Forrás, 1983 (15. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 1. szám - VALÓ VILÁG - Juhász Antal: Búcsú Szentkúton
a kereszt alatt érkező búcsújárók. A hangosbemondón, a szüntelen sugárzott Mária- énekeket meg-megszakítva, üdvözlik őket és közlik a szertartások rendjét. Sok idős asszony összecsukható kis tábori széket hozott magával, még többen a fűre telepszenek. A fák, bokrok hűvösében családok, összetartozó asszonycsapatok ücsörögnek. Egyre sűrűbb a tömeg. A templom közelében, egy kis fenyőfa tövénél fejkendős öregasszony falatozik. Ölében kibontott szakajtóruhában a reggelije: sült hús, kenyér, zöldpaprikával. Úgy tűnik egyedül van, de meglehet, hozzátartozói a kirakodó- vásárba széledtek búcsúfiát vásárolni. A templom körül elhelyezett tábori gyóntatószékek előtt hívők hosszú sora kígyózik. Türelmesen, csendben várnaka sorukra. Folyik a lelki megkönnyebbülés. A plébánia falánál letelepedett keceli búcsúsokat fiatal néprajzkutató faggatja. Kecelről két különbuszon érkeztek, zömmel idős és középkorú asszonyok, búcsúvezetőjük is asszony. Mit jelent számukra a búcsú? Egyikük őszintén megnyílik: „Az embernek ez a kis öröme van meg a munka . . .” Érdemes még másokat is megkérdeznem? Pár perc múlva a különbuszok parkolóhelyén a dorozsmai búcsúvezetővel beszélgetek. „Tavaly tizennyolc búcsúban voltunk — mondja. — Czestochowán is jártunk. A búcsú után a buszon elmentünk Krakkóba, Katowiczébe.” — Mibe került az út? — „Ezer forint volt. Megérte.” Alkalmi beszélgetőtársam — egy szegedi fiatalember — azt mondta kora délelőtt, ez a mai búcsújárás szent turizmus. Igen, a hívőknek megtisztulás és örömforrás, de sokaknak a mindennapi munkából való kikapcsolódás, alkalom a kimozdulásra országot s világot látni, ily módon élményforrás, amiből az érdeklődő, nyitott szemmel járó ember hetekre, hónapokra feltöltődhet. Mi másért fordulna meg egy összetartó, zömmel tanyán élő emberekből verbuválódott csoport egy évben tizennyolc búcsúhelyen? A BÚCSÚ KÉT ARCA Tíz órakor kezdődik a nagymise. Ezrek állnak és ülnek — a templom körül sűrűn, távolabb elszórt kis csoportokban. Fekete, nehéz ünneplő ruhában az idősebbek, afiata- lok ruhái piros, lila, tarka virágos, fehér színfoltok. A fákról száradó, de még édeskés illatú akácvirág hull. Bodzavirág, akácvirág és sült kolbász illata vegyül. Mária-énekek hangja árad, de mikor kissé eltávolodom, a vásári sátrak felől idehallik a gépzene, a fák lombja között elővillan a körhintán suhanó lányok ruhája. Javában áll a vásár. Kínálja portékáját a bizsus, a bazáros, a kerámia figurákat, giccses szobadíszeket, színes reprodukciókat áruló kereskedő, a játékkészítő és a fazekas. Legcsendesebbek a késesmesterek. Négy késes árul, s úgy látszik, aki bicskát akar venni, annak nem kell rábeszélés, a jó bicska magamagát kínálja. Kelendő a cukorka, a mézeskalács, az árvalányhaj, a gyerekjáték, a lakásdísz, a szentkép. Kevésbé fogynak az üveg alá tett, bekeretezett fényképek. Darabjuk kétszáz-kétszázötven forint. Mire a templomhoz visszaérek, tart a prédikáció. Föltűnik, hogy amíg a pap prédikál, nem harsog a gépzene — de a körhinta forog, működik a hullámvasút meg a sok céllövölde, zajlik a vásár. A búcsú csúcspontja az ünnepi körmenet. A zarándoksereg ismét a kereszt- és lobogóvivők mögé csoportosul és tömött sorokban elindul végigjárni a megszokott útvonalat. A búcsúvezető előénekesek a hangadók. A menet elején még tömötten árad az ének, hátrább s amint telik az idő, egyre halkul, majd ismét erősödik — aszerint, melyik búcsús kereszt alatt halad jó torkú, nem fáradó előénekes. „Angyaloknak királynéja, tiszta szűz, Kérjed a te szent fiadat, érettünk ...” 64
