Forrás, 1983 (15. évfolyam, 1-12. szám)

1983 / 2. szám - Száz éve született Nagy Lajos - Tverdota György: Nagy Lajos és József Attila

A rivalizálás és az elvi ellentét távolító hatása személyes érintkezésükön is lemérhető. A két szembekerült jóbarátot 1935 augusztusának végén megint összehozta a sors: „meghívást kaptam, hogy menjek le Hódmezővásárhely tanyavidékére, ahol több pesti íróval együtt közóhajra tanulmányozzuk át a jelenleg áldástalan tanyarendszert — írja egyik cikkében Sértő Kálmán, majd felsorolja a tanulmányúton résztvevő írók névsorát: „Nagy Lajos, Illyés Gyula, Féja Géza, [.. .] Pákozdi Ferenc, Katona Jenő, József Attila, [...] utazott le velünk. A költő neve nem véletlenül került a névsorba. Vagy együtt utazott az írókkal Vásárhelyre, vagy ott találkozott velük. Annak azonban, ho?y a programban részt vett volna, semmi nyoma. Paku Imre szerint „a rendezőség József Attilát nem hívta meg, sem Móricz Zsigmondot. József Attila pedig akkoriban Vásárhelyen tartózkodott és amikor elmondták neki, hogy az írók mily sok jómódot és mily kevés szegénységet láttak, József Attila csak ennyit szólt: — „A proletárság a részvétlátogatások mellőzését kéri; munkát és kenyeret a szánakozó részvét helyett.” Nagy Lajos, aki Találkozás a hódmezővásárhelyi tanyavilággal címmel leírta tapasztalatait a tanulmányúiról, aktívan részt vett a programokban. Feltűnő, hogy noha a két író, akiket évszámra reggeltől estig együtt láttak a kortársaik, ugyanabban a kisvárosban tartózkodott és feltétlenül tudott egymás ottlétéről, mégsincs semmi jele annak, hogy — mint a balatoni és miskolci íróhetet —, ezt a három napot egymás társaságában töltötték volna. De annak sincs jele, hogy az író, mint két éve, meglátogatta volna a költő nővérét és sógorát.

A József Attilával való személyes kapcsolat meglazulását Nagy Lajos írásaiban is tetten érhetjük. Közülük elsősorban az 1936-ban megjelent Budapest nagykávéház jön számításba, mert ez a regénye éles fényt vet a költőhöz való viszonyának egészére is. Ez a mű a szerző életének egy mélységesen kiábrándult, rezignált pillanatában, talán az Új Szellemi Frontban való csalódás nyomán született. Keserű szatíra — többek között — a harmincas évek ellenzéki irodalmár-értelmiségi fiataljairól, akik a világ vagy a nemzet sorskérdéseit baloldali forradalmi vagy jobboldali radikális alapon, reformista vagy népi jelszavakra hivatkozva vélték megoldani. Leszámolás egyben mindazzal, amiben ő maga is hitt a korábbi években. A másokra irányuló gyilkos gúny mellett ezért a szövegben észre kell vennünk az önmaga ellen forduló kíméletlen iróniát is. A regény — ha szabad ezzel a hasonlattal élnünk — Nagy Lajos Nagyidai cigányok-ja.

Ilyen keretek között jelenik meg a műben a költő torzképe. „Egyik hőse, Gerlei, akinek alakjában nem nehéz József Attila szánalommal és gúnnyal megrajzolt karikatúráját felismerni” — írja Szabolcsi Miklós. „A kisbajszú, hetyke, nyílt tekintetű, mosolygó legénykére gondolok” — kezdi Nagy Lajos egyik József Attila-emlékezését. „Kistermetű, sovány, csapott vállú, koravén gyermek, hegyes kis fekete bajusza van [...]—ezGer- lei” — mutatja be regénybeli megfelelőjét. A hőst először kommunista érzelmű fiatal értelmiségiek társaságába vezeti az író, akik szélsőbaloldali lapot akarnak alapítani: „Gerlei megragadja az alkalmat. Kéziratot húz elő a zsebéből s így szól:— Ezt a verset írtam a lapnak, hallgassátok meg. Mindnyájukat kétségbeesés önti el, de reménytelennek látják, hogy ellenkezzenek. Gerlei halkan, tagolva olvassa a verset: ’Afrika fölött már bősz eroplán száguld . . .” És így tovább. Mindegyik szakasz végén a refrén: ’Uralkodó osztályt fennen fenyegetem, / A csizmámat olykor / Burzsujszemmel kenegetem.’” — A hallgatóság szépnek, illetve jónak ítéli meg a verset. — „Azonban ... — ezzel Tere- bes kezdett egy mondatba, de Gerlei közbevágott: — Mi az, hogy azonban? Van valami kifogásod a vers ellen? — Kifogásom nincs. De azt hiszem, hogy ezt a verset nem lehet közölni. Túlerős. Gerlei elsápadt. — Nekem is van egy ilyen érzésem, — segített Halas Terebesnek. — Az o burzsujszemmel kenegetem, az nem fog menni." A vers leközlése fölött hosszan vitatkoznak, majd — Gerlei fenyegetőzésétől tartva — elfogadják, de elodázzák a közlés időpontját.

52