valósítsa meg mindenki a maga természete szerint a szocializmust”. Bevallom, magam is gondolkoztam rajta, hogy merjem-e ezt idézni. Mert ezt sokan félreértették és félremagyarázták. De miután Lenin is azt mondta 1919-ben, hogy ,,más országok más, emberibb úton jutnak el a szocializmushoz" — ezt éppen Magyarországgal, a magyar Tanácsköztársasággal kapcsolatban mondotta —, hát gondoltam, ha Leninnek szabad volt így gondolkoznia, akkor Németh Lászlónak is szabad így gondolkoznia. „A gyári munkás bírja hite szerint a gyárat. A parasztságnak hagyjunk egy kis mozgást a maga szövetkezeti szocializmusában. A tanultaknak adjuk meg a véleménymondás, a kutatás szabadságát. Mihelyt a két nagy szocialista elvet: 1. a termelőeszközök tulajdonjoga a dolgozóké; 2. a nemzeti jövedelemből mindenki a maga munkája valóságos értéke szerint részesüljön. Mihelyt ezt a két elvet elfogadtuk, fölösleges gyaluval csinálnunk társadalmat, s fejek százezreit is hozzágyalulnunk. Nem olyan borzasztó szerencsétlenség az, ha minél több ember érzi otthon magát egy szocialista társadalomban." Hozzátehetjük: az ellenkezője annál inkább. Németh László Homályból homályba című könyvének legmegrázóbb része beidézte- tése Rákosi Mátyás színe elé. Épp mostanában volt 25 éve ennek az audienciának, amire a történelmi véletlen kapcsán, három nappal Hruscsov belgrádi utazása után került sor. Csak zárójelben jegyzem meg: a tegnapelőtti Pravda máig érvényes, jelentős okmánynak értékeli a belgrádi nyilatkozatot, amelyik tartalmazza minden ország jogát a maga saját szocialista fejlődési útjának megválasztására. 1955. június 5-én viszont — és ez talán történelmi groteszk vagy inkább történelmi igazságtevés — Rákosi Mátyás így panaszkodott ezzel kapcsolatban Németh Lászlónak: „Mit kell az embernek kiállni?! Most is ezzel a jugoszláv dologgal, hogy elmentek bocsánatot kérni". így fejezi be Németh László: „Aztán kezet fogtunk s otthagytam a kis embert a nagy házban.” így vesz történelmi elégtételt az őt ért sértésekért és hántásokért. Otthagyta a kis embert a nagy házban. „A szadizmus — mondta Szárszón — a szadistáknak árt elsősorban. De ha az indulat vérengzik, annak még van mentsége. A teóriának nincs." Az Utolsó széttekintés című kötet közli Németh László testámentumát, a pápai kollégistáknak írt levelet. Annak egy másik variánsát közli a Fényes szelek nemzedéke. Többen kérdezték tőlem, mi a titka, hogy két különböző szöveg áll rendelkezésünkre? Ennek az a titka: Illés Jenő megkérte Németh Lászlót, hogy egy kicsit rövidítse le és a találkozó jellegének megfelelően írja át a Pápára küldött levelet. Ezért a Fényes szelek nemzedéke egy másik variánsát közli az írásnak ahhoz képest, ami aTiszatájban jelent meg és ami most olvasható az Utolsó széttekintés-ben. A lényegét szeretném — ebből a második variánsból — idézni. Németh László itt a 20. század három magyar nemzedékének útját, sorsát rajzolja fel. Az első nemzedék az Adyé, a Móriczé, a Bartóké, amelyben „az eltemetett magyar és emberi mélységek a legnagyobb sivárság idején forrni, szökni, bugyogni kezdtek”. Az alapítók nemzedéke. A második nemzedék „a mienk, az Illyés Gyuláé, Veres Péteré.” „A harmadik nemzedéknek kell majd a magyar szellem tanításáért helytállni, az életre fordítani”. Ez az aranykor, a fényes szelek nemzedéke. „A mi nemzedékünk a magyar élet és társadalom modelljét próbálta — alapjában szocialista modelljét — a szívekbe írni. Amelyben a magyarság megújulhat, erejét ki 25
