Forrás, 1983 (15. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 7. szám - Bereczki Gábor: Mivel gyarapította nyelvünket a török hatás?
kokban van meg, s a nem szemtanúsági alakok múlt idő jele eredetileg melléknévi igenévképző volt, a török nyelvekre jellemzők. A létige múlt idejű alakjainak a cselekvést jelentő ige után helyezése ugyancsak a török nyelvek sajátja. Még olyan apróbb részletekben is pontos egyezést találunk, hogy a régmúlt alakok (ment vala ~ ment volt) esetében mind a négy finnugor nyelvben (tehát a magyarban is) a főige múlt idő jele melléknévi igenévi eredetű, s csak az utána álló létigében van különbség, akárcsak a török nyelvekben. Ilyen nagy fokú egyezés nem lehet véletlen. A zürjén- ben, a votjákban és a cseremiszben ez a múlt idő rendszer török eredetű, s a magyarban is annak kell lennie. A magyarban azonban nem tudunk a szemtanúsági és a nem szemtanúsági kategória megkülönböztetéséről. Joggal feltételezhetjük azonban, hogy ez nálunk is megvolt. Ennek bizonyítékát az alábbiakban látom. Bárczi Géza arról panaszkodik (/. A magyar nyelv életrajza. Bp., 1963. 162), hogy nehéz elválasztani a régiségben a láta és a látott alakok használatát. Bánhídi Zoltán: A magyar összetett igealakok jelentéstörténete (Nyelvtudományi Értekezések 12. Bp., 1967) című könyvében megállapítja, hogy a megy vala ~ megy volt és a ment vala ~ ment volt alakpárok teljesen egyenértékű alakok. Márpedig nem képzelhető el, hogy az alaki kettősségnek ez a rendszere kezdettől fogva funkció nélküli lett volna. A nyelv sokkal takarékosabb annál, hogy ilyen szerep nélküli alakpárokat fejlesszen ki. A szemtanúsági és a nem szemtanúsági kategóriának egykor meg kellett lennie a magyarban is, de később, a szoros török környezet megszűntével fokozatosan elhalványult. Nem lehetetlen azonban, hogy középkori szövegeink alapos vizsgálata ki tudja mutatni a nyomait. További egyezés a török nyelvekkel, hogy a megy vala alaknak nem ritka a feltételes vagy óhajtó értékű használata. A Domokos Pál Péter gyűjtötte bukovinai székely dalban a cigányvajda felesége így siratja az urát: — Édesuram bárcsak addig élsz vala, míg nekünk egy fehér lovat lopsz vala. Az élsz vala és a lopsz vala köznyelvi megfelelői: éltél volna; loptál volna. Bornemissza Péter Elektrájában ezt írja: — ... nem kell vala az hitvány latorral . . . együtt lakoznod. Tehát a XVI. században is megvolt ennek az összetett múlt időnek a feltételes használata is. A magyar az egyetlen finnugor nyelv, amely ismeri a hatóigét. Az alhat, élhet stb. alakokban a -hat, -hét képző a hat ’képes vmire’ igéből fejlődött. A török nyelvekben közönséges jelenség a hatóige, több képzőt ismerünk, melyek mind egy tud, képes igére vezethetők vissza, akárcsak a magyarban. Legegyszerűbb oszmán-török példákon bemutatni a jelenséget: yazmak ’írni’ ~ yazbilmek ’írhatni’; gelmek ’jönni’ ~ gelebilmek ’jöhetni’. A bil- ige jelentése ’tud, képes’. Az azonos eljárás nem lehet véletlen, a magyar hatóigék török hatásra fejlődtek ki. Az itt elmondottak az első kísérletet jelentik a magyar nyelv rendszerét ért török hatás összegezésére. A további kutatások nyilván még sok kiegészítést hoznak. A kérdés tisztázása több szempontból is fontos. Ha nem vizsgáljuk meg a hátteret, előfordulhat, hogy egy olyan nyelvi jelenséget, amely több finnugor nyelvben egymástól függetlenül török hatásra jött létre, közös finnugor sajátosságnak veszünk. Másrészt nemzeti önismeretünk szempontjából is lényeges tudni, mivel járult hozzá a török- ség nyelvünk formálódásához. 77
