Forrás, 1983 (15. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 3. szám - SZEMLE - Ablonczy László: Színjátszó személyek (A hét évkönyve)
morgolódás; egyébként békés jovialitás. Ebben a jelben bukkannak fel aránytalanságok, s kap portrét Ádám Erzsébet. Amikor a vásárhelyi színházban nálánál jóval kiválóbbak, Mózes Erzsébet, Bálint Mária, vagy Kolozsvárról Tőszó Ilona szóra se érdemesült. Hiányzik, hogy nem beszélnek a díszlettervezők; a rendezőkkel mint alakul munkájuk, ihlet s invenció mennyiben módosul, amidőn a kivitelezésre sor kerül? A két kötet nyomán hiányoljuk azt is, hogy nem olvasható beszámoló a romániai magyar bábszínházak életéről. Különösen a Kovács Ildikó vezette kolozsvári műhelymunkát érezzük ideillőnek, ahol Csokonai Karnyónéjával, pantomimkísérleteivel, Jarry, Shakespeare-bemutatóival a mindenkori színjátszás kérdéseiről gondolkodnak igényesen; a báb és az ember játéktörténeti hagyományát és jelenbeni lehetőségét kutatják szenvedélyesen. Az évkönyv kézikönyv jellegét erősíti a Katona Szabó István szerkesztette kislexikon, amely az 1944—1981 közötti idő színházi életéhez kötődik. Egyszer talán kibővítve, önálló könyvként is megjelenhet. Kár, hogy a romániai színházi élet olyan — volt — ismert személyiségei, mint Szamossy Kornélia, Dukász Anna, Rappaport Ottó nem találhatók az összeállításban. Bizonyára nem az magyarázza, hogy hazájuktól távol élnek, hiszen a Svédországban letelepedett Erdős Irma, vagy az Izraelben dolgozó Taub János adata, helyesen, olvasható a lexikonban. Szűkén, szemérmesen bánik a lexikon a színházak igazgatóival. Kajánság volna azzal magyarázni, hogy A hét főszerkesztője, Huszár Sándor is jegyezte a kolozsvári színház nem éppen fényes időszakát, amint ezt könyvben is megírta, de a színész Tóth Tamás életútjából is hiányzik, hogy egy esztendőn át vezette a marosvásárhelyi színházat, s nem találjuk, egyebek között, Gálfalvi Zsolt nevét, vagy a szatmári Északi Színház mostani direktorának, Gergely Jánosnak az adatait sem. (Bukarest, 1982.) ABLONCZY LÁSZLÓ FOLYÓIRATUNK SZERKESZTÉSÉBEN KÖZREMŰKÖDNEK BODOR JENŐ BUDA FERENC (főmunkatárs) FŰZI LÁSZLÓ GOÓR IMRE KOVÁCS ISTVÁN PINTÉR LAJOS SÜMEGI GYÖRGY ZÁM TIBOR