Forrás, 1983 (15. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 1. szám - B. Szabó László: „Az utolsó emberig kitartani” (memoár)
Érkezés Budennijbe. — „A 4 géppuskád most felér 4 tüzérüteggel!” Késő este, fél 11-kor értük el végre Budennijt, csontig átfagyva, teljesen kimerültén. A város bejáratánál álló eligazítok egy iskolaépületbe irányítottak bennünket, ahol beszállásolhattunk. Takách főhadnagy a századot odavezette, én pedig a 23. könnyű- hadosztály-parancsnokságra mentem, mely megmaradt csapatai egy részével akkor Budennijben volt. A hadosztályparancsnokságon reméltem megtudni, hol vannak Gombos őrnagyék, hogy jelentkezhessem nála. A ház előtt, ahol a hadosztályparancsnokság volt, a kissé lejtős, jeges úton elcsúsztam. Már nem volt annyi erőm sem, hogy felálljak. A lábaim egyszerűen felmondták a szolgálatot, nem engedelmeskedtek akaratomnak. Most, hogy túlvoltunk a veszélyen — legalábbis átmenetileg — az emberfeletti teljesítményekre kényszerített szervezet összeroppant. A tegnap éjszakai riadalom, a reggel óta tartó menet a kemény hidegben, a súlyos utcai harcban a sok rohanás, ezután még további 5 órás fárasztó menet a hófúvásban mindnyájunkat teljesen kimerített. A ház előtt álló őr észrevette, hogy nem tudok felállni, odajött és az ajtóig támogatott. — Köszönöm komám — mondtam neki — itt van a hadosztályparancsnokság? — Igenis, itt van. Kásás vezérkari őrnagy úr tart bent eligazítást, válaszolta a katona. Kopogtam és beléptem a szobába. Az erős fényű „Aladdin” lámpákkal megvilágított helyiségben sűrű cigarettafüst terjengett. A falra erősített térkép előtt Kásás őrnagy, a hadosztály vezérkari főnöke néhány tiszttel tárgyalt, akik közül az egyiknek a karja, másiknak a feje volt bekötve hatalmas pólyával. Bemutatkozás után jelentést tettem: — Őrnagy úr alázatosan jelentem, a 107. utász századdal beérkeztem! A magyar páncéloshadosztály részeivel törtünk át Nikolajevkán! A 151. utászzászlóalj parancsnokságot keresem, Gombos őrnagy úrnál kell jelentkeznem! Kásás őrnagy a kezét nyújtotta, aztán így szólt: — Örülök, hogy itt vagytok! Gombos őrnagyék is itt vannak a városban, majd a másik szobában megmondják, hol tanyáznak. Mennyi a század vesztesége? — Még nem tudom pontosan, most tudunk csak létszámmegállapítást tartani. Eddigi megállapítás szerint 20 sebesültünk van, hiányzik még egy tiszt és körülbelül 25 fő. Nem érkezett be még 10 szánunk sem. Remélem a hiányzók egy része még előkerül —válaszoltam. — Nehézfegyvereid, aknáid vannak-e? — Négy géppuskánk van, hoztunk magunkkal akadály- és aknaanyagot is. Úgy volt, hogy Nikolajevkán, a hadseregparancsnokság törzsszállása körül fogunk erődítési munkát végezni. Kásás őrnagy lemondóan legyintett egyet és a térképre mutatott: — A hadsereg-parancsnokság már Novij-Oszkolban van, hacsak azóta nem mentek tovább Belgorodba. A VII. hadtestünket katasztrofális veszteség érte, megmaradt, teljesen leharcolt csapatrészei még visszavonulóban vannak Nikolajevka felé. Azzal számolunk, hogy ma éjjel és holnap ideérnek. Ezek a csapattöredékek már nem harcképesek, nehézfegyverük nincs, a tüzérségi lövegek mind ottvesztek a Donnál. A hadseregparancsokság rendeletére ezeket a csapatrészeket Novij-Oszkol környékén gyü- lekeztetik, aztán még hátrébb irányítják őket. A visszavonulást és gyülekeztetést nekünk kell biztosítanunk, a Cramer hadtest és az annak alárendelt páncéloshadosztályunk megmaradt részeivel. Jelentkezz a zászlóalj-parancsnokságodnál, ott megkapod 31
