Forrás, 1983 (15. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 8. szám - Salamon Konrád: Szárszó, 1943
gyorsan azt is lehetetlenné tették, hogy valaki közbekiáltsa: „Ezt mondta a másik is”. A szótértéshez ugyanis szólásszabadságra lett volna szükség, annak megértésére, hogy — ismét Juhász Gézát idézve: „A két ellentétes oldal közt, a szakadék alján ott hömpölyög az egységes magyar életakarat. Harmadik oldal? Én úgy hiszem és vallom: ez a magyar oldal. Lélekben mindnyájan odatartozunk. Elsősorban az írók maguk. Az író, míg meg nem valósul az új, dolgozik érte, ragyogó képet fest róla. De mihelyt megvalósult, ha csakugyan író, azonnal ellenzékbe kerül vele; ahogy bírálta a régit, ugyanúgy kell bírálnia az újat is, kikerülhetetlenül. Minden rendszer egyoldalú, az író pedig a millióarcú életet ábrázolja, a teljes embert szolgálja. Kellemetlen ez a szolgálat a rendszernek, mégis magát ítéli szellemi elsorvadásra, ha lemond róla.”46 E megállapításból, valamint Féja Géza következő eszmefuttatásából is nyilvánvaló, hogy a harmadik út központi kérdése a demokratikus szabadságjogok ügye volt: „Veres Péter azt mondotta, hogy az eljövendő új Magyarországban semmit sem szabad cselekednünk a nép nélkül. Ezt a tételt magam is teljes egészében elfogadom, mert ez a valódi demokrácia alaptétele s hozzáteszem: senkinek sincsen joga ma a nép nevében pontokat, programokat és egyedül üdvözítő hitvallásokat hirdetni, hanem bízzuk ezt a magyar népre, mondja majd meg ő, hogy mit akar és miként akarja. Van egy hagyományos magyar demokrácia, mely nem valósult még meg, de elvei és eszméi megtalálhatók a közösség sorsáról eszmélkedő legjobbjaink hagyatékában. Ez a hagyományos magyar demokrácia az önkormányzat elvére épül, minden nagy politikai gondolkodónk az önkormányzatot vallotta a magyar életforma alapelvének. De a magyar nép is, ha a történelem folyamán szabad lélegzetvételhez jutott és dönthetett életformája felett, minden esetben az önkormányzatot választotta. A magyar szabadságeszme elsősorban az önkormányzat elvével azonosítható, mert az önkormányzat az egésznek, a közösségnek a szabadságát, a .közigazság’ győzelmét jelenti. Az önkormányzat szabályozza, hitem szerint, leghelyesebben a hatalmi kérdést, ugyanis nem egyének, hanem testületek kezébe adja a hatalmat. Az egyén a testület szűrőjén keresztül, a testület életén belül és a testület ellenőrzésével végzi feladatát, tehát a reája bízott hatalmat nem fordíthatja a közösség ellen. így van helyesen, mert a korlátlan hatalom mindig megrontja az egyént s néhány kivételtől eltekintve általában szörnyeteggé torzítja. Ezért ítélem el azt a törpe kisebbséget, mely itt is szellemi terrorizmus és hatalmaskodás útján látszólag nemes emberi célokat kívánt szolgálni, de valójában szégyenletes visszaélést követett el az igazi, a történelmi mélységű magyar demokrácia gondolata ellen.”47 Az idézettekből egyértelmű, hogy a harmadik út szószerinti népi demokráciát akart: szerencsésebb körülmények között nem is állt volna oly messze a kommunista politikától. A hatnapos eszmecsere tanulságait Veres Péter foglalta össze záróbeszédében. Szárszói tevékenységére a későbbiekben így emlékezett: „hatni az ország rémült, kétségbeesett tömegeire, a ,két pogány közt egy hazáért’ pszichózis feloldására. Hitből vagy alkalmazkodásból, de balra nézz, magyar! Hitler megbukik, de bukjon is meg! Azonban mennél kevesebb becsületes és értelmes magyar ember, beleértve a nemzeti értelmiséget, a java középosztályt, polgárságot, vagy akár nemesi embereket bukjon vele!”48 Igaz gondolat, hisz a „világtörténelem nagy erőivel szembe úgysem fordulhatunk, mert akkor megsemmisülhetnénk. Azt kell tennünk, amit minden életrevaló nép tett a történelem folyamán: alkalmazkodni, hogy megmaradhassunk Ez minden más eszmei vagy világnézeti igazság előtt áll: Megmaradni. Ahogy lehet. S hogy lehet? Úgy, ahogy a nép nagy többsége hiszi, hogy lehet. Mert a hit nagy erő, a történelemben talán a legelső erő.”49 Az idézettek nem, csupán az kelthet kételyt, hogy a lehetséges egyetlen utat túlságosan is végzetszerűnek, befolyásolhatatlannak tekintette: „Aki 14
