Forrás, 1983 (15. évfolyam, 1-12. szám)

1983 / 4. szám - MŰHELY - Széll Jenő: Népzene és szórakoztatás

Ennek az elvi kérdésnek van azonban egy igencsak gyakorlati vetülete: a folklórt hivatásszerűen népszerűsítő intézményeknél a népzene szervezetileg legtöbbnyire a szórakoztató zene skatulyájába van berakva. Amiből olykor groteszk jelenségek fakadnak. Évekkel ezelőtt Fábián Márta egy szép, népzenei feldolgozásokat (siratókat!) tartalmazó lemezét, mert népzene!, giccsadóval terhelve árusították. Valamikor tavaly a Rádió- és televízióújság „jövő heti előzetes”-ében hírt adott a közelgő Magyar Népdal Hetéről — természetesen szórakoztató zene címszó alatt; az ajánlott műsor történetesen részleteket tartalmazott a Háry Jánosból és a Székelyfonóból. E furcsa helyzet következménye, hogy a Rádió és TV legsikerültebb népzenei műsorai gyakran nem is a népzenei rovat égisze alatt (hanem például az Ifjúsági Rádió kezdeményezésére) születtek. Ahol a szórakoztatás a legfőbb elv, ott múlhatatlanul másképp nyom a latba a közönségigény is: természetesen első helyen elégítik ki a mindig leghangosabb könnyű zene iránti követelést, és az a bizonyos művelődési koncepció is nehezebben érvényesül (ha egyáltalán érvényesül). Egyszóval a népzene nincs a helyén. És hogy helyére kerüljön, a népzene és szórakoztatás kérdésében volna fontos tisztázni a nézeteket. Úgy vélem, itt rejlenek a tényleges ellentétek, nem pedig olyan kérdésekben, hogy „szabad”-e népzenét feldolgozni, avagy nem.

59