Forrás, 1983 (15. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 3. szám - KRÓNIKA - Kiss Gy. Csaba: Konferencia Krležáról
KRÓNIKA KONFERENCIA KRLEZÁRÓL „Miroslav Krleza: Hugarica” Ez volt annak a tudományos tanácskozásnak a címe, amelyet tavaly december 2-án 3-án tartották meg Budapesten az MTA Irodalomtudományi Intézete és a Magyar írók Szövetsége rendezésében — zágrábi, újvidéki és magyarországi kutatók részvételével. Nehéz lett volna jobb címet találni ennél — Vujicsics D. Sztoján szintén ezt írta előadása fölé —, hiszen sűrített formában jól kifejezi mindazt, amire a szervezők és az előadók vállalkozni akartak: a közelmúltban elhunyt horvát klasszikus életművének magyar vonatkozásait feltárni, még alaposabban megismerni. Beleolvasva az újvidéki Híd múlt évi július—augusztusi számában magyarul közölt 195 8—1969 közötti Krleza-naplókba, bárki meggyőződhet arról, hogy milyen meghatározó jelentőségű volt a horvát író számára a magyar kultúra, történelem és nyelv. Nemcsak ismerte kultúránkat, hanem — saját bevallása szerint — olykor álmodott is magyarul. Nem arról a jelenségről van szó tehát, amit a múlt században — vagy néhány évtizeddel ezelőtt is — előszeretettel neveztek hatásnak; Krlezára ugyanis nem „hatott” Petőfi vagy Ady, ő benne élt a századelő magyar világában, nem vendégként vagy turistaként járt a Dunántúlon és Budapesten, hanem egy többszázados közös — gyakran ellentmondásoktól terhelt — múlt örököseként, melyet megtagadhatott, haraggal emlegethetett, de haláláig le nem vethetett magáról. Sorsától sajátos látószöget kapott tehát a magyar kultúra és történelem megítéléséhez, olyant, amelyik egyszerre volt belül és kívül is. így azután ítéletei is némelykor — magyar szemüveggel nézve — túlzóak, sőt talán igazságtalanok, de föltétlenül szug- gesztívak és tanulságosak, nem fölületes megjegyzések, hanem megkínlódott gondolatok. Nekünk, magyaroknak olyan izgalmas tükör, amelyből jobban megismerhetjük újabb kori történelmünk egyik legfontosabb, fájó sebektől sajgó — máig sorsdöntő jelentőségű — kérdését, a szomszédainkhoz, a velünk együtt élő népekhez fűződő viszony problémakörét. Ahogy Krleza életművének különböző rétegeiben találhatók magyar vonatkozások, gondolatvilágában fontos helyet foglal el a közös múlt, a magyar kultúra, úgy azt is elmondhatjuk, a magyar szellemi életben a horvát író megkapta az őt megillető helyet. Elég talán a tanácskozáson Domokos János által említett könyvkiadói adatokra utalni, miszerint három évtized alatt művei magyar nyelven (Magyarországon kívül Jugoszláviában és Romániában) mintegy négyszázezer példányban láttak napvilágot. Egyedülálló vállalkozás Jugoszlávián kívül életműsorozatának több kötetes magyar kiadása. Mindehhez még hozzátehetjük, hogy két magyar nyelvű kismonográfia (Bori Imre, illetőleg Spiró György tollából) is rendelkezésére áll az érdeklődőknek. Az írószövetség székházában a tanácskozás alatt a résztvevők kis kiállítást tekinthettek meg a horvát író magyarul megjelent könyveiből. A nagyszabású életmű magyar vonatkozásaiból persze bőven van még föltárni való, filológiai munka, összefüggések és párhuzamok vizsgálata is. A gazdag kapcsolat- hálózat, az életrajzi mozzanatok fontosságára a konferenciát rendező intézmények vezetői, a házigazdák és a vendégek is (Sőtér István és Jovánovics Miklós Budapestről, Jure Kastelan Zágrábból, Bosnyák István Újvidékről) utaltak bevezetőjükben. A tanácskozáson elhangzott előadások és hozzászólások az összehasonlító irodalom- tudomány különböző módszertani eljárásaival közelítették meg Krleza magyar kapcsolatait, az életmű és a magyar irodalom ösz- szefüggéseit. Bori Imre (Újvidék) és Lő- kös István (Eger) a horvát író Ady-élmé- nyének következményeit, illetőleg az Ady- val való párhuzamokat vizsgálta előadásában. Fried István (Budapest), Thomka Beáta (Újvidék) és Csányi Erzsébet (Újvidék) elsősorban a tipológiai hasonlóságok bemutatására törekedett. Aleksander Flaker zágrábi professzor a krlezai epika magyar topográfiáját tárgyalta előadásában, Vujicsics D. Sztoján (Budapest) a magyar vonatkozások rendszerezésére és értékelésére tett kísérletet. Bosnyák István és Bányai János (Újvidék) a horvát író esztétikaiirodalmi felfogását egy-egy magyar kortársáéval — Sinkó Ervinével, illetőleg Lukács Györgyével — szembesítette. Zvane Crnja (Zágráb) Krleza magyarországi fogadtatásának újabb állomásához fűzött megjegyzéseket. Póth István (Budapest) egy érdekes kapcsolattörténeti tényt mutatott be: egy 1919-ben a budapesti Crvena Zastava (Vörös Lobogó) című szerb-horvát lapban megjelent Krleza-verset. Varga József (Budapest) és Kiss Gy. Csaba (Budapest) hozzászólásában a horvát író életművének közép-európai jellegére hívta föl a figyelmet. A Nyugat és Kelet között a horvátság helyét kereső Krleza, a múlt századi nem95
