Forrás, 1983 (15. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 1. szám - VALÓ VILÁG - Juhász Antal: Búcsú Szentkúton
lehet a számuk. Lovas kocsit viszont alig látni. Hol vannak a sárga festésű, féderes nagyatádi-kocsik, a parasztfiákerok, a „prádés” szerszámba öltöztetett lovakkal, melyeket rang volt a lakodalmi menetben vagy más ünnepi alkalommal hajtani? Eltűntek a búcsúkból is. Még kora délelőtt egy gumirádlis kocsin cigányok érkeztek. Mellettük, az akácfák hűvösében két jászszentlászlói fuvaros fogott ki. A hosszú, jól megvasalt laposkocsin egyikük húsz, a másik huszonöt utast hozott Szentkútra. Ketten annyi búcsúst fuvaroztak, mint egy bérelt Ikarusz autóbusz. Távolabb, a kövesét mentén még három lovas kocsi tanyázott le: mindháromnak félegyházi ember a kocsisa. Egyikük fuvaros, aki szüleivel, feleségével, gyermekeivel kocsizott a búcsúba, a másik „Halesz” határrészről való tanyai szintén családjával, a harmadik kocsist a bakon ültében elnyomta az álom, így a kocsitábláról annyit tudok meg, hogy csordajárási, ugyancsak tanyai ember. A gépkocsisorokat járva szembetűnik egy „csettegő”, más néven „csotrogány”. A Duna—Tisza közi homokvidék géplakatosainak, műszerészeinek találmánya ez: gumikerekű laposkocsi, melyet rendszerint használt gépkocsimotor hajt. Tanyai embernek igen alkalmas szőlő, gyümölcs, különféle termények és bevásárlásai kisebb távolságú szállítására. Egy bugaci fiatalember most feleségét és két gyermekét ültette föl Skoda-motorral üzemelő, különben takaros, fűzöldre festett háztáji kocsijára. Éppen tíz éve, hogy először voltam Szentkúton. A búcsú arculata, jellege azóta mit sem változott. A búcsús sereg is hasonló: látszik, ugyanazokból a falvakból, csaknem ugyanazok az asszonyok, emberek zarándokolnak el ide évente. A kereszttel érkezőknek legalább háromnegyede vissza-visszatérő. Az idősebb búcsújárók sorai bizonnyal ritkultak, s haa hagyomány, a neveltetés rendje szerint léptek is újaka helyükbe— úgy tűnik, kevesebben vannak, mint egy évtizede. Akkor tizenöt-húszezerre becsülték a sokadalmat, most az összesereglett nép érzékelhetően kevesebb, legalább két-három- ezer fővel. Ha viszont a búcsújáró turizmus járműveit tekintem, szembetűnő a változás. 1972- ben még néhány lőcsös parasztkocsit és féderes kocsit is láttam, most egyet sem. Tíz éve vasárnap reggel a gyepen már huszonöt-harminc ponyvás gumiskocsi sorjázott, s számuk délig többszörösére nőtt,1982 májusában a lovas kocsi már ritkaságnak számít. Tíz éve a személygépkocsikat négy-ötszázra becsültük, most legalább kétszerannyi gyűlt össze. A kirakodóvásár most is harsány, kavargó. Ám nincs itta korábbi sokadalmakjellegzetes figurája, a plánétás. Esztendőkkel ezelőtt a búcsúvásár elején fiatal cigányasszony csábította a jövőjükre kíváncsiakat: „Tessék plánétát húzni, múltat jelent, jövőt jósol!” Kis cipődobozban vizslató fehér szőrű tengerimalac „húzta ki” a papírdarabkára gépelt „plánétát”, potom négy forintért. A konkurrens fehér egérrel húzatta a cédulát, majd tengerimalaccal megrágatta a papír szélét: „Bélyegözd le Manci.” A szakmai újításnak felára volt: ő öt forintért kínálta a plánétát. Ma az emberek kevésbé kíváncsiak jövőjükre, vagy talán a plánétás asszonyok más pályát választottak? Nem tudni. De a búcsúvásár egy színfolttal szegényebb lett. * * ❖ Egy órakor még áll a vásár, de sokan már szedelőzködnek. Társas gépkocsik motorja zúg, indulnak a messziről idekocsizók, hogy estére hazaérjenek. Kisebb autókaraván közepén haladok a budapesti műút felé, ahol a leágazásnál rendőr irányítja a forgalmat. Szemben két magántaxi még új látogatókat visz a „szentkút”-hoz. Véget ért a búcsú — tart még a búcsúvásár. A körhintások gépzenéje, a céllövöldék fegyverzaja, egyre halkulón, a faluig, Petőfiszállásig elkísér. 66
