Forrás, 1983 (15. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 1. szám - VALÓ VILÁG - Juhász Antal: Búcsú Szentkúton
A közös éneklés számomra nem áhítatot sugároz, hanem valami fölszabadultságot, közösségi érzést, azt, hogy itt és így együtt lenni, együtt énekelni jó érzés. Olyasvalami, mint lagziban a jókedvű együtt éneklés. Azután más is tapasztalható. Az út dereka táján az énekszó lassúdan hömpölyög, elakad, némelyek percekig hallgatagon ballagnak, majd az előttük vagy mögöttük haladó csoport énekét veszik át. Zömmel idős és javakorbeli asszonyok, férfiak róják az utat, a nap tűz, delelőre járván fáradnak az izmok, rekedtesek a hangszalagok. Amint a zarándoksereg a kirakodósátrak közé ér, a vásárló, beszélgető emberek utat engednek. Sokan megállnak, nézik a búcsújárókat, mások tovább járják a sátrak közét, hiszen „búcsúfia” nélkül hazatérni szégyen volna. Néhány asszony a tömegből kiválva a kereszthez lép és megcsókolja a megfeszített Krisztust mintázó faragványt. Van ilyen is, ám asokadalom inkább nézője a körmenetnek. Némelyek megbeszélik a látottakat, mintha lakodalmas menetben menyasszonyt, vőlegényt mustrálnának. „Ennek a népnek úgy húsz százaléka hívő, a többi nyolcvan nem hiszi, amit a pap prédikál. Eljönnek, végigcsinálják, mert hagyomány. Hagyomány ez kérem” —véli közelemben egy ember. Szétnyitható tábori széken ül, térdére könyökölve szemléli a körmenetet. Van, aki hümmög, senki sem száll vele vitába. ❖ # * Dél elmúlt. A körmenetnek vége, a búcsújárók serege evéshez lát s szomját csillapítja. Sok asszony hazulról hozott ennivalót, de nő a forgalom a lacikonyhákon és a helyi áfész sátránál is. A szövetkezet szakácsa két nagy bogrács birkapaprikást főzött, adagját negyven forintért mérik. Az ivók kedvére egy szál alkalmi cigányzenész próbál versenyre kelni a hangszórókon áradó tánczenével. Most van keletje a szentképeknek és a berámázott édeskés színegyvelegnek. A képárusok sátrai előtt fejkendős asszonyok topognak. Van, aki három színes képet is vesz, legyen emléke családjának a szentkúti búcsúból. EGY KIS SZÁMVETÉS ÉS ÖSSZEHASONLÍTÁS Újból a gépkocsisorok között járok, s az autóbuszok parkolóhelyén harminckét különjáratot számolok össze. Bérelt autóbuszok jöttek — az érkezés sorrendjében — a következő településekről: Kistarcsa, Szeged, Csongrád-Bokros, Csongrád, Kecel, Kiskundorozsma és Zsombó, Izsák, Csépa, Dabas, Baks és Ópusztaszer, Zákányszék, Tiszakécske, Tiszajenő, Jászkarajenő, Dusnok, Bugac, Pálmonostora, Cibakháza, Puszta- mérges, Csengele, Kistelek, Forráskút, Csólyospálos, Tázlár, Bácsmadaras, Mórahalom. Néhány községből két autóbusz is érkezett. A felsorolásból kitetszik, hogy Pálosszent- kút-Petőfiszállás a Duna—Tisza köze középső és délkeleti felén élő római katolikusok, e tájról is kiváltképp a tanyai vagy tanyai gyökérzetű népesség búcsújáró helye. Érkeztek Dél-Tiszántúlról is — így Kiszomborról, Apátfalváról, Gyuláról —, de csak kisebb, öt-tíz főnyi csoportok. A bérautóbuszon ideutazók száma másfélezerre tehető. Ők, a kereszt alatt körmenetet járók és néhány vonaton érkezett kis csoport az igazi búcsúsok. Ám legtöbben személygépkocsin jöttek Szentkútra. Számukat fölbecsülni nehéz. Dél múltán a kiterjedt mezőn némelyek becslése szerint ezer gépkocsi is parkol, és újak még mindig érkeznek. Utasaik között vannak idősebbek, de a derékhad harminc— ötvenes évjáratú falusi, tanyai ember. Családi kirándulás ez, amely kedvére van a kegyhelyet valaha még gyalog fölkereső idős szülőknek és látványosság, élmény a fiataloknak. Külön helyre irányították a motorosokat és kerékpárosokat. Együtt két-háromszáz 65
