Forrás, 1983 (15. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 8. szám - A szárszói konferencia négy évtized távlatából (Tizenkét résztvevő vallomása, tanúságtétele - sajtó alá rendezte: Győrffy Sándor)
hogy felakasszanak”. Hasonlókat mondott Kovács Imre is. Erre egyébként én is tanú vagyok, véletlenül ott voltam mellette Szárszón, amikor Kovács Imre azt mondta Németh Lászlónak: „Vedd tudomásul, Laci, ha te ilyen aggályoskodó vagy, akkor te is egy ilyen fán fogsz lógni”. És azt hiszem, koronatanú Bérei László is, Szárszó fényképésze. Ő elmondotta nekem: Juhász Géza mondta neki, annak a fotográfiának a kapcsán, ahol együtt vannak Darvas József, Kovács Imre, Juhász Géza, Németh László és mások, hogy: adj nekem ebből egy példányt, mert ha az Imre engem is a Németh László mellé akar akasztatni, akkor majd felmutatom ezt a képet. Egyébként ezért kezdte Németh László a felszólalását úgy, hogy „az átalakulás egyes önjelölt vezérei számomra az akasztófát kínálják”. A teljes igazsághoz hozzátartozik, hogy Kovács Imre megírta Németh László megkövetését ezzel kapcsolatban. Idézem még Németh Lászlót egy későbbi írásából: „Figyelmeztetés volt a forradalom jövendő vezérkarához szárszói beszédem, az ott levő írókhoz, hogy a szocialista forradalom színe alatt is érvényesülhetnek kártékony erők, elpusztulhatnak nagy értékek. De ha választanom kellene, melyik írásom az, amelyet mint legjobban reprezentálót, iskolakönyvekben tanítanék, én ezt választanám. Mindig csodáltam, hogy akik mint nagy bűnömet emlegették s emlegetik, ha már a mérleg igazságára a figyelmeztetés jósereje, utólagos igazolódása nem döbbentette rá őket, az íráson elömlő higgadt hősiesség előtt egy kicsit meg nem torpantak.” 1969-ben pedig ezt írta: „Legjobbnak tartott regényeimnél is büszkébb vagyok egy olyan írásomra, mint a szárszói beszéd, amelyben a perc nagysága, a figyelmeztetés komolysága és kockázata tulajdon erkölcsi szintem fölé emelt. Minden okom megvolt, hogy a Rákosi-korszak elkerülhetetlenségét látva, hazámért s magamért aggódjak. S mégis 1943—44-ben megint lehetett tervezni, aranykort álmodni. A 20. századi szocializmust sosem éreztem olyan kívánatosnak, mint amikor már nagyon valószínű volt, hogy a marxizmus eltorzult formája, a Rákosi-féle sztálinizmus lesz nálunk is évekre az úr.” És, hogy Németh Lászlóra mennyire állt a Gulyás Pál-i aforizma, tehát: „egyik szeme keletre néz, másik szeme János vitéz” —, a XX. kongresszus után és nem véletlen, azt hiszem, hogy akkor, fogott hozzá újra az Aranykor tervezéséhez. 1956-ban írja, nem sokkal a XX. kongresszus után, regénytervét. „Négy-öt diák az ország különböző városaiból elmegy egy olyanféle konferenciára, amilyen a 42-es szárszói volt. Ott összebarátkoznak néhány máshonnét jött fiatallal, s a hallottak hatására szövögetni kezdik a jövő Magyarország, a változás utáni aranykor képét. A regény további fejezetei azt mondják majd el, mivé lesz ez a széthúzó spektrumú, disszidenstől baloldali elhajlóig ívelő ifjú csoport a következő másfél évtizedben addig, amíg a szívekben fogant aranykor és a történélem-hozta valóságos lehetőség a reményekben kezd újra egybefolyni." Tehát Németh László a XX. kongresszus után eljutott ahhoz, hogy nem az aggályok kerültek első helyre, hanem az, hogy a reményekben egybefolyik a lehetséges aranykor. Milyen volt az aranykor álma? A harmadik nemzedék — ahogy Németh László később nevezte — ha tetszik, a fényes szelek nemzedékének elképzelése? Ezt Németh László már 1943-ban megfogalmazta. A Magyar Csillagban jelent meg a „Népi író" című tanulmánya. „Ez a nemzedék, a népi írók írásain felnevelkedő nemzedék olyan szocializmust akar, amely egész európai és nemzeti múltunkkal árad a jövő felé. A korlátlan nacionalizmusra azt mondja: a nemzetek közös érdekei. Az élettérre?: kisnépek joga, függetlensége. A kényszerű egyformaságra?: összhangzó sokféleség. A kegyetlenségre?: emberiesség. Az átmázolt kihasználásra?: valódi szocializmus. Ez az ifjúság Ady Endre, Bartók Béla, József Attila, Móricz Zsigmond, Györffy lstván> Erdei Ferenc, Nagy István, Veres Péter írásain nevelkedett" — írja. „Szellemébe két. 24
